Akkor mégis mi itt a probléma? Aki azt gondolná, hogy a magyar fiatalok 10, 20, vagy éppen 30 éve egységesen léptek volna fel, az bizony súlyos tévedésben van. Csak egy dolgot érdemes kiemelni. A Fidesz alapvetően generációs párt volt 1990-ben, de még 1994-ben is. Ennek ellenére a fiatalok egyik választáson sem szavaztak elsöprő többséggel a Fideszre. Bár a fiatalok között népszerűbb volt az ellenzéki párt, mint a többi erő, de ez messze nem volt elég ahhoz, hogy döntő szerepe legyen a Fidesznek az Országgyűlésben. Később 1998-ban, 2002-ben, vagy éppen 2006-ban a fiatalok szintén nem szavaztak egységesen. Sőt: 2006-ban gyakorlatilag fej-fej mellett végzett a körükben az MSZP és a Fidesz.
Ahogyan minden korosztályban megoszlik egy-egy kormányzati lépés megítélése, úgy pontosan ugyanez a helyzet a 40 év alatti korosztályban is.
Azok körében pedig akik 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben sem voksoltak a mostani kormánypárta, és még 40 év alattiak, részben érthető is, hogy ők a leghangosabbak az egyes fesztiválokon, miközben ezt az anyagi helyzetük nem indokolná. Az általam körülírt csoport pedig bizony több százezer emberből is állhat.
Mindezek mellett pedig érdemes azt is mérlegelni, hogy az utolsó békeév, 2019 óta meglehetősen zaklatott világban élünk. Már 2019 előtt sem volt könnyű a helyzet, de mind a migrációs válságot, mind a pénzügyi válságokat hatékonyan tudta kezelni az Orbán-kormány. 2019 után olyan globális kihívások (covid, ukrajnai nagyhatalmi proxyháború, más háborús cselekmények, európai gazdasági válság) nehezedtek Magyarországra is, amelyeknek a kezelése már jóval nehezebb, mint a korábbi évek válságai. Mindez bizony a mindennapokra is kihatással van, és joggal vált ki frusztrációt ez a válságos helyzet mindenkiből.
A helyzetet tehát nem lehet, és nem szabad feketén-fehér leírni.