A lakáspolitika a magyar jobboldal legjobb baloldali politikája

Van valami, amit sosem értettem a baloldalban. Nem szigorúan véve a magyar baloldalban – az egyrészt nem baloldal, másrészt abban sokkal több mindent nem értek –, hanem a nyugati baloldal egészében.

A baloldali gazdaságpolitika vezércsillaga a társadalmi igazságosság: többet elvenni a legjobban teljesítőktől azért, hogy a leggyengébbek se éljenek nyomorban. Ezért alkalmaznak a baloldali kormányok akár a gazdasági növekedés kárára is magas társasági adókat, a jobban keresőket jobban terhelő progresszív adórendszert, és ezért üzemeltetnek bőkezű szociális segélyrendszereket is. A gazdaságpolitikai jobboldal ezzel szemben szabadság- és érdempárti, s ebből vezeti le az egykulcsos adót, az alacsony társasági adókat és a szűkmarkú segélyeket.

Mindennek ellenére Németország legbaloldalibb pártjának legfőbb politikai üzenete a lakbérsapka. Az amerikai baloldal új sztárja, minden jel szerint New York következő polgármestere, Zohran Mamdani hetvenmilliárd dollárnyi hitelből kétszázezer új önkormányzati szövetkezeti bérlakást ígér stabilizált lakbérrel. S ismerjük a magyar baloldal rutinszerű válaszát is tizenöt év minden lakhatási intézkedésére az eredeti csoktól annak városi és falusi mutációin át a frissen bejelentett Otthon Start programig, mely lánykori nevén a három százalékos hitel: követelünk a gazdagok közforintokból való támogatása helyett tüstént állami bérlakásprogramot!

Egyenlőtlenítő mechanizmus, adósrabszolgaság. A bérlakás nem szól másról, mint arról, hogy egy vagyontalan ember havi jövedelmének jó esetben harmadát, rossz esetben felét minden hónapban átlapátolja egy vagyonos ember pénztárcájába. Az a vagyonos ember lehet lakástulajdonos, ingatlanfejlesztő, mindegy – a lényeg, hogy a bérlakás perverz újraelosztás, amely a vagyontalanok vagyonszerzését akadályozza (kinek van pénze egyszerre albérelni és jelentős összegeket megtakarítani?), a vagyonosok vagyonát pedig növeli. Vagyonos albérlők esetén a helyzet persze máshogy áll, alakulhat úgy az élet, hogy az ember olyan városban végzi az egyetemet, ahol később nem akar élni, kerülhet az ember kiküldetésbe, élhet egy ideig kétlaki életet. Ezekre az élethelyzetekre a lakásbérlés kiváló megoldást nyújthat.

Minden olyan országban, ahol a bérlakás uralkodóvá válik, létrejön a semmit sem öröklő, vagyontalan, gyermekeikre vagyont hagyni nem tudó adósrabszolgák és a minden generációval egyre gazdagabb vagyonosak kasztja – s igaz ez az adott ország bérszínvonalától függetlenül. Ez a nyugat-európai és amerikai társadalmi feszültségek egyik komoly forrása: a vagyonosok és vagyontalanok politikai érdekei durván egymásnak feszülnek. 2005 óta vezet az Eurostat statisztikát a bérlők és lakástulajdonosok arányáról a tagállamokban. Azóta Németországban a tulajdonosok aránya 53,3 százalékról 47,2 százalékra csökkent – így csúszik szét egy társadalom: hat százalékkal több vagyontalan, ugyanennyivel kevesebb vagyonos.

Azonos időtávon Magyarországon 3,5 százalékkal, 88,1-ről 91,6 százalékra nőtt a saját ingatlanban lakók aránya. Ez az egyik legszebb indikátora az európai összehasonlításban viszonylag egyenlő magyar társadalomnak: nálunk a szegény ember sem vagyontalan. A már-már Európa-rekorder magyar lakástulajdonlás – egyedül Szlovákia és Románia van a lakástulajdonosok arányát tekintve előttünk –

Minden követ meg kell mozgatni azért, hogy Magyarország lakástulajdonos ország maradhasson. Olyan megfontolásból, ami egyébként a baloldalnak lenne tankönyv szerint a legfontosabb: a társadalmi igazságosság érdekében. Hogy ne csússzon szét Magyarország is a kapitalizmus szétforgácsoló erői révén vagyonosok és vagyontalanok örökletes kasztjaira. Ezért van minden tisztességes kormánynak a lakástulajdonlás pártján a helye.

Nyitókép: MTI/Balaton József