Több mint 1,3 milliárd forintnyi uniós pénz ment el eddig a Médiapluralizmus Monitor tevékenységére. És ennek része lehet abban, hogy EU-s pénzeket vonnak meg az országtól.
Természetes módon merül fel a kérdés: vajon miből, mennyiért, illetve kik finanszíroznak ilyen médiajelentéseket? Ez akkor is releváns lenne, ha a médiapluralizmus-jelentéssel minden rendben volna, de mint cikksorozatunkból kiderült, nincsen minden rendben. Nos, a projekt finanszírozása nem épp az átláthatóság netovábbja (helló, Transparency International!), közvetlenül a saját oldalukon elég kevés a rendelkezésre álló, rendszerezett információ.
A készíttető, vagyis a Robert Schuman Centre-hez tartozó, a European University Institute-on működő Centre for Media Pluralism and Media Freedom (CMPF) a finanszírozási háttér iránt érdeklődő levelünkre mindössze annyit válaszolt: minden elérhető a nyilvános dokumentumokban. Az átküldött linkeken olvasható – általunk eddig is ismert – dokumentumokból, azaz a jelentésekből annyi derül ki, hogy a projekt társfinanszírozója az EU, illetve hogy az Európai Bizottság is támogatta azt. Hogy az egyéb pénzek honnan vannak, és egyáltalán, mennyibe került a jelentés, azt nem írták meg nekünk az eléggé lepattintósra sikerült válaszlevélben.
Ami a médiapluralizmus-jelentés közvetlen finanszírozását illeti, az Európai Bizottság vonatkozó dokumentuma szerencsére elég informatív: eszerint a Médiapluralizmus Monitor (itt sem felejtik el aláhúzni, hogy ez egy tudományos eszköz) célkitűzéseire a CMPF
Vagyis a kör bezárult.
Cikksorozatunkban alaposan kiveséztük, hogy milyen kérdőjelek sorakoznak a Médiapluralizmus Monitor országjelentései körül.
A jelentés szerint ugyanis hazánkban üldözik az LMBTQ-közösséghez tartozó embereket, megfélemlítik az ellenzéki független médiumokat, valamint egyoldalúan Fidesz-párti a Médiatanács is. A sok helyütt inkább vélemény-, mintsem tényízű jelentésre nemcsak az EB aloldala hivatkozik tudományos igényűként, hanem például a jogállamisági jelentésben is megjelent mint a négy kritizált terület egyikét feltáró, objektívnek mondott dokumentum. Mindenesetre cikksorozatunkban bemutattuk, hogy a valóság ennél jelentősen árnyaltabb.
Például rámutattunk a jelentés azon tulajdonságára, hogy a szöveg maga rengeteg alátámasztás nélküli, könnyen cáfolható, vagy megfelelő kontextusban értelmezve legalábbis más fénytörést kapó állítást tartalmaz, ami már eleve kérdésessé teszi tudományos igényűként való feltüntetését. Csak egy precedens: igaz ugyan, hogy a Médiatanács tagjait a kétharmados parlamenti többségéből következően a kormány jelöli ki, ettől még azonban nehéz lenne ab ovo olyan mértékben elfogultnak tekinteni, ahogy a jelentés teszi – hiszen például jóval súlyosabb összegekre büntetett eddig jobboldalhoz köthető orgánumokat, mint ellenzékieket, valamint a büntetett sajtótermékek kétharmada jobboldali.
Mindettől függetlenül hozzájárulhatna a helyzet tisztázásához a jelentés, hiszen az egyoldalúnak tűnő interpretáció ellenére egy megfelelő módszertannal végzett, valóban tudományos igényű kutatás szolgálhatna nagyon is fontos adatokkal. A mostani jelentés kapcsán ugyanakkor ez nehezen mondható el. Miként azt a kutatásban a kezdetektől részt vevő, sőt azt irányító Bátorfy Attila maga is korrektül elismerte lapunknak, a módszertan hagy maga után kívánnivalókat.
Az egy dolog, hogy abban a kétszáz kérdésből álló kérdőívben, amelyet némi kutatással sikerült előtúrnunk, egyértelműen részben a kitöltők véleményén múlik, mikor milyen értékelést adnak a magyar médiahelyzetre az adott szempontokból, de ráadásul
és például kihozza, hogy Magyarországon a nőket nem reprezentálják eléggé a médiában. Bátorfy elmondta nekünk, hogy ilyen esetekben a teljesen negatív értékeléshez bőven elegendő az is, ha az elmúlt években például nincsen elérhető kutatás a témáról. Ráadásul maguk a kérdőívek is ugyanazok Albániától Svájcig, ami lényegében a nyugati médiamodellek erőltetett és kritikátlan számonkérését jelenti.
Megkeresésünkre a CMPF egyébként annyit reagált, hogy sok hónap munka és belső ellenőrzés, illetve országonkénti szakértők segítségével próbálják elkerülni az elfogultságot. Csakhogy amellett, hogy – mint mondtuk – részben az algoritmus határozza meg a jelentés tartalmát, jókora tér marad az országonkénti kitöltők számára is ahhoz, hogy saját véleményüket érvényre juttassák.
Összefonódások és személyi kapcsolatok
Ez pedig azért izgalmas kérdés, mert – mint cikkünkben felfedtük – a jelentést jegyző kutató, az ELTE-n kutató és oktató Bátorfy Attila egyben az Átlátszó nevű baloldali portál és a Kreatív munkatársa is volt – mellette pedig az első néhány jelentésnél CEU-s kutatók, valamint a Robert Schuman Centre munkatársai tűntek fel. Önmagában még ez sem feltétlenül annyira sokatmondó, a gyakorlat viszont, amit követtek, annál inkább: az összes eddig jelentésben
Vagyis a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság kérdése kapcsán itt sem feltétlenül kap megnyugtató választ az ember.
S végül az is izgalmas kérdés, hogy milyen hatást keltett maga a jelentés. Mint legutóbbi cikkünkben kiveséztük, maga a médiapluralizmussal foglalkozó országjelentés alig kapott például sajtóvisszhangot; ezzel szemben a legutóbbi jelentésre alapozó jogállamisági jelentéssel száznál is több Telexes, félszáznál több HVG-s cikk foglalkozik. A gyakorlati következményei azonban még ennél is súlyosabbak lehetnek, hiszen a hazánk és Lengyelország viszonylatában erre is alapozva elkészített jogállamisági jelentésre való hivatkozással tarthatnak vissza jelentős uniós kifizetéseket, magyar emberenként negyedmillió forintnyi pénzt.
Ugyanis a jogállamisági jelentés az alapja az új jogállamisági mechanizmusnak, amit a két ország kormánya az Európai Unió Bíróságához fordulva megtámadott, de nem elképzelhetetlen, hogy akár az áprilisi választások előtt elmarasztalják ezzel a kormányt. Emlékezetes: Věra Jourova, az Európai Bizottság alelnöke a Telex.hu-nak december 14-én azt nyilatkozta, hogy készek a lehető leghamarabb cselekedni a jogállamiság ügyében.
Érdekes, bár nem váratlan konklúzió
Összességében tehát arról van szó, hogy apró elfogultságok láncolatával terhes, tudományosnak nehezen nevezhető módszertannal készült el a jelentés. Ez a jelentés a többivel együtt milliárdos uniós ráfordítással, azaz közös pénzből született. E jelentés alapján is készült a jogállamisági jelentés, amely egyrészt a megfelelő kormányellenes narratívának szolgált némi üzemanyaggal – másrészt látható törekvések vannak arra, hogy ezt a furcsán összeállított dokumentumot alapul véve eurómilliárdoktól fosszák meg a magyar költségvetést.
További érdekes adalékanyagok a zubogó uniós médiafazékban: mint azt a közös uniós médiaszabályozásra javaslatot tevő Jourová maga is megerősítette, összeurópai hírügynökséget állítanak fel uniós pénzből az MTI kihagyásával – annak a DPA-nak a vezetésével, amely előbb tudta, hogy visszadobják Magyarország helyreállítási tervét, minthogy arról hivatalosan egyetlen szó is esett volna. Jourová egyébként épp a napokban szólalt meg ismét magyar média-ügyben, kijelentve, hogy 2022-ben bevezetik az EU sajtószabadsági törvényeit, amelyek magasabb szintű átláthatóságot követelnek majd a szektortól, valamint hogy szeretnék, ha a tagállamok független szabályozó szervezeteket alapítanának. Hogy szerinte mit jelent a függetlenség, azt ezek után már egészen jól értjük.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Továbbra is vitatéma, kivégzi-e a közösségi média a valós idejű sportközvetítéseket. A szakértők azzal biztatnak, a sportműsor élőben teljesen más élményt nyújt, így van esély a „formátum” túlélésére.
Az EU és a G7 országai új szankciót fontolgatnak.
Ha mindezek után lesz egy tűzszünet per béke, akkor az mivégre, hisz még nem vonult ki az utolsó ruszki ork a Krímből.
Von der Leyen szerint ezzel ellenállóbb lesz Európa.
„Ha erőteljesen fellépünk, Oroszország nem fog támadni”.
Ha ezt meglépik, nincs visszaút.
Egy világszerte tapasztalható leminősítési hullám kellős közepén Magyarország továbbra is megkapta a hitelminősítők bizalmát.
Egyes édességek és nassolnivalók is kisebb kiszerelésben kaphatók, de ezt jelezniük kell az üzleteknek.
