Věra Jourová: Elfogadhatatlan, ahogy az újságírókat kezelik Magyarországon

2021. december 25. 15:59

Nem tetszik Věra Jourová EU-s bizottsági alelnöknek a magyar és a szlovén médiahelyzet.

2021. december 25. 15:59
null

Egyes EU-tagországokban az újságírás kockázatos szakma – nyilatkozta az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová az EURACTIV.cz című portálnak adott interjújában.

A bizottsági alelnök, aki régóta háborúban áll a magyar kormánnyal, hozzátette: elfogadhatatlan, ahogy Magyarországon és Szlovéniában kezelik az újságírókat. Szerinte a helyzet „szemben áll a szabad sajtó régi hagyományával. Nem szabadna, hogy nyomást gyakoroljanak a médiára, főleg nem a jelentősebb politikusok.” 

A biztos megjegyezte, hogy a gazdasági helyzet sem kedvez a médiának, és ő úgy látja, hogy Szlovéniában az állam a támogatások megvonásával ki tudja éheztetni a médiát. 

Hozzátette, hogy 2022-ben bevezetik az EU sajtószabadsági törvényeit, amelyek magasabb szintű átláthatóságot követelnek meg majd a szektortól, és szeretnék, ha a tagállamok független szabályozó szervezeteket alapítanának. 

Lapunk a hetekben elemzi az EU jogállamisági jelentésében felhasznált médiajelentést, mely súlyos hiányosságokkal küzd. Tele van alátámasztatlan, véleményes állítással (1. rész), módszertani hibákkal és torzításokkal (2. rész), valamint a forráskezelése és a mögötte fellelhető személyi összefonódások is problémásak (3. rész). Ráadásul emiatt bukhat minden magyar fejenként negyedmilió forintot (4. rész). A magyar médiahelyzet egyébként kiegyensúlyozott és plurális.
 

Összesen 265 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. január 11. 08:49
Az összes EP és EB tagnak átvilágítani a bankszámláit! Aki Sorostól kapott pénzt, az ellen eljárást kell indítani befolyással való visszaélés és gazdasági személytől politikai cél megvalósítására elfogadott kenőpénz, egyéb poszt stb. elfogadása miatt, amely demokráciaellenes, törvénybe ütköző. Ha kápé pénz, akkor vagyonosodási vizsgálatot nekik. Ki kell szorítani a tengerentúli mocskot az uniós politikából.
confitür
2021. december 27. 18:20
Nekem viszont az nem tetszik,hogy egy bűnöző,akinek börtönben lenne a helye,EU-s bizottsági alelnökként ekézi Magyarországot. Annyira hiteltelen,hogy a kutyát sem érdekli a kritikája. Egyszerűen kedves Vera le vagy szarva.
Gj59
2021. december 27. 14:45
az idnes.cz portál a következőt írta a cseh hölgyikéről 2011 június 30-án. Korábban a rendőrség felrótta Jourovának, hogy kétmillió korona kenőpénzt fogadott el Ladislav Péta Budisov polgármesterétől, amiért európai alapokból támogatást érvényesített a budisovi kastély felújítására. 2008 nyarán azonban a Prágai Kerületi Ügyészség 9 leállította a vádemelést azzal az indokkal, hogy az a cselekmény, amellyel vádolták, nem történt meg. A döntést ezt követően a Legfelsőbb Ügyészség is megerősítette. Megfogták a grabancát, majd elengedték, hogy zsarolható legyen. Végül még 3,6 millio koronát is kapott, valamint nyilvános bocsánat kérést.
Reszelő Aladár
2021. december 27. 10:10
Biró Mariann csinálhasson zuhanyinterjút! De a függetlenség miatt minden Karácsony Gergely interjúra jusson egy Németh Szilard is! Ejnye urak, Demeter Márta csak Vadai Ágnes után!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!