Nagyon nem lenne jó, ha csak a véleményműfaj maradna meg a klasszikus műfajok közül

„A jobboldali médiáról: a mozgalmi jelleg és a podcast-cúnami nem elég, ez tévút (persze az is jöhet)

Az előző hónapokban sokat hallani, hogy a jobboldal mozgalmi jellegre vált. Időnként ebbe a médiát is beleértik. Nemrég elhangzott valakitől, aki egyébként hagyományos újságírást művel (nagyon jól), hogy most podcastokra és mémekre lesz szükség, nem nagy cégekre.
Amennyire érzékelem, a meglévő portálokon, lapokon, médiumokon túl sokan úgy terveznek tovább menni, túlélni, akármi, hogy csinálnak egy garázspodcastot, amiben leginkább ők maguk elmondják, mit gondolnak a világról, esetleg meghívnak másokat, akik elmondják, mit gondolnak a világról, és reménykednek, hogy ki tudja nőni magát a dolog, és meg tudnak élni belőle. 
Én ehhez őszintén drukkolok!
De van vele néhány problémám. Én nem tudom, mások mikor néznek/hallgatnak podcastokat, de nekem a töredékét sincs időm meghallgatni mindannak a poscasttermésnek, ami releváns lenne és amúgy tudna érdekelni. Ugyanakkor nem érzem lényeginek, hogy podcastokat nézzek, mivel tudom, mi gondolok a világról, és aminek akarok, utána tudok nézni. 
Leegyszerűsítve: a  jobboldali podcastoknak nem kell engem meggyőznie, a baloldaliak meg nem fognak meggyőzni. Emellett pedig nem látom, hogy rengeteg új podcastnak lenne piaca.
Körülbelül ugyanezt gondolom a rövid reelsekről, infleunszer-videókról is.
Mindez nem azt jelenti, hogy ezekre ne lenne szükség. Meg aki akarja, csinálja nyugodtan, sok sikert kívánok hozzájuk!
De az akár munka után, hobbiból, pluszkeresetként, vagy akár főállásban csinált megmondós podcast és influenszervideó nem helyettesíti az olyan műfajokat, mint az oknyomozás, különféle interjúk (ok, azt részben igen), nap közbeni hírszolgáltatás, tudósítások mindenfelől, és hasonlók. Márpedig ezeket nem lehet hobbiból, munka után, mozgalmi jelleggel űzni, vagy legalábbis nem túl hatékonyan. (Külföldi tudósítás? Ki ugrik el szabadidőben?)
Ezek időigényes, teljes embert, teljes állásokat igénylő műfajok, melyeket nem tudnak helyettesíteni a beszélgetős podcastok és influenszerkedések. Persze, az lehetséges, hogy az oknyomozásáról az ember nem cikket ír, hanem elmondja egy podcastban, vagy másféle videóban mutatja be, tök oké. Nem a formátum a lényeg, nem az a kérdés, hogy akkor most ebből írott cikk lesz, rádióriport, tévériport, YouTube-videó. Hanem hogy az időt és energiát bele kell tenni, és ez teljes embereket kíván.
Nagyon nem lenne jó, ha csak a véleményműfaj maradna meg a klasszikus műfajok közül, és rossz irány az, ami szerint csak podcastok és mémek és influenszerek kellenek. És ezért aztán nem, nem lehet megspórolni a befektetői-üzletemberi pénzeket, vagy nem lehet lemondani róluk. (Kicsi médiumot is lehet csinálni kicsit befektetői pénzből, nem feltétlen monstrumokra gondolok.)
Értem én, hogy perszonalizálódás van, de nem csak az tud perszonalizálódni, aki híreket kommentál a podcast-stúdió kamerája mögött, hanem egy tudósító és egy oknyomozó, meg egy külpolitikai újságíró is perszonalizálódhat.
Lehet, hogy túl régimódi vagyok, de a véleménymegmondás, legyen az cikk vagy podcast, csak hab a tortán az újságírónak, amit az egyéb munkája validál, legitimál, ráadásul nem újságírók is kiválóan tudják űzni. Interjúzni menni, tudósítani, oknyomozni ráadásul izgalmas és informatív eredménye van.
Szóval hajrá podcasterek, hajrá mozgalmi média, de hajrá teljes állású oknyomozók, tudósítok is! És igenis a teljes regiszteren kell játszani!
(És persze amúgy mindez a teljes médiapalettára is vonatkozik, baloldaliakra, stb is; egy csak véleménymondó podcastokból és influenszerekből álló magyar médiaportfólió elég egyoldalú lenne.)
(Ja, köszönöm szépen, nekem van állásom, és nem gyorsétteremben vagy ételfutárként, bár az is teljes értékű munka.)”

Nyitókép forrása: Facebook