Elég a csakazértis-vakcinaellenességből!

Politikai-ideológiai törzsek szekértábor-tüzénél melegszik az akolnép, a lövészárkokba beömlő véleményfolyamon kitartóan lebegnek a véleménybuborékok. Vagy mi. Megosztottságunkra annyiféle analógiát gyártottak az úgynevezett humántudományok akart-akaratlan művelői, hogy egész könyvtárakat sikerült megtölteni velük, és napról napra számtalan sajtóterméket is.

Mindenkinek van erre kedvenc analógiája, sőt, kedvenc magyarázó modellje is, a párhuzamos társadalmak kapcsán. Az enyémnek csak a neve unalmas – úgy hívják, hogy kognitív egyensúly-elmélet – és természetesen minden is leírható vele, mint minden tisztességes, BTK-TTK törzsi lakomán közösen felszolgált és bekebelezett modellel.

A Heider-modell

Volt egyszer egy ember, a neve volt Heider. Szociálpszichológiával foglalkozott, hosszadalmas kutatásainak eredménye pedig egy nagyon sok mindenre jó, háromszögben lerajzolható modell lett. A háromszög talpának két csúcsában két személy vagy csoport áll, a harmadikban, a tetején pedig az egyszerűség kedvéért egy tárgy, esemény, gondolat, miegymás. A két személy vagy csoport viszonyul valamilyen módon – pozitívan vagy negatívan – ehhez a dologhoz, valamint egymáshoz.

E téren pedig természetes módon egyensúlyra törekszik: ha Kata szereti a macskákat, és Anna is szereti a macskákat, megvan az esély rá, hogy egymást is kedvelik. Ha Kata szereti a macskákat, de Peti utálja őket, ez természetes konfliktusforrás közöttük, így nagyobb eséllyel egymást sem kedvelik. Ha mégis, túl kell lendülniük a macskaügyön, ami vagy sikerül, vagy nem. Ez lenne Fritz Heider modellje szépen háromszögbe rajzolva. 

ha feltételezzük, hogy a háromszög talpán a két csúcs két pólust takar, amelyek nem nagyon kedvelik egymást (a valóság mindig bonyolultabb ezeknél a modelleknél, azért modell a modell. Egyrészt, másrészt). A fölső csúcsba bekerül egy ügy, teszem azt, a keleti (kínai, orosz) covid-vakcinák. Mivel az a) csúcsban lévő pólushoz tartozók ehhez az ügyhöz pozitívan viszonyulnak, a b) csúcsban lévőknek mérlegelniük kell. Vagy azt mondják, hogy ők is pozitívan viszonyulnak ehhez, és kénytelenek csökkenteni negatív viszonyulásukon az a) csúcs-beliekhez – ekkor jönne létre nemzeti konszenzus, ami olyan ritka, hogy ahol felbukkan, oda a fehér hollófiókákat szervezett csoportos osztálykirándulásokon viszi megnézni az iskolájuk. A másik megoldás, ami az esetek 99 százalékában történik, hogy b)-ék maradnak a meglévő negatív viszonyulásnál, és valamilyen indokkal azt mondják, hogy a keleti vakcinákat el kell utasítani, ezért meg azért (és itt jöhetnek a különféle politikai lózungok indoklás gyanánt).

Természetszerűleg

„Ha neked megfelel a Sinopharm is, akkor menj át a másik csoportba!”. S az illető vagy meghunyászkodik a törzs szava előtt, vagy szépen átkódorog a másik csoportba. Szerény eredmény, hogy a primer oltásellenességben mindkét csoport érintett, ostobaság-alapon tehát bőven van átjárás, de ez most mellékvágány lenne, hagyjuk.

Persze van ellenpélda is: egy másik háromszögben a már említett, b) csúcsban lévők például sokáig nem rajongtak a c) csúcshoz tartozókért és fordítva. B)-ék fasisztázták, gárdistázták és csőcselékezték c)-éket, c)-ék meg kommunistázták b)-éket, megvolt a kémia. Ott volt a határon túli magyarok szavazati jogának ügye, amelyben szépen, kiegyensúlyozottan állt a modell: b)-ék utálták, vendégmunkásozták, ukránozták meg románozták a határon túli magyarokat, és a vonatkozó népszavazáson a szavazati joguk ellen kampányoltak. C)-ék meg ekkor és még sokáig kiálltak mellettük és védték őket az ilyesfajta uszítással szemben. Aztán valami történt, a két alsó csúcs közötti viszony szívélyesebbé vált, valamit kellett kezdeni a határon túli magyarok miatt fennálló egyensúlytalansággal, egészen pontosan valamelyik pólusnak fel kellett adnia korábbi álláspontját velük kapcsolatban. Az meg már csak törvényszerű, hogy ilyenkor a gyengébbnek szokása engedni – az eredményt ismerjük, a b) meg a c) csúcs lényegében már egy pólus része.

Persze, a legdinamikusabb háromszög kétségkívül az intézkedések szigorítása vagy lazítása kérdése körül alakult ki. Biztosak lehetünk benne, hogy amennyiben a kormány zárni akar, tótziher, hogy az ellenzék zöme a nyitást pártolja, ha a kormány nyitni akar, akkor az ellenzék meg zárni. Ez a helyzet bizony egy sokkal

Másik megoldás, ha sikerül valahogy átkeretezni a felső csúcsban szereplő ügyet. Emlékszünk még a nagyszámú migráns és/vagy menekült érkezése miatt felhúzott déli határkerítésre. Az akkori szocdem osztrák kormány sokszor bírálta a magyart, és persze vice versa; mivel viszont látszani kezdett, hogy az akkori, tényleges tömeges vonulás kapcsán az egyetlen logikus megoldás a határkerítés lehet, az ehhez való osztrák viszonyulás pozitívra változtatása egyensúlyvesztést hozott volna a modellben. Így született meg a „szárnyas kapu”.

Mivel a keleti – a kínai és orosz – vakcinák származási helyük és a nevezett hatalmakhoz való viszonyulás miatt eleve elfoglaltak valamiféle helyet ezekben a háromszögekben, a kérdés az volt, amikor a kormány bejelentette, hogy innen is beszerez vakcinákat (amivel egyszerre fogalmazhat meg rendszeres és éles kritikát az uniós közbeszerzést lebonyolítók felé, és igazolhatja saját, az említett nagy országok politikai berendezkedése fölött szemet hunyó, pragmatikus külpolitikáját), vajon hogy reagál az ellenzék, elsősorban a b), csúcshoz tartozó DK.

Ők pedig osztottak-szoroztak, és döntöttek: mivel a kormány tőlük függetlenül így is úgy is alkalmazni fogja a keleti oltóanyagokat, mert józan ésszel nem tehető más (nem kizárt, hogy amúgy ők maguk se cselekedtek volna másképp), így viszonylag alacsony kockázattal uszíthatnak ellene, így tehát beröffentették a kampánymotort, és bepörgették a kölcsönös hergelésspirált.

Jó kérdés, számoltak-e azzal, hogy ha így nem is, de úgy emberéletekbe kerülhet ez az akció, hogy túl sokan hallgatnak rájuk, és inkább addig várnak az elérhető helyett a nyugati vakcinára, amíg el nem kapják a kórt és meg nem betegszenek – van, aki szerint ennyire cinikusak, hogy nem érdekli őket pár ezer emberélet, csak a narratíva működjön, én azért ennél finomabban bánnék a feltételezésekkel, és azt mondanám, hogy

akkor, amikor az eddigi leggyilkosabb vírusmutáns végez naponta kétszáz-kétszázötven honfitársunkkal.

Sok kérdésben lehet csatákat vívni, meg sokszor persze a fölső csúcsra dobott ügyekkel szembeni ellentétes attitűd segít körvonalazni a pólusok közti különbséget; most aztán kivételesen ritka egyértelmű, kiknek kellene engedni. 

Mert a kínai oltás – jelenlegi tudásunk szerint, ez fontos – igenis hatékony, ezért támogatni kellene az érintett pártot, pártokat, hogy arcvesztés nélkül kihátrálhassanak ebből a Sinopharm-ellenes pozícióból. Valószínűleg közülük is egyre többen látják be, hogy 

ráadásul potenciálisan éppen a saját szavazóik körében. 

Inkább segítsünk nekik megtalálni a maguk szárnyaskapu-magyarázatát, ehhez még spanyolviasz-licensz sem kell: elég ellesni azoktól, akiknél megvan a know-how, elvégre a rugalmas sógoroknak már másodszor is sikerült, és a bajorok is úton vannak. 

Ha politikai kiállás kell, nevezzék át kínai helyett ujgurnak, orosz helyett ukránnak az oltóanyagokat, üljünk le, ötleteljünk, mindegy, csak fejezzék be a mindenáron megfelelést Heider modelljének. Kössenek bele másba: követeljenek az eddiginél is gyorsabb vakcinációt, mókoljanak az oltópontokkal, tegyék magukat hasznossá jogos kritikákkal. Tegyenek bármit, de engedjék el ezt a csakazértis kínai vakcinaellenességet. Vagy találjanak egy orvost, aki ráüti a kóserpecsétet, nekünk, polgároknak mindegy, csak csinálják már.

Hajrá, szárnyas kapuk!