„Izraelt 2027-re eltüntetik a Föld színéről” – Ausztriában uszított az imám
Az antiszemita uszítás csak a jéghegy csúcsa, ugyanis terrorszervezetben való részvétellel is megvádolták.

Nem sokkal a főszezon kezdete előtt kapcsoltak le a görög és ciprusi hatóságok egy palesztin menekültet és négy társát, akik a gyanú szerint izraeli célpontok ellen készítettek elő merényletet. Az ügy szálai Németországon és Malajzián át egészen a megszállt Észak-Ciprusig vezetnek.

A nyári turisztikai főszezon kezdetén komoly terrorellenes akció borzolja a kedélyeket Görögországban és Cipruson – számolt be az Eurativ. Június 8-án állították a görög ügyészség elé azt a 37 éves palesztin férfit, akit ötödmagával gyanúsítanak azzal, hogy izraeli érdekeltségek ellen készített elő bombatámadást.
A férfit még június 6-án fogták el Krétán, mivel

a hatóságok úgy vélik, hogy a célpontja egy olyan izraeli kötődésű tengerjáró hajó lett volna, amely napokon belül fut be a szigetre.
A gyanúsított elismerte, hogy tagja a Hamásznak; elmondása szerint még Gázában szervezte be a terrorszervezet, ahol korábban a feleségével és két gyermekével élt.
A helyi hatóságok adatai szerint a férfi 2023-ban kapott menedékjogot Görögországban, majd Németországba költözött, ahonnan később Malajziába utazott.
Itt a Hamász egyik táborában kapott kiképzést az improvizált robbanóeszközök gyártásából. Görög hírszerzési források szerint a támadáshoz szükséges alapanyagokat már az interneten keresztül meg is rendelte, és bár a szállítmányt az elfogása miatt még nem kapta meg, az egyéb előkészületekkel már jól haladt.
A krétai szállal párhuzamosan Cipruson újabb négy palesztint tartóztattak le, akik bizonyíthatóan kapcsolatban álltak a férfival.
Athén jelenleg a szövetséges országok titkosszolgálataival közösen vizsgálja, hogy működhetnek-e még további Hamász-sejtek Európában.
A görög hírszerzés szerint a Hamász a Gázai övezetben elszenvedett súlyos veszteségei után most a kontinensen próbálhat meg egy-egy látványos, nagy visszhangot kiváltó akciót végrehajtani, ezzel bizonyítva, hogy a hálózatuk még mindig képes pusztító csapást mérni.
A veszélyre egyébként az Europol is figyelmeztetett még március 5-én – alig néhány nappal a Teherán elleni izraeli-amerikai támadás után, kiemelve, hogy az Irán által irányított proxy szervezetek, mint a Hamász vagy a libanoni Hezbollah, destabilizációs akciókat indíthatnak az Európai Unió területén. Cipruson a helyzet azért is feszült, mert egy magas rangú regionális hírszerzési forrás szerint
a Hamász képviseleti struktúrákat és egyetemi hálózatokat tart fenn a sziget törökök által megszállt, északi részén
– véli az európai lap.
A biztonsági kockázat gazdasági és diplomáciai szempontból is érzékeny időszakban érte a térséget. Görögországba tavaly több mint 700 ezer izraeli turista látogatott el, Ciprusra pedig rengeteg izraeli költözött át a gázai háború kitörése óta. Ráadásul Görögország, Ciprus és Izrael az utóbbi időben a védelmi és az energetikai szektorban is szorosabbra fűzte az együttműködését.
Ezt is ajánljuk a témában
Az antiszemita uszítás csak a jéghegy csúcsa, ugyanis terrorszervezetben való részvétellel is megvádolták.

Nyitókép: MAHMUD HAMS / AFP