Folyamatos a baloldali hangulatkeltés a keleti vakcinák ellen

2021. március 22. 16:09

Az ellenzék, a DK-val az élen a kínai és az orosz vakcina ellen kampányol. Be akarták tiltani, petíciót indítottak ellene, feljelentették Brüsszelben, sőt egy baloldali orvos megtagadta a beadását is. Az oltóanyagok ennek ellenére egyre népszerűbbek.

2021. március 22. 16:09
null

A baloldal jó ideje folyamatos kampányt folytat az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltóanyagok ellen. Közülük leghangosabban és leginkább következetesen a Demokratikus Koalíció folytatja a keleti vakcinák elleni hadjáratot. Gyurcsány Ferenc pártja már novemberben elkezdte az akciózást, és közleményben jelentette be, hogy az Európai Bizottsághoz fordul, hogy akadályozza meg, hogy a magyar kormány „a magyarokon kísérletezzen” az orosz vakcinával.

A DK az EU segítségét kérte az orosz vakcina ellen, de mellélőtt

Hangsúlyozták, szerintük is fontos, hogy minél hamarabb legyen vakcina, de nem fontosabb annál, hogy az oltás működőképes és biztonságos legyen. „Nem kérünk sem Putyin, sem Orbán emberkísérleteiből” – írták a közleményükben.

A DK szerint az EU-nak meg kell akadályoznia, hogy Magyarország az orosz vakcina kísérleti terepe legyen.

Hozzátették, az orosz vakcina magyar tesztelése aláássa a vakcinákba vetett bizalmat, és miután Magyarországra került, eljuthat más európai országokba is, méghozzá minden európai bevizsgálás és engedély nélkül.

Azóta nemcsak a Gyógyszerészeti Intézet közölte, hogy csak garantáltan hatásos és veszélytelen vakcinát engedélyeznek Magyarországon, hanem

az Európai Gyógyszerügynökség is kijelentette, a Szputnyik V jó oltóanyag,

ugyanis Oroszországnak kiváló tudósai vannak. 

Ráadásul kiderült, hogy az Európai Unió is segíteni fog Oroszországnak a Szputnyik V gyártásában. Sőt, Németország is bejelentette, hogy az orosz vakcina uniós engedélyezésére számít, és nagy mennyiséget szeretne beszerezni az oltóanyagból.

Az egészségügyi hatóság döntését is megtámadták

Fekete-Győr András, a Momentum vezetője szerint, a magyar gyógyszerészeti és egészségügyi szakemberek politikai nyomásra engedélyezték az orosz vakcinát. „Ne vegyen orosz vakcinát a kormány uniós engedély nélkül, mert pénzkidobás! Bár a kormány arról beszél, hogy a magyar Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte az oroszok vakcináját, sejthetjük, hogy ez valójában mit jelent: ahogy a kínai vakcina esetében, úgy valószínűleg most is »odaszólt« azért a miniszterelnök, hogy érdemes lenne minél előbb engedélyezni a magyarországi felhasználást.” – közölte Facebook-oldalán a politikus.

Barkóczi Balázs,

a DK szóvivője januárban az egészségügyi hatóságok engedélyeztetési eljárását támadta.

Kijelentette: „Magyarországon egyáltalán nem tesztelték az orosz vakcinát. A kormány alá tartozó hatóság tehát úgy hagyott jóvá egy vakcinát, hogy 1. azt Magyarországon soha nem tesztelték, 2. a szakértők nem javasolták a vakcina engedélyezését.”

A független Momentum-jelölt, Hadházy Ákos pedig arról posztolt, hogy szerinte a magyar hatóságok nem végezték el az alapvető vizsgálatokat sem. ,„A magyar hatóság úgy adta ki az orosz vakcinára az engedélyt, hogy az engedélyezéshez szükséges alapvető méréseket és vizsgálatokat sem végezte el” – fogalmazott. A képviselő szerint ez az engedélyben is feketén-fehéren le van írva.

Az OGYÉI Hadházy Ákos bejegyzésére válaszolva megerősítette, hogy Magyarországon eddig is és ezután is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak. A hatóság szerint a politikus teljesen hamis képet festett az engedélyezésről, így

Hadházy félrevezette a lakosságot és veszélyeztette a járvány elleni védekezést. 

A DK petíciót indított a kínai oltóanyag ellen, és be akarta tiltani a vakcinát

A DK aztán januárban petíciót indított, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. A felhívásukban közölték: „A magyar kormány láthatóan eldöntötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által ellenőrizetlen, engedély nélküli, bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani Magyarországon. Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen, ezzel a kormány nem csak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még jobban alááshatja az oltásokba, vakcinákba vetett bizalmat.”

A Gyurcsány-párt tehát az oltások ellen gyűjtött aláírásokat januárban és februárban (az oldal itt még elérhető.)

Január végén a Gyurcsány-párt ennél is tovább ment. A párt a Facebookon azt írta„vérlázító, hogy miután a kínai vakcinát sem a magyar hatóságok, sem az Európai Unió nem engedélyezte, Orbánék azt egy rendelettel akarják ráerőltetni a magyarokra!

A DK orvosa vitatkozik vele, de magának azért beadatta az oltást

Komáromi Zoltán, DK-s elnökségi tag, amúgy háziorvos régóta gyengíti az oltásokba vetett bizalmat. Egy nyilatkozatában például vitatta, hogy bármely vakcina jobb, mint a COVID. Tette ezt úgy, hogy maga Komáromi egyébként már túl van az oltáson, december 31-én, tehát még tavaly beoltották.

Az alábbi párbeszéd zajlott le 2021. március 4-én az ATV-stúdióban:

Műsorvezető: ...a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nem, nehéz vitatkozni...

Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok...

Műsorvezető: …Covidba idáig a világon meghalt két és fél millió ember...

Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok!

Műsorvezető: ...oltásba még senki.

Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel...

Megtagadta az oltás beadását a baloldali polgármester

Volt olyan baloldali orvos-politikus, aki legalább következetes volt, és még magának sem adta be a vakcinát. Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjelöltje nem volt hajlandó beoltani betegeit. „Nem vállalom, hogy olyan vakcinákkal oltsam be a lakosokat, amelyeknek nincs EU-s engedélye” – indokolta döntését az Átlátszónak adott nyilatkozatában. Kiss a baloldal oltásellenes kommunikációjával összhangban gyógyszerkísérletnek nevezte az orosz és a kínai vakcinák alkalmazását.

A DK-s polgármester nyugati vakcinát követel

Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere követelte az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy a fel nem használt kínai vakcinák helyett küldjenek európai, vagy amerikai gyártmányú, „nyugati oltóanyagot" a kerületbe, és ezt közösségi oldalán is közzétette.

A helyi lakosok körében a DK-s politikus bejegyzése óriási felháborodást keltett, sokan ugyanis örültek volna a kínai oltásnak is, és kiakadtak, amiért a kerületben nem oltották el az összeset. Szaniszló a népharag miatt törölte a bejegyzést, de cikkünkben még megtalálja azt, a dühös kommentekkel együtt. Később kiderült, Szaniszló a Gyurcsány-párt egy kiadványában már februárban levélben tiltakozott kínai vakcina ellen. 

Egyre népszerűbb az oltás a magyar népesség körében

Úgy tűnik azonban, a Demokratikus Koalíció és szövetségeseinek oltásellenes kampánya nem túl sikeres. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint Magyarországon 2020 decembere óta megduplázódott azok aránya, akik tervezik magukat beoltani a koronavírus ellen, vagy már be is vannak oltva.

és elfogadottságuk jóval nagyobb mint a brit AstraZenecáé és már a Moderna népszerűségétől is csak kicsivel marad el. 

Összesen 199 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2021. március 22. 21:36
Egyszerű a megoldás! Akinek nem kell az orosz, a kínai, annak megfelezzük a nyugdíját.
pemete jakab
2021. március 22. 21:10
Viktorkáék járványkezelés: 1. tavaly tavasszal: az számít, hányan kapták el a kórt, hányan kerülnek kórházba 2. tavaly ősszel-télen: az számít. hányan halnak meg 3. idén tavasszal: az számít, hányan kapnak oltást Jó lenne már szilárd alapokra helyezni a járványkezelést, és akkor talán kezelni is lehetne. Most, az oltásos időszakban egyébként rosszabbak a mutatók, mint tavaly év végén. Akkor most segít a harmadik hullámban az átoltottság vagy nem?
fatman
2021. március 22. 19:53
miközben sorra halnak a DK-sok... ez a halál pártja...
nyugalom
2021. március 22. 19:26
Van olyan bolond, aki ezek kedveert akar meghalni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!