Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A Szputnyik V EU-s engedélyezésére számít a német oltási bizottság vezetője

2021. március 10. 17:30

Thomas Mertens szerint az orosz kutatók igen tapasztaltak a vakcinafejlesztésben, és a készítményük egy „ügyesen felépített” szer.

2021. március 10. 17:30
null

Thomas Mertens a Rheinische Post című lapban közölt interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szputnyik V „egy jó oltóanyag, amelyet vélhetőleg egyszer majd az EU-ban is engedélyeznek”. Hozzátette, hogy az orosz kutatók igen tapasztaltak a vakcinafejlesztésben, és a SARS-CoV-2 elleni készítményük „ügyesen felépített” szer.

Vektorvakcina

Kifejtette, hogy a Gamaleja kutatóintézet fejlesztése az úgynevezett vektorvakcinák csoportjába tartozik, csakúgy, mint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari óriáscég együttműködésével kifejlesztett oltóanyag. Azonban az AstraZeneca-vakciával ellentétben a Szputnyik V más-más úgynevezett vektorvírust tartalmaz az első és a második adagban, ami „nagyon okos megoldás, mert így megakadályozza a vektorokra adott immunválaszok révén esetleg fellépő hatékonyságcsökkenést”.    

A független egészségpolitikai tanácsadó testület vezetője a többi között arról is szólt, hogy biztosra vehető, hogy gyerekeknek is lesz oltás a SARS-CoV-2 ellen. A gyártók már vizsgálják, hogy miként hatnak szérumaik gyerekeknél – mondta, megjegyezve: „nem biztos, hogy még az idén lesz ebből valami”, de előfordulhat, hogy az év végén már el lehet kezdeni a gyerekek beoltását.

„Őszre már jól látható lesz az oltások hatása”

Az oltási kampány németországi alakulásáról szóló kérdésekre azt mondta, nem szívesen ad előrejelzést arról, hogy mikorra lehet beadni a védőoltást mindenkinek, aki szeretné. Ugyanakkor „leglábbis remélem, hogy őszre már jól látható lesz az oltások hatása” – mondta Thomas Mertens.    

Rámutatott, hogy a kampány elsőbbségi sorrendjének elején álló csoportoknál, az idősotthonok és az ápolási otthonok lakóinak körében máris jelentősen csökkent a súlyos megbetegedések és a halálesetek száma.

(MTI)

Kép forrása: MTI

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2021. március 10. 21:53
Nem kell engedélyezni! Az oroszok adják csak nekünk, mi elfogadjuk!
békalepcse
2021. március 10. 19:51
Hazai ballibjeinknek korlátlan mennyiségben tudunk rozsdás kést biztosítani az öntökönazúráshoz, ha másként nem, hát népi adakozásból...
akiroter
2021. március 10. 19:19
A svéd Umea Egyetem tudósai szerint a Szputnyik V lehet az egyik leghatásosabb vakcina a koronavírus ellen. Bár, ami a svédeket illeti csak óvatosan. Ám, ha ez igaz lesz, akkor ebből az aspektusból vizsgálva a magyar beszerzés több mint karcolgatja a előrelátó józan helyzetfelismerés felszínét!
kalman
2021. március 10. 19:10
Pedig egész eddig az gondolták, hogy az Oroszok kuktafazékban, moslékból desztillálják a vakcinát, egy lepukkant mosókonyhában. Most bezzeg, hogy akadozik a nyugati szállítás egyből kiváló fejlesztés lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!