
vélemény

Örök igazságok advent idejére

A nicea–konstantinápolyi hitvallás minden keresztény felekezet közös hitvallása. Szilvay Gergely írása.

Címek a mai független, objektív sajtóból (FOS)

Ja. Hatalmas tömeg, több ezres tömeg, nagyjából 1500-2000 ember, több száz tüntető.

Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától

Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.

„Látó” Péter új konteója

Önök szerint előfordult már olyan a magyar politika történetében, hogy egy párt letagadta a teljes gazdasági programját? (Nem néhány elemet – az egészet!)

A korai emlőrákról összegzőleg

Gaál Csaba Németországban élő sebész főorvos arra igyekezett választ adni, mi az orvostudomány jelenlegi álláspontja a fenti esetben.

Orbitális pofont kapott a független-objektív sajtó – ezt biztosan nem teszik ki az ablakba (VIDEÓ)

„Magyarország méretét meghaladó erővel vagyunk jelen a világpolitika színpadán, ez pedig korántsem utal zavarra” – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

A Tisza Párttal megérkezett a középosztály lázadása Magyarországra, de mégis nagyon magyaros módon

A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.


Futbólia visszahódítása

Zavarba ejtő lelkesedéssel dicsérte Orbán Viktor futballpolitikáját, mondván, mindaz a példaértékű segítség, amelyet a magyar kormány közismerten a sportnak ad, a következő nemzedék egészségében, szemléletében, inspirációjában, versenyképességében térül meg többszörösen.

Felbukkant. Törtetett. Erőt mutatott. Követik

De sose feledjük azt a szégyent és csúfságot, hogy a feleségét akarta »csak« zsarolni, hogy maradjanak meg az állásai.

Függetlenkék

Ha kapsz és elteszel 3,4 milliárdocskát a brüsszeli önsorsrontó idióták és/vagy fekete öves gazemberek pénzéből, akkor te vagy a független.

Hát, így működik a jó öreg fake news

Csak meg ne sértődjenek, amikor erre felhívjuk a figyelmet a jobboldalon.

Hont András könyörtelenül leleplezte Magyar Péter jelöltjeit

Lehullt a lepel a jelöltállításról, Kéri akcióba lendült.

Igen, a hír igaz, én vagyok a Tisza párt jelölt jelöltje Györ-Moson-Sopron 07. OEVK-ban

Nincs is ilyen választókerület, de érdekel amúgy ez valakit?

Lánczi András: A valóság egy vonakodó lány – annyian csalják akarva-akaratlan, hogy nehéz kiigazodni rajta

Lehet közvélemény-kutatást színlelni, ám a valóság és az idő mindent helyre tesz.

Semmilyen viszonyulásom nincs ByeAlex személyéhez

Olyan nincs, hogy a törvény szerint több év börtön jár valamiért, de ezzel párhuzamosan mégis büntetlenül lehet csinálni és vagizni vele, hogy csináltad.


A jövő a jobboldalé! Éljen Lengyelország, éljen Európa!

Óriási tisztelet illeti a lengyel jobboldalt.

Orbán Viktor sikeresen megkerülte az EU-t, de ez sem lesz olcsó

Kétféle magyar politikai csoport is súlyosan és visszavonhatatlanul csalódni fog a – bizonyos tekintetben példa nélküli – Trump–Orbán-megállapodás következményeképpen.
