Hortay: Kapitány István torzította a villamosenergia-rendszer terhelési adatait, hogy jobb színben tűntesse fel magát

Az energetikai szakértő szerint „abszurd, hogy a Tisza a legbanálisabb, legkönnyebben ellenőrizhető adatokban sem mond igazat”.


Az energetikai szakértő szerint „abszurd, hogy a Tisza a legbanálisabb, legkönnyebben ellenőrizhető adatokban sem mond igazat”.


Az első nap „20 és 21 óra között már kifejezetten kellemetlenné vált bent a meleg”, a második nap „viszont már teljesen élhető, lényegében semmiféle kellemetlenséget nem okoz”. Közben kiderült, a klíma-kondenzvizet a páfrány kifejezetten imádja.


Még ezt a turistaszezont megússzuk, de ősztől jelentős sebesség- és forgalomkorlátozásokra kell számítani.


Tóth Máté kifejtette, Magyar Péter nem ugyanazt képviseli a nyilvánosság előtt, mint amit valójában gondol.



Ebben az ügyben is három külföldi titkosszolgálattal tartják a kapcsolatot, vagy most azért kevesebbel?


Ráadásul a Tisza Shellből importált energetikai tótumfaktuma annyira lelkes lett, hogy azon nyomban megszüntetné a családok életkörülményeit javító intézkedéseket.


Kapitány István a színre lépése után rögtön meghatározta a célt: le kell válni az olcsó orosz energiáról. Azóta már egy fórumon is megerősítette, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést, és megszüntetnék az üzemanyagokra vonatkozó védett árakat is.


Az orosz forrásokról való leválás a nemzetközi nagytőke érdeke – mutatott rá az energiajogász.


A nyilvánosságra került vallomás után új kérdések merültek fel: a biztonságpolitikai szakértő válaszol.


A szakértő szerint Irán katonai képességei ugyan gyengültek, de továbbra is fenyegetést jelenthet, miközben a balkáni fegyverkezés újabb feszültségeket hordoz.


„Óriási tétje van a választásnak” – mondta.


Körképünk Irán népeiről, társadalmáról és arról, vajon mekkora esélye van a rezsimváltásnak.


Az energiaügyi szakértő az ATV műsorában arról beszélt, hogy az üzemanyagárak kapcsán ő személy szerint inkább a jövedéki adóhoz és az áfához nyúlt volna. Az adóhoz egyébként a kormány hozzányúlt.


Néhány hét maradt hátra.


A tavaszi és nyári körülmények szerinte egyértelműen az oroszoknak kedveznek.


Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő felhívta arra a figyelmet, az ukrán politikai paletta legszélsőjobboldalán elhelyezkedő soviniszta, neonáci szereplők voltak azok, akik megfenyegették Magyarországot” .


Magyar Péter is tudhatott a szomszédos ország mestertervéről.


A biztonságpolitikai szakértő szerint nagy az esély arra, hogy Kelet-Európa egy esetleges katonai válság egyik fő helyszínévé válik.

