közösségi közlekedés

2021. május 11. 19:26
Szerinte ezzel jelentősen csökkenne a BKK járatainak terheltsége.
2021. március 24. 17:51
Délben egy percre leállt a közösségi közlekedés Budapesten, emlékezve azokra, akik elhunytak a koronavírus-járványban.
2020. november 11. 15:00
Minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen – hangsúlyozta az államtitkár.
2020. október 28. 14:49
Vagy a kormány álláspontja, vagy maga a kormány változik meg – fogalmazott a főpolgármester a Népszavának adott interjújában.
2020. augusztus 23. 14:42
Keresztes László Lóránt azt mondta, egységesíteni kell a közösségi közlekedés rendszerét, az indokolatlan párhuzamosságokat pedig meg kell szüntetni.
2020. július 17. 8:07
Kiemelt feladatnak nevezte Homolya Róbert az egységes jegy- és bérletértékesítési rendszer, valamint felület kialakítását.
2020. március 26. 16:29
Néhány helyen teljesen leáll a helyi autóbusz-közlekedés.
2020. március 10. 9:53
Olvassunk idegen nyelven, tömegközlekedés közben, ébredés után szuper verssel kezdeni a napot.
2020. február 12. 14:12
Nincs Budapest azon városok között, ahol az utasok a közösség közlekedés finanszírozásának nyertesei.
2020. január 14. 11:33
Az európai példák alapján a cél, hogy egységes, magas színvonalú tömegközlekedési szolgáltatás működjön Gyáltól Budakesziig, Dunakeszitől Érdig.
2019. december 13. 14:17
Budapest nem csak azoké, akik itt élnek, hanem azoké is, akik itt dolgoznak, itt járnak iskolába.
Mandiner.makronóm
2019. december 12. 2:31
Ami kedvezményt egyszer odaadtak, azt utána tűzzel-vassal sem sikerül visszavenni.
2019. november 13. 11:19
Húszmilliárd forintért 352 új buszt vásárol a társaság.
2019. november 13. 8:51
A zavargások ellenére továbbra sem hirdettek ki általános tanítási szünetet.
2019. szeptember 30. 10:12
Szeptember 30-tól a teljes és kedvezményes árú havi és félhavi bérletek is megválthatók mobiltelefon segítségével.
2019. szeptember 3. 17:55
Egy villamosvezető munkanapja nem csak játék és mese.
Ünnepi menetrend
2019. április 17. 7:23
Nemcsak a távolsági, hanem a fővárosi járatok is másképp járnak holnaputántól.
2018. augusztus 2. 12:11
Rég várt intézkedés: a kormány tervei szerint 2020-tól a távolsági buszokora, a városi tömegközlekedésre és a vonatokra is elég lesz egyféle jegyet vásárolni.

összesen: 232 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó