Itt a hivatalos közlemény: megegyezés született a BKK-bérletek ügyében

2024. január 29. 15:51

Mindenhol elfogadják majd az országbérletet, de a BKK-bérleteket is használhatják majd az ingázók. Mutatjuk a részleteket!

2024. január 29. 15:51

Lázár János és Karácsony Gergely közös közleményt adott ki, melyben leszögezték: az utasok járnak legjobban a miniszter és a főpolgármester megállapodásával. Az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester hétfői találkozóján egy teljesen új, átfogó megállapodást kötött a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről.

A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát – húzták alá a Karácsony Gergely Facebook-oldalán is megjelent kommünikében.

A megállapodás értelmében a Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2024. március 1-től a BKK járatain is elfogadják. Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja minden értékesítési csatornáján

– ismertették.

A kommunikéből kiderült, hogy az eddigi, számos vitára okot adó költségalapú elszámolás helyett a felek abban állapodtak meg, hogy a Budapest-bérletből, a Pest vármegyei bérletből és az országbérletből származó bevételt és az ahhoz kapcsolódó menetdíjkiegészítést – az adott érvényességi terület sajátosságaihoz igazodóan – teljesítményarányosan osztják meg.

Ezt is ajánljuk a témában

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a miniszter és a főpolgármester egyetértett abban is, hogy az eddig a Fővárosi Önkormányzatot illető évi 12 milliárd forint normatív költségvetési támogatás helyett 2024-től a felek egy olyan rendszert alakítanak ki, amely 

egyaránt szolgálja a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés bevétellel nem fedezett költségeinek megtérülését.

A minisztérium és a főváros lezárja a tavaly év végén megszűnt korábbi agglomerációs megállapodással kapcsolatos elszámolási vitákat is. Az új, átfogó megállapodás eredményeként a Fővárosi Önkormányzat agglomerációs költségtérítés 2022-2023-as elszámolásként 5,57 milliárd forintot fizet a MÁV-nak.

A megállapodás technikai részleteit a minisztérium és az önkormányzat a közlekedési vállalatok bevonásával dolgozza ki

 úgy, hogy az 2024. március 1-jén hatályba léphessen – zárta a közös közleményét a tárcavezető és a főpolgármester.

A megállapodásról Lázár János is beszámolt közösségi oldalán.

A bejegyzést alább tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. január 30. 00:42 Szerkesztve
"I_Isti jan29. 16:18 • A Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2024. március 1-től a BKK járatain is elfogadják Mert akkor hát... ő... szét fog esni a bkk. " Az a lényeg, hogy kiüssék a nyeregből a bkk/bkv-t, és ne üzemelhessen igazgatótanácsi tagként vagy tanácsadó/szakértőként odaültetett semmittevő politikusok kifizetőhelyeként. :) Tehát nem rögtön kiszervezik a fővárosi tömegközlekedést a bkk alól, hanem konkurenciát kapnak. Szerintem nagyon ügyes… :DDD
2024. január 30. 00:32 Szerkesztve
"I_Isti ➜ wanderer888 jan29. 16:20 • ha KariGeri nem hagyta magát átbaszni, akkor ez így korrekt, mert a főváros kap pénzt minden utazás után. • És azt hogy méred? (segítek: sehogy." A bérletek ellenőrzése már sok esetben egy QR-kódot leolvasó szkennerrel történik, és amennyiben az esemény helyszínét is rögzíti a rendszer, csak össze kell vetni a bérletek típusával, és nem lesz nehéz értelmezni az adatokat. Valami ilyesmit gondolok, így a főváros nem kap automatikusan pénzt minden utazás után, csak az általa szolgáltatottak után — ezt jelentené a "teljesítményarányos elosztás". De a lényeg az, hogy a bkk/bkv-t ki tudják ütni a nyeregből. :)
2024. január 30. 00:12 Szerkesztve
"cutcopy január 29. 16:44 Asszem a BKK-nak annyi ha nem viszi lejjebb a bérletárait.. " Valószínűleg eredetileg is az volt a nemzeti kormány célja, hogy amennyire lehet, megszüntesse a bkk/bkv pol. kifizetőhelyként történő működését ill. jellegét. Szerintem sikerülni fog… :)
Kozmosz
2024. január 29. 21:38
E-rolleren nem tülekednek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!