Lázár-minisztérium: Márciustól vége az agglomerációs közlekedési modellnek

2024. január 24. 16:27

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, hogy a mostani megállapodás helyét egy új veheti majd át.

2024. január 24. 16:27

A jelenlegi budapesti agglomerációs közlekedési modellnek március 1-jén, az új tarifarendszer bevezetésével biztosan vége – írta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerdán.

A minisztérium arra hírre reagált,  hogy egy újabb megállapodás alapján nem lehetetlenül el az agglomerációs közlekedés március 1-je után. Lázár János minisztériuma szerint az ehhez szükséges átmeneti, technikai megállapodás egyoldalú vagy közös megegyezéssel történő felbontása csupán részletkérdés. 

A március elsejei modellváltás tényét semmilyen szinten nem befolyásolja”

 – írták.

Új megállapodás jöhet

Az ÉKM közölte, hogy a mostani megállapodás helyét egy új veheti majd át. Ennek részleteiről nem írtak semmit, csak megismételték Lázár János Debrecenben tett ajánlatát: ha a budapesti helyi járatokon is lehet Pest-megyebérlettel utazni, 

akkor a budapesti agglomeráció helyközi járatain is lehet majd Budapest-bérlettel.

 „Ennek az új modellnek a részleteit háromoldalú – a kormány, a főváros és a közszolgáltatók közötti tárgyalások során kell kialakítani” – tette hozzá a tárca.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Megjegyezték: „ezek az egyeztetések addig zajlanak, amíg azokat a különféle megtévesztő információkra épülő vagy egyes, technikai részleteket hamis fényben feltüntető kiszivárogtatások el nem lehetetlenítik”.

A minisztérium azt a hírt tehát cáfolta, hogy március 1-jén ne szűnne meg automatikusan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Magyar Államvasutak (MÁV) közötti, agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás, csak akkor, ha azt bármelyik fél 30 napos határidővel felmondja. 

A 24.hu megkeresésére a BKK azt írta, hogy január 17-én a BKK, a Volánbusz és a MÁV-HÉV módosította a 2023. december 29-én kötött átmeneti megállapodást, amelyben a legfontosabb változás az, hogy a szerződés a közbeszerzési értékhatár elérését követően is fenntartja a megállapodás hatályát.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FeketeFehér
2024. január 24. 18:58
"Ennek részleteiről nem írtak semmit" Tök jó, hogy Lázár Jánosék semmibe vesznek úgy 3 millió magyart.
Bambuci
2024. január 24. 17:09
Nem vagyok boldog. A varmegye bérlet most a duplája mint a km alapú. Ráadásul két varmegye miatt kettő kell belőle. Dupla bukta. Rohadjon rajuk az autójuk ,amivel járnak.
lendvaiildiko
2024. január 24. 17:03
A modell kiváló. Vegyen egy pesti és pest vármegyei polgár egy vármegyei bérletet. Korlátlan utazási lehetőséget kapnak mondjuk Százhalombatta és Aszód (etc) között. így a bél-pesti polgárok is rácsodálkozhatnak, mennyire szép a Duna-kanyar, a gödöllői dombvidék, etc. Gyakorlatilag Lázár János és minisztériuma lépte meg Budapest és agglomerációja közötti közösségéi közlekedés egységesítést,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!