Kiderült, ki vezeti a következő években a József Attila Színházat

Az igazgató kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vasárnap adta át a Shrek, a Musical című előadás megtekintése előtt a színpadon.


Az igazgató kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vasárnap adta át a Shrek, a Musical című előadás megtekintése előtt a színpadon.


Az esemény pár nappal Karol Nawrocki hivatalba lépése előtt történt, így ez lehetett az egyik utolsó rendezvény, ahol államelnökként volt jelen Duda.


Julija Szviridenko a fegyvergyártásra és a gazdaságra fog összpontosítani.


Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, hogy a genderaktivista szerint a migráció nem válság, hanem esély, és jó dolog többet fizetni az energiáért.


A miniszterelnöki biztos innovatív területen bizonyíthat a jövőben, az Energiaügyi Minisztérium égisze alatt.


A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, Baji Balázs hatalmas feladatot kapott az állami sportirányításban. A 35 éves egykori klasszis többek között azt is elárulta a Mandinernek, hogy miért nem maradt az állatorvosi pályán, mit hiányol a magyar sportból, és álmodik-e még a gátfutásról. Interjú.


„A baloldali média évek óta a demokrácia ellenségének és nőgyűlölőnek próbálja beállítani Trumpot”. Ennek ellenére jócskán akad „csinos és okos nő” a kormányában – írta Déri Stefi.


Dr. Vadai az egyik legképzettebb, legfelkészültebb, tengernyi nemzetközi tapasztalattal rendelkező képviselő.


Interjú a frissen kinevezett szakmai igazgatóval, a feleségéből, leánykori nevén Bodonyi Dórából olimpiai bajnokot faragó mesteredzővel, aki csapatban gondolkodik az egyéni érdekekre épülő kajak-kenu sportágban, amelyben a Párizsban elmaradt aranyérem után megkezdődött az átalakulás.


Az új pályaedző már hétfőn csatlakozik a válogatott munkájához Telkiben.


Új területen kapott fontos pozíciót a politikus.


A politikus már 15 éve teljesít szolgálatot az EU-ban.


Bruno van Pottelsberghe a következő években három kiemelt fontosságú témára kíván koncentrálni.


A helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raisi helyére átmenetileg volt alelnöke lép.


Geri Gergelynek kell megmentenie a magyar tulajdonú kassai csapatot úgy, hogy hétfőn nem tudott edzést tartani.



Nagy jelentőséggel bírhat a DK szármára, hogy az egyik belső emberük lett a főváros rendészeti parancsnoka.


A románoknak sem kellett sok, hogy meggondolják magukat.


Rodrigo Ballester az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetőjeként gyakori előadója konferenciáknak és szemináriumoknak.


Hamis tanúzás miatt ítélték el nyolc hónapra a volt osztrák kancellárt.
