Főigazgató Úr! – Magyarország egyik első számú sportvezetője lett a népszerű atléta

Szépen veszi a gátakat a civil pályán is. Mennyire tudatos, hogy állatorvosi diplomával a birtokában sportvezető lett?

Sprinterként valóban komoly lendülettel alakult eddig a sport utáni karrierem, amire büszke vagyok. Hálával tartozom a lehetőségért Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak. Egy nagyon érdekes utazáson veszek részt, hamar belecsöppentem a sportirányítás bugyraiba. Volt némi előzménye, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében is helyet kaptam a sportolói bizottság elnökeként. Adódott némi betekintésem a sportvezetés hétköznapjaiba, mégis óriási kihívás volt frissen visszavonult atlétaként ilyen komoly felelősséggel bíró feladatot kapni. Először a Nemzeti Sportügynökség sportszakmáért és stratégiáért felelős vezérigazgató-helyetteseként sok-sok olyan nagy feladatunk volt, mint például a Heraklész Program koordinálása, a szövetségi, egyesületi, akadémiai finanszírozásban való operatív szakmai részvétel, és még sorolhatnám.  

És hogyan ragadt ott?

Kiváló felettesek, főnökök segítették a munkánkat. Államtitkár úr és helyettese, Schmidt Gábor elképesztő tapasztalattal, olyan értékrenddel és célokkal rendelkezik, amikkel mindvégig végtelenül azonosulni tudtam. Ez hitet és erőt adott nekem is a fejlődéshez és a mindennapi munkához. Kiváló kollégákkal együtt jártuk végig ezt az utat, ami ide vezetett, és az újonnan létrejött Nemzeti Sportfejlesztési és Sportszakmai Intézet főigazgatójaként folytathatom ezt a hivatást, szolgálatot. 

Itt azért álljunk meg, és rendezzük a gátakat. A Sportintézethez kerül a teljes sportszakma, beleértve az összes módszertani központot, továbbá a sporttámogatásokat is, valamint az 500 millió forintnál olcsóbban megvalósítható nemzetközi sportrendezvények megszervezése. Mi a feladatuk? 

Gyakorlatilag a sportért felelős államtitkárság háttérintézményeként segítjük azt a munkát, ami kimondva is azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig eljusson a kitűzött szintre: a világ tíz legjobb országa közé kerüljön vagy legalább tíz aranyérmet szerezzen. Utóbbi jó néhány olimpia óta nem sikerült. 

Az előttünk lévő szakmai feladatok láthatóak, tudjuk, mit akarunk elérni. A következő hetek, hónapok munkája, hogy ezt a szervezetben, a struktúrában és a munkatársakkal működőképessé tegyük. A Sportintézet gerince már adott, finomhangolás következik, hogy legkésőbb az év végére már teljes gőzzel tudjunk dolgozni, kiszolgálni a magyar sportot, hogy az LA10-es célok elérhető közelségbe kerülhessenek.

Korábbi sikeres sportolóként hogyan látja, mit lehet hozzátenni a háttérből, hogy egy-egy ezüstből arany legyen, esetleg mi hiányzik a még sikeresebb magyar élsporthoz?

A magyar sportban elképesztő potenciálok vannak. Sokszor megmagyarázhatatlan módon is képesek voltunk a világ legjobb, legnagyobb nemzeteivel felvenni a versenyt. Ugyanakkor tény és való, hogy végesek az erőforrásaink. Mind lélekszámban, mind finanszírozás tekintetében az óriási országokhoz képest, mint az Egyesült Államok, Kína – nem lehet teljes mértékben kompenzálni az előnyüket. Éppen ezért a rendelkezésünkre álló erőforrásokat a lehető leghatékonyabban kell kihasználnunk. A hit, az elképesztő tehetség, akarat és tudás is megvan, de ezek nem mindig vannak tökéletes egységgé formálva. 

Mondana konkrétumokat?

Az elmúlt néhány év alapján látjuk a hiányzó kapcsolódásokat. Most azon kell dolgoznunk, hogy a magyar sportban rejlő potenciálokat abszolút egységbe formáljuk. A fejlesztendő területeket szeretnénk bekapcsolni abba a körforgásba, ami a sporttudományok, sportegészségügy és sportszakember-képzés területén visszagyűrűzik a hétköznapokba. Államtitkár úr színre lépésével egy olyan lendület, együttműködés, aktív kommunikáció, illetve munka indult el és erősödik folyamatosan, ami rég volt tapasztalható. Kezdenek egy irányba állni a szándékok, az akaratok. Ezeket kell még erősíteni, még jobban összekötni. Ha sikerül, a magyar sport képes lesz arra, hogy túlnője önmagát, és egy olyan fejlődési pályára álljon, ami a következő olimpián mérhető lesz. 

Látom az eltökélt, komoly Baji Balázst, a Sportintézet főigazgatóját. Ebből a szerepkörből hová tűnt a versenyzőként megismert mosolygós sportember?

Én úgy gondolom, ugyanitt van. Nyilván most egy nagy állami háttérintézet vezetőjeként kénytelen vagyok néha egy kicsit más arcot is magamra ölteni. 

 Nagyon szeretném, ha az új, nagyon megtisztelő megbízatás mellett meg tudnék ugyanaz az ember maradni, aki az atlétikai pályán voltam.

Majdnem három és fél éve vonult vissza az élsporttól, a formája 35 évesen is szemmel láthatóan kiváló. Egy ilyen elfoglalt embernek marad ideje sportolásra?

Igyekszem, most kifejezetten jó állapotban vagyok. Már a versenysúlyomat is elértem, úgyhogy sikerült ismét egy kicsit újra formába lendülnöm. Természetesen szeretnék odafigyelni a rendszeres testmozgásra. Nem csupán beszélni róla, és arról, hogy sportoló nemzet vagyunk, hanem példát is mutatni. Az idei első munkanapunkon – amikor elfoglaltuk az új irodaházunkat –, a kötelező munka mellet egy sportosabb napot tartottunk. Futottunk több mint öt kilométert a Puskás Aréna körül, önfeledt, könnyed mozgással indítottunk. A második naptól persze, már a munkáé a főszerep.

És ha nem a munkahelyen tartózkodik, akkor is fut?

Visszavonulásom óta azért tudok hódolni olyan sportágaknak, amelyeket élversenyzőként kevésbé tehettem meg: ilyen a foci, a tenisz és télen a síelés. Természetesen a futócipő is sokszor előkerül, de konditeremben is edzek.

És mi lesz a gátakkal?

Sajnos az nem olyan, hogy csak úgy oda lehessen állni. Ahhoz komolyan fel kellene készülni. Amikor előttem van egy gát, még mindig elhiszem, hogyha nekifutnék, sikerülne átvinni – és szerintem sikerülne is. Ezt inkább nem fogom megpróbálni, mert akkor dr. Soós Ágnes főigazgató asszony segítségére szorulnék a felújított Sportkórház műtőjében. Az agyam mélyén még mindig úgy gondolom, képes lennék rá, a testem viszont már valószínűleg akadályt képezne ennek a szándékomnak.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter