Jókai Mór azt remélte, halála után a Marsra kerül

Jókai Mór természettudományos érdeklődését édesapja, Jókay József mellett a tanárai is erősítették, különösen a pápai református kollégiumban tanító Tarczy Lajos, aki Jókai visszaemlékezése szerint 

A csillagászat már fiatalon izgatta, ez műveiben is tetten érhető. 1851-ben A láthatatlan csillag című novellájában arról írt, hogy váratlanul egy csillag tűnt fel az Androméda-galaxisban. 1885-ben aztán ismét középpontba került a novellája, ugyanis a tudósok valóban felfedeztek egy csillagot az Androméda-galaxisban. 

Jókait egyből jósnak kiállították ki, ő azonban szót kért, és helyre tette az ajnározókat. Mint mondta, a történetet Sükey Károly írótól hallotta annak idején, és azt ültette át a novellába, semmi tudományos alapja nem volt. „Ez kizárja azt a föltevést, mintha én magamat akár csillagásznak, akár prófétának akarnám elfogadni. Hogy ez a csillag éppen az Andromeda ködfoltjába került, ez valószínűleg a képzelet játéka. (…) 

– fogalmazott Jókai, aki a házi csillagdájában naponta kémlelte az eget.

JÓKAI, A LEGMAGYARABB ÍRÓ | Jókai gyerekkora

Jókai, a legmagyarabb író. Ő mesélt a legszebben hazáról, szerelemről, szabadságról, hitről – mindenről, amiről az emberi élet valójában szól. Regényei és írásai szórakoztattak, építették a nemzeti öntudatot, erősítették a hazaszeretetet. A Kertész Imre Intézet Jókai, a legmagyarabb író címmel indított videósorozatában elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén indul filmes sétára, a kétszáz éve született írófejedelem előtt tisztelegve. Jókai gyerekkora című epizódból egyebek között kiderül, hol nevelkedett és mitől félt gyerekkorában az író, valamint, hogy hogyan viselte édesapja halálát az akkor 12 éves gyermek Jókai.

Azt is tudni lehet, hogy 1871-ben kapott egy francia gyártmányú, jó minőségű távcsövet, amelyet a balatonfüredi villájában állított fel. Itt aztán napi szinten kémlelte az eget, és örömmel mutatta meg másoknak is a csodálatos látványt. Minderről így írt 1873-ban az Üstökös című lapban: „Reggel négy órakor – még sötét van – már kopognak az ablakomon. 

Tanár barátom, ügyvéd barátom, korán felkelt szép asszonyok állnak az udvaron – előhozzuk a telescopot, s nézzük a ragyogó, mennyei brilliántot, a Siriust, s a Vénusok legszebbikét, a Hajnalcsillagot, mely olyan most, a távcsövön át, mint egy teli hold, s világít, mikor már egészen világos nappal van, s aztán a pompásan derülő hajnalt.”

A füredi villában társasági szórakozás volt a távcsövezés, Laborfalvi Róza a visszaemlékezések szerint azonban inkább a kikötőbe érkező hajókat vizslatta a távcsővel. Vári Mari, az író unokahúga is úgy emlékezett, hogy 

Jókai rendszeresen a csillagokkal példálózott. 1899-ben is, amikor Katona József Bánk bánjáról írt. A bánt nemes egyszerűséggel ahhoz a gyorsan növekvő, majd eltűnő csillaghoz hasonlította, amelyet a 16. században a világhírű dán csillagász, Tycho Brahe fedezett fel. „Bánk bánról elmélkedve jut eszembe ez a csillagtünemény. Ez sem mese, se legenda: igaz történet. A magyar történelem egén is van egy ilyen csillagködfolt: II. Endre király koronás hitvesének, Gertrúdnak meggyilkolása, Bánk bán nádor által.” 

Jókai Róza 1925-ben részletesen mesélt egy újságnak a nevelőapja szenvedélyéről. „Fantáziájából alakult ki az a természettudományi, csillagászati alapon szőtt, amellett a gyermeki naiv hitének minden bájával bíró mesevilág, csodavilág, amelyhez hasonló szép és nagyszerű, nem tudom, fog e még valaha emberi lélekben születni?”– nyilatkozta a Prágai Magyar Hírlapnak Jókai Róza.

Jókai távcsövére is kitért, és azt is hosszan ecsetelte, mit képzelt el Jókai a csillagokat vizslatva: „Volt egy nagy távcsöve. Akkora lencséje volt, mint egy tányér. Láttuk rajta a Szaturnusz összes gyűrűit. 

ahol intelligensebb, nemesebb, légiesebbek lesznek. (…) Ő a Marsra készült. Emlékszem, a svábhegyi teraszunk ablaka narancssárga és bíborvörös üveglapokból volt összerakva. Órák hosszat néztük ezen az ablakon keresztül a fákat, virágokat, s próbáltuk elképzelni ilyen világítás lesz-e odafent a Marson?”

Jókai Mórról már 1885-ben egy csillagot akartak elnevezni, ám ez akkor még nem történt meg. 2003-ban július 7-én azonban Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta egy aszteroidát fedezett fel a piszkéstetői obszervatóriumban, és a 

a 3 és 5 kilométer közötti nagyságú aszteroida. Nemes gesztus, melyet megérdemel a csillagok szenvedélyes kutatója.

Nyitókép: Jókai Mór a csillagok szerelmese volt. Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Következik: Jókai Mór és az édesapja