A kártya, mint tudva van, a bolondok számára találtatott fel – Jókai Mór és a kártyaszenvedély

Jókai már egészen fiatalon, 20 évesen cikket írt a kártyajátékokról a Pesti Divatlap hasábjain. Ott fogalmazta meg nem kevés öniróniával, hogy „A kártya, mint tudva van, a bolondok számára találtatott fel.” Idővel a tarokk lett a kedvence, az a kártyajáték, amely az 1848-as forradalom után terjedt el itthon. A legenda szerint egy magyarok ellen harcoló orosz tábornagy, Ivan Paszkevics hozta el Magyarországra ezt a kártyafajtát, ezt a legendát pedig Jókai is táplálta. 

Jókai sokszor csak akkor hagyta félbe az írást, ha eljött a szokásos tarokkparti ideje. 

A játék élvezetéért és a társaság kedvéért játszott, nem a pénz, a nyereség érdekelte, ahhoz is ragaszkodott, hogy ne játszanak nagyobb tétben. Meg is indokolta, miért: „Ez mulatság, ha aprópénzen játsszák olyan urak, akiknek a jövedelme megengedi, hogy válogassanak a színházi páholy vagy a tarokkasztal között, de veszedelem olyan urakra nézve, akik azzal a szándékkal ülnek össze, hogy egymásnak a lába alól a domíniumot, a feje fölül az emeletes házat elnyerjék, és veszedelem a kis rangú katonatiszt, hivatalnok, kereskedő, diák számára, akinél egy estéli veszteség csorbát üt a megélhetési módon, a család ellátásán, sőt, néha a becsületen is” – fogalmazott, majd így folytatta: 

De ha valaki úgy játszik, hogy egy este az egész hónapra való jövedelmét kockáztatja, az nem mulatság, az fosztogatás, az bolondság.”

A heti tarokkpartit sosem hagyta volna ki, ahol rendszeresen együtt kártyázott a miniszterelnökkel, Tisza Kálmánnal, de ott ült az asztalnál Sváb Károly országgyűlési képviselő, Nedeczky István földbirtokos vagy éppen Gajári Ödön újságíró. 

Jókai természetesen a Szomaházy István szerkesztette Kártya-kódex című könyvben is írt a tarokkról, a kötetben többek mellett Mikszáth Kálmán és Herczeg Ferenc is elmélkedett a kártyák világáról. 

JÓKAI, A LEGMAGYARABB ÍRÓ |Jókai és a kertészkedés

Jókai, a legmagyarabb író. Ő mesélt a legszebben hazáról, szerelemről, szabadságról, hitről – mindenről, amiről az emberi élet valójában szól. Regényei és írásai szórakoztattak, építették a nemzeti öntudatot, erősítették a hazaszeretetet. A Kertész Imre Intézet, Jókai, a legmagyarabb író címmel készült videósorozatában elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén indul filmes sétára, a kétszáz éve született írófejedelem előtt tisztelegve. Jókai és a kertészkedés című epizódból egyebek között kiderül, hogy az író sokoldalú, szenvedélyes emberként a kertészkedést, a szőlőtermesztést is művészi fokon művelte.

Jókai a tarokk mélylélektanába is beavatta az olvasót a kötetben: „Vannak, akik játék közben tolvajnyelven beszélnek, amikből a cimbora megérti, hogy mit hívjon. Azután az ungorkodók, akik minden játék után veszekedést kezdenek: ezt kellett volna hívni! Egész polémiát folytatnak úgy, hogy a szomszéd asztaltól átkiáltanak hozzájuk: urak, ez nem az országgyűlés! 

Ez mind tarkítja a tarokk-játék élvezetét. (…) Vannak a jó kibicek, akik szerencsét hoznak a játékosnak, aki mögé az ilyen ül, az megnyer minden játszmát. Ellenben van a rossz kibic is, akitől retteg minden tarokkista: mert ahová az leül, ott nem nő fű a földön. A tarokkozó még babonásabb, mint a vadászember. A kibic pedig az a kártyarém, aki jól érti a tarokkot, de maga soha nem játszik: csak a mások veszedelmében gyönyörködik.” 

Jókai sokat emlegette a kártyaasztalnál Pongrácz Károly grófot, akinek hihetetlen pechje volt játék közben. Jókai szerint sohasem nyert egyetlen partit sem életében, pedig egyszer a lapjai alapján nagy esélye volt rá Tátrafüreden. A történet szerint a gróf hosszú évtizedek után 

1896-ban a Fővárosi Lapokban is a kedvenc kártyajátékról értekezett, itt elmesélt egy nevezetes esetet is, amikor a pesti Nemzeti Kaszinóba két elegáns francia úr (az egyikük márkinak mondta magát) érkezett, kártyázni kezdtek, előbb keveset vesztettek, majd minden pénzét elnyerték egy magyar földbirtokosnak. Utóbb derült ki, körözött hamiskártyások voltak. 

A Magyar Nemzetben 1900 decemberében is a tarokkról írt, azt is elárulta, hogy játék közben milyen humorosnak szánt cifraságokat vágnak egymás fejéhez a játékosok. „Hogy az ördögök szánkázzanak a hátadon!” „A Bali Mihály kösse meg a te nyakravalód!” „Töviskés disznók nőjenek a te gyomrodban!” „Hízzál meg olyan gömbölyűre, mint…” Az írásban azt is kifejtette, a tarokkban 

Jókai szenvedélyességére jellemző a következő történet. Egy alkalommal együtt tarokkozott a társaságával, jól is ment neki a játék, amikor ketten is felkiáltottak az asztalnál, hogy gázszagot éreznek, gyorsan menjenek ki a szobából. Erre Jókai bosszúsan: „Ejnye, hát benneteket mi lelt máma, hogy már tarokkozni se lehet veletek. Ugyan, hogy ijedhettek meg egy kis gázszagtól. Ha büdös, szagoljátok!” Egy örök érvényű tanácsot is megfogalmazott a kártyával kacérkodóknak: 

Nyitókép: Jókai kártyaparti közben. Ferraris Artúr festménye. Fotó: MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye

Következik: Jókai és az édesanyja