Jókai Mór csupán 13 éves volt, mikor váratlanul elhunyt az édesapja, akitől Eötvös Károly szerint kivételes tehetségét örökölte.
Jókai Mór egész életében hangsúlyozta, hogy a művészetek és az irodalom iránti érdeklődését édesapjának, Jókay Józsefnek köszönheti.
1881-ben az Ellenőr című lapban így emlékezett az apjára, mikor írói pályakezdéséről mesélt: „Az én kedves apám gyerekkoromban sokat mesélt nekem. (…) Az ő elbeszéléséből tudtam meg e világról egyet-mást. (…) Sok dolga volt szegény öregnek. Csak esténként lehettem együtt vele, amikor térdére vett és mesélt, mesélt sokat.
Ezek a mesék keltették fel bennem először azt a vágyat, hogy hátha én is hasonló meséket tudnék mondani.”
Jókai Mór a család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot 1825 februárjában, mikor megszületett, már csak ketten éltek a testvérei közül, két fiút ugyanis korán elvesztett a család.
Édesapja hithű református, nemesi származású értelmiségi volt, aki mindig büszkén emlegette, hogy fegyverrel harcolt a hazáért Napóleon ellen 1809 nyarán. Ügyvédként és táblabíróként is dolgozott, és szenvedélye volt az irodalom, a zene és a festészet is. Írt is, ám jobbára magának, nem mellékesen naplót vezetett az életéről. Ebben jegyezte fel 1825-ben a következőket:
„Fiunk született február 18-án délután 4 órakor, s ezen kisfiúnkat megkereszteltettük 20-ikán Móricznak.”
Jókay József azonban korán elhunyt, ami lelkileg romba döntötte a családot, így a kis Móriczot is. Minderre így emlékezett 1881-ben, amikor beszédet mondott Komáromban a díszpolgárságot igazoló oklevél átvétele után: „Sokszor visszavisznek az álmaim, néha ébren is, oda, ahol az életem legboldogabb korszakát, gyermekéveimet eltöltöttem, ahol a legelső keservet megismertem jó apám sírjánál.”
Jókait egész életében taszította a vadászat, mivel az édesapja egy vadászat során hűlt meg, s kapott később végzetes tüdőgyulladást 1837-ben. A Magyar Szalon című lap folytatásban közölte Légyottok a halállal című munkáját 1877-től, ahol részletesen mesélt az apjáról és a fájdalmáról: „Máig is emlékszem arra az októberi reggelre, amikor leckémet tanulva járkáltam a kertünk dér csípte georginái között, s egyszer csak a bátyám lejött hozzám, a nyakamba borult sírva, ezzel a szóval: árvák vagyunk, nincs többé atyánk.” Csupán 13 éves volt, mikor meghalt az édesapja, ami az egész életére hatással volt. Az írást így folytatta:
„Soha sem ismertem olyan tökéletes embert a világon, mint amilyen apám volt.
Ha én az ő jó tulajdonságainak csak egy századrészével bírnék, meg volnék magammal elégedve. Azon kívül, hogy komoly tudományos ismeretei voltak, amikkel én nem dicsekedhettem, jogtudós volt és számvető, jó gazda és vagyonszerző: jártas volt minden művelt nyelvben és szépirodalomban, rajzolt, festett. (…) A zenéhez is értett, amiből nekem nem jutott. Emlékezem a hegedűjére, a fuvolájára, még a kis zongorájára is, ami akkoriban még nagy ritkaság volt.”
JÓKAI, A LEGMAGYARABB ÍRÓ | Jókai és a képzőművészet
Jókai, a legmagyarabb író. Ő mesélt a legszebben hazáról, szerelemről, szabadságról, hitről – mindenről, amiről az emberi élet valójában szól. Regényei és írásai szórakoztattak, építették a nemzeti öntudatot, erősítették a hazaszeretetet. A Kertész Imre Intézet, Jókai, a legmagyarabb író címmel készített videósorozatában elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén indul filmes sétára, a kétszáz éve született írófejedelem előtt tisztelegve. Jókai és a képzőművészet című epizódból egyebek között kiderül, hogy bár az írással jegyezte el magát egy életre, Jókainak a képzőművészet is az egyik kedvenc szenvedélye volt.
A korszakos író egyszer büszkén mesélte, hogy az édesapja latinul, franciául és németül is kiválóan beszélt, mellette pedig komoly könyvtára volt, ami akkoriban még ritkának számított. „Ott találtam én zsenge gyerekkoromban az íróasztala melletti tékákra sorban fölállítva az irodalom rejtélyes tárházát.” 1900-ban, négy évvel a halála előtt a Pesti Hírlapban jelent meg egy visszaemlékezése nagy ideáljáról, Vörösmarty Mihályról, itt is gyönyörűen emlékezett az apjára: „Messze kell kezdenem: kora gyermekéveimnél, az apai háznál. Onnan kaptam én örökül a vágyat, az ösztönt, a lendületet a költészet iránt. (…)
Apám derék vitéz is volt, nem afféle messziről deklamáló poétahős: hanem kardot kardhoz verő, bátor magyar.
Művészi lélek is volt az apám. Szépen tudott hegedülni, fuvolázni. Gyönyörűen tudta azokat az édes bús, régi magyar nótákat eljátszani…”
Jókai 1891-ben a Pesti Hírlapban reflektált a Budapesti Hírlapban megjelent cikkre, amely azt írta, hogy a Jókai család valójában Vas vármegyéből származik. Jókai pontosított: „Az Ásvai Jókay család örök időktől, azaz Árpád apánk honfoglalása óta mindig Komárom vármegyében, Ó-Gyallán lakott.” Majd hozzátette:
„Boldogult édesapám volt az első a Jókai családból, aki az eszével kereste a kenyerét.”
Jókai Mór halála után pályatársa és barátja, Eötvös Károly hosszan értekezett Jókay Józsefről a Pesti Hírlap hasábjain. Így jellemezte:
„Jókay József nem volt viharbíró, erős szövetű alak. Magas, nyúlánk, nem sovány, de éppen nem kövér.
Nem volt ugyan soha elkényeztetve, de azért több ízben betegeskedett.” Eötvös szerint egyértelmű, hogy a talentumot, az irodalom iránti érdeklődést tőle kapta Jókai Mór. „Fia sokat örökölt tőle. Határtalan lángelméjének bizonyára tetemes részét.”
Nyitókép: Jókai Mór portréja. Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye
Következik: Jókai Mór és a kártya
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Jókai Mór regényeiben nem egyszer saját édesanyjáról formázta a hősnőket, és egész életében nagy tisztelettel beszélt a tartást adó asszonyról.
Jókai szenvedélyes kártyás volt, a tarokk volt a kedvence. Szerette a játékot, ugyanakkor sokszor figyelmeztette olvasóit, senki se kártyázzon nagy pénzben, főleg, ha nem tud…
Összekevert körzetek, megszólalási tilalom és baloldali hátszél – ez derült ki eddig a Tisza előválasztási procedúrájából, amelynek első fordulója nem hozott meglepetéseket.
Naponta gyermeki lelkesedéssel kémlelte az eget távcsövével, és abban reménykedett, a Földnél tökéletesebb helyen születhet újjá.
„Segélyül hívtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet” – mondta Jókai Mór, aki A jövő század regényében megjósolta a világháborút, és hogy hamarosan feltalálják a repülőgépet.
Bart De Wever az Orbán Viktor által is emlegetett fekete humorral és szarkazmussal osztotta ki az őt lejáratni akaró Politicót.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Szenzációs találat a magyar támadótól.
