Árvák vagyunk, nincs többé atyánk: így érzett Jókai Mór az édesapja iránt

Jókai Mór csupán 13 éves volt, mikor váratlanul elhunyt az édesapja, akitől Eötvös Károly szerint kivételes tehetségét örökölte.


Jókai Mór csupán 13 éves volt, mikor váratlanul elhunyt az édesapja, akitől Eötvös Károly szerint kivételes tehetségét örökölte.


„A magyar népzene és a néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket” – hangsúlyozta Rosonczy-Kovács Mihály annak kapcsán, hogy a csárdás hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.


Talán sokan nem is tudják, de „a legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak és testvéreinek is köztünk élnek a leszármazottai, akik azt vallják, dúlhatnak itt harcok, háborúk, lehet itt bármilyen hatalom, ők csak azt nézik, hogy a nemzetet miként tudják megtartani és segíteni. Széchenyi Tímeával, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány megbízott elnökével beszélgettünk. Interjúnk.


Egy friss felmérés szerint az amerikaiak többsége „gyenge” vagy „átlag alatti” szintre értékelte az elnököt.


Még a városépítőként is számon tartott egykori polgármester szobrát is eltávolítaná Hódmezővásárhely főteréről a bukott miniszterelnök-jelölt.


A több mint tíz éve fennálló különleges formáció ősbemutatóján kiderül!


Azzal, ahogyan az épített örökséggel bánik egy társadalom, bizonyítványt állít ki magáról – mondja a Budapest elveszett kincsei című kötet szerzője.


„Nem hagyjuk, hogy meggyalázzák és átmatricázzák munkásságát!” – jelentette ki a volt miniszterelnök szobránál Komjáthi Imre, az MSZP elnöke.


A magyar származású milliárdos mindig is jelentős mértékben támogatta „a progresszív és liberális ügyeket”.


„Hálásak vagyunk mindenért, amit adtatok nekünk, és mindenért, amit eddig elértünk” – üzente a szurkolóknak.



A Házsongárdi temető magyar örökségét is meg kell őrizni a jelen és a jövendő számára.


A rendszerváltás, vagy ahogyan ő mondta, a jogállami forradalom utolsó közjogi méltósága is itt hagyott minket.


Meglehetősen hányattatott sorsú a magyar szervezett műemlékvédelem – külön öröm, ha egy prosperáló magyar vállalat saját erejéből, önként vállalja műemléki építmények megmentését.


„Ami egy bolhánál többet ér Magyarországon, azt meg kell menteni.” Rendszeresen beugrik ez a gondolat hétköznapi töprengéseim során.


Az újságíró szerint tökéletesen igazuk van azoknak, akik megpróbálják fölhívni Lázár János figyelmét arra, hogy Horthy egyáltalán nem volt „kivételes államférfi”.


Bicskanyitogató populizmus, „romokban heverő magyar gazdaság”, tűzijáték-lélegeztetőgép-kolbász. Ezt mind sikerült az mfor.hu-nak egyetlen „ünnepi” videóba sűrítenie.


„A síroknak igyekszünk méltó körülmények között emléket állítani” – írta bejegyzésében a II. kerület polgármestere.


A csalásban a tettes családtagjai is részt vettek.


Több mint 100 éve határozza meg Szatmárnémeti régi főterének látképét az egykori Pannónia Szálló épülete, amely szecessziós építészeti jegyeivel hamar a város legfontosabb jelképévé vált.
