Ősrégi temetőre bukkantak a budai utca aszfaltja alatt

2023. augusztus 18. 15:26

„A síroknak igyekszünk méltó körülmények között emléket állítani” – írta bejegyzésében a II. kerület polgármestere.

2023. augusztus 18. 15:26

„Szinte minden alkalommal, amikor felújítást végzünk Buda valamelyik utcáján, nemcsak az útfelületet cseréljük és a közműveket újítjuk meg, hanem örökségünk egy darabjához is közelebb kerülünk” – kezdte Facebook-bejegyzését Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.  A politikus szerint a Fővárosi Vízművek által végzett munkálatok során 

 

egy temető maradványai kerültek elő. 

 

Az így feltárt koporsómaradványok és emberi csontok vizsgálatából kiderült, száz évnél is idősebbek. Történészek bevonásával, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai megállapították, hogy minden bizonnyal egy ennél is régebbi temetőt tártak fel, ahova 

a XVII. század végén, a török hódoltság alól felszabadult budaiakat helyezték örök nyugalomra.

„Az így feltárt síroknak igyekszünk méltó körülmények között emléket állítani. Ma kollégáink elszállítottak egy 3 tonnás sziklát, ami szintén az egykori temető területén lehetett, így a Szász Károly utca felújítási munkálatai zavartalanul folytatódnak” – zárta bejegyzését a polgármester.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. augusztus 18. 21:25
Az Örség ösrégi magyar föld.
Válasz erre
0
0
KBA98
2023. augusztus 18. 16:42
Nem tudom, hogy ezen ki lepődik meg? Egész Óbuda alatt csakis római sírok és egyéb dolgok lelhetők fel. Anno amikor felbontották a Főteret! Konkrétan egy temető volt alatta!
Válasz erre
2
1
sagirdilsiz-2
2023. augusztus 18. 16:23
Remélem, hogy Berg Dániel földrengés kutatása során leltek rá, csörögtek a halottak.
Válasz erre
2
0
Kormánypárti2
2023. augusztus 18. 15:50
"örök nyugalomra" :))) Már tudjuk mennyi az örök. :)
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!