Sokan nem is tudják, de „a legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak és testvéreinek is köztünk élnek a leszármazottai, akik azt vallják, dúlhatnak itt harcok, háborúk, lehet itt bármilyen hatalom, ők csak azt nézik, hogy a nemzetet miként tudják segíteni. Széchenyi Tímeával, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány megbízott elnökével beszélgettünk.
Milyen rokonság fűzi Önöket a legnagyobb magyarhoz, Széchenyi Istvánhoz?
Jómagam Széchenyi István kisebbik bátyjának, Széchenyi Pálnak vagyok leszármazottja, ő az ükapám, „a legnagyobb magyar” pedig az üknagybátyám.
Talán kevesen tudják, hogy Széchenyi Istvánnak az egyenesági leszármazottja is Magyarországon él, ő gróf Széchenyi Géza.
A nagypapája Széchenyi Ödön volt, dédapja pedig István.
Min ment keresztül a családja a 20. században, miután az államosításkor elvételezték az összes ingó- és ingatlantulajdonukat, valamint a nevünknek egy részét is?
A nagyszüleimet és édesapámat 1956-1957 környékén telepítették ki a Somogy vármegyei birtokukról. Teljesen kisemmizték őket, és a Békés vármegyei Gerendásra kerültek, ahol már-már embertelen körülmények között éltek egy pinceszerű helyiségben. Ezeknek a nehéz éveknek a lenyomata még nálam és a velem egyidős vagy kicsit idősebb rokonaimnál is megjelent. Bennem volt, hogyha akkor a ’40-es, ’50-es években megvalósították ezt a kisemmizést, kitelepítés, és az édesapámék az otthonukból az utcára kerültek egyetlen táskával, megvan a veszélye annak, hogy ez az én életemben is megtörténhet. Ez a szorongás engem, és talán a gyermekeimet is elkíséri mind a mai napig. S ezekről a viszontagságokról megannyi emlék, fotó és levelezés is fennmaradt, és ez még inkább képes feleleveníti ezeket a nehéz évtizedeket, amelyek nyomot hagytak nemcsak a nemességben, hanem valamennyi magyar családban is. Hiszen
ha végignézzük a magyar történelmet, akkor a szabadságért vívott harcok sorát láthatjuk.
A nagynéném, Széchenyi Kinga még könyvet is írt Megbélyegzettek címen. Ebben a kötetben a Széchenyiek meghurcolása mellett más családok kálváriáját is az olvasók elé tárta, felsorolta, hogy a sorstársainknak miként pusztították el az otthonaikat. Itt megjegyezném, hogy mindez úgy történt meg, hogy sutba dobták a történelmet, és a nullával tették egyenlővé az arisztokratákat, akik tulajdonképpen ezt az országot felépítették, és akiknek a szellemi örökségéből még ma is tudunk táplálkozni.
Ennyi nehézség és viszontagság között nem fordult meg a felmenői fejében, hogy elhagyják az országot?
A fentiekhez hozzátenném még, hogy a történelmi magyar családok sarjai sokáig „X-es gyerekek” voltak, nem járhattak abba a gimnáziumba, ahova szerettek volna, nem dolgozhattak bizonyos munkakörökben. Megnehezítették a boldogulásukat.
De sem a nagyapámnak, Gróf Széchenyi Pál Imrének, sem az édesapámnak, Gróf Széchenyi Elemérnek egy percig sem fordult meg a fejében, hogy elhagyja az országot, itt maradtak. Édesapám nem tudott elmenni, de én sem.
Ezt is örökségként kaptam, és a gyerekeim is ezt vallják: nagyon szeretjük ezt az országot, és itt szeretnénk élni.
Mi volt a környezetének a reakciója általában, mikor először meghallották a családnevét?
1976-ban kezdtem az iskolát, akkor az V. kerületben laktunk. Akkoriban más világ volt, más problémáik voltak az embereknek, kevésbé figyeltek erre. Inkább odahaza engem figyelmeztettek, hogy Széchenyi vagyok, és emiatt a családunk milyen viszontagságokon ment keresztül. Sokszor hallottam, hogy vigyázzak magamra. A fejembe pedig befészkelte magát az a gondolat, hogy engem ki fognak nézni, mert más vagyok, mint a többiek. De az osztálytársaim soha nem bántottak. Aztán, mikor már jobban járogattunk egymáshoz, sokan rá kellett, hogy jöjjenek nincs különbség közöttünk.
De ez korábban is így volt, mikor a szüleim a nagybirtokon éltek, állatokat tartottak és sokat dolgoztak, akkor sem volt megkülönböztetés.
A Széchenyi család tehát a társadalom részét képezte: egynek gondolták önmagukat a többi emberrel.
Engem is arra nevelt az édesapám, hogy mindegy, hogy valaki az utcát sepri vagy országot irányítja királyként, azzal ugyanúgy kell viselkedni. Ebben pedig visszaköszön Gróf Széchényi Ferenc intelme István fiához, mely úgy hangzott: „tiszteld és becsüld azokat az embereket, akik a házad körül dolgoznak. Azért, mert kenyér kerül az asztalodra, csókolj nekik kezet”. S Gróf Széchenyi Istvánnak kezet kellett csókolnia a földműveseknek is.
A rendszerváltást követően mikor jött el az a fordulat, hogy az állam vagy a társadalom ismét felismerte a velünk élő történelmi magyar családok fontosságát?
Ki merem jelenteni, hogy erre nem volt példa. Csekély érdeklődést tapasztaltam a családunk iránt. Persze, Széchenyi István munkássága kiemelkedő, és ismerik is, illetve a köztudatban van még édesapja, Széchényi Ferenc is, de ezen túl menően azt tapasztaltuk, – még mikor 10 évvel ezelőtt a Gróf Széchenyi Család Alapítvány létrejött is – hogy sokan nem is tudták, hogy a legnagyobb magyarnak és rokonságának vannak élő leszármazottai. De igaz ez más nagy történelmi családokra is, akiknek szintén velünk élnek a leszármazottai, akik szintén nyitottak arra, hogy a magyar nemzetet támogassák.
Mit jelent a Széchenyi nevet viselni?
Nálunk minden generáció tisztában volt azzal, hogy milyen kötelességek járnak a Széchenyi névvel. Mióta létrejött az alapítvány, próbáljuk ezt az örökséget azon a polcon tartani, ahova egykor felkerült. Emlékezetes, Szécsényi György érsek Sümegről indította el a nemzetséget. (A nemeslevelekben már a Széchényi név szerepel – szerk.). Széchenyi Istvánt és testvéreit pedig úgy nevelték a szüleik, hogy tisztában legyenek kiváltságos helyzetükkel, de sohase feledjék el a kötelezettségüket. Mi, leszármazottak is ebben a szellemben nevelkedtünk, és neveljük a gyermekeinket. Bármi történjen is ebben az országban, a Széchenyiek mindig jelen vannak és lesznek, azzal a küldetéssel, amit ránk ruházott a család.
Dúlhattak itt harcok, háborúk, lehetett bármilyen hatalmon, ez a család azt nézte, a magyar nemzetet miként tudja megtartani és segíteni.
Személy szerint hálás vagyok, azért, hogy ebbe a családba születtem és ezt a nevet viselem. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt ezért az országért, ezért a nemzetért. Hiszen itt születtem, és itt is szeretnék meghalni.
Ezt is ajánljuk a témában
„A legnagyobb magyar örökségét nemcsak ápolni, hanem folytatni is kell” – vallja Széchenyi Tímea. A családi örökségről, a névvel járó felelősségről, a 20. század hányattatásairól és a 21. századi reményekről beszélgettünk a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnökével, a Mandiner új, A név kötelez című portrésorozatának első részében!
Mit érdemes tudni az alapítványuk munkájáról?
A Gróf Széchenyi Család Alapítványt a leszármazottak alapították, civil közhasznú szervezet vagyunk, melynek megbízott elnöke vagyok. A küldetésünk, hogy politikamentesen egy olyan szervezetet működtessünk, amelyben a társadalom színe-javát segíteni tudjuk.
A Széchenyiek a történelem folyamán is mindig azon munkálkodtak, hogy a magyar nemzet mind gazdasági, mind kulturális téren erős legyen. Most is ezt a célunk, ezért is állunk minden tiszta szándékú vállalkozás mellé. Emellett számos együttműködésünk van kulturális téren is.
Kiemelném a rendezvényeik sorából az Év Széchenyi Vállalkozását, melyben a társadalmi felelősségvállalás, innováció vagy termelékenység kategóriában is osztunk ki díjakat. De az Agrárminisztériummal is adtunk már át közös elismerést. Sőt, a diákokat is igyekszünk megszólítani évről évre. Azt kérjük tőlük, hogy jelöljenek három kategóriában olyan személyeket, akik számukra fontosak és példaértékűek. Ezekre a jelöltekre Széchenyi István születésnapjától, szeptember 21-étől lehet szavazni. Idén pedig mivel a reformkor 200. évfordulóját ünnepeljük ezért egy esszépályázatot is kiírtunk az ifjúságnak fókuszba állítva az éra vívmányait és a legnagyobb magyar munkásságát.
Minden hónap utolsó csütörtökjén pedig szívesen látunk bárkit a Szabad Akadémia sorozatunkon az Óbudai Egyetemen. A következő előadónk Csorba László lesz, aki Széchenyi István életét kutatja.
Mi a véleménye arról, hogy az ifjú Széchényi-leszármazott, Bence Szechenyi a külföldről pénzelt Direct36 magyar miniszterelnököt lejárató videójának egyik szereplőjévé vált?
Szechenyi Bence egy fiatal idealista, nagy lendülettel, önálló gondolatokkal és tettekkel, közvetlen kapcsolatunk nincs egymással. Azt máskor is megtapasztaltuk, hogy
a külföldön élő családtagok egészen más szemszögből nézik Magyarország helyzetét.
Sokszor szembesültünk az eMgyet nem értéssel.
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány egy független, civil, közhasznú szervezet, és, mi, akik itt élünk Magyarországon, itt igyekszünk a mindennapokban helytállni. A keresztény értékek mentén tesszük a dolgunkat. Úgy gondolom, ide kívánkoznak a Bibliából Lukács evangélista gondolatai: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Mi hívta létre a a Történelmi Magyar Családok Nemzetközi Szövetségét?
Mikor az édesapám elhunyt, akkor gondolkozni kezdtem azon, hogy miként lehetne mind az ő, mind valamennyi magyar arisztokrata emléke előtt tisztelegni. Ekkor lett egy emléknapunk, a történelmi magyar családok emléknapja, melynek apropóján báró Gudenus János családfakutatóval – (aki maga is főnemesi származású – szerk.) – felkerestük a nemesi családokat. Ez éveken át egy olyan esemény volt, amikor a leszármazottak határon innen és túl összegyűltek, gyertyát gyújtottak, és megosztották egymással életük mozzanatait. Ez idővel kinőtte magát, két évvel ezelőtt pedig érkezett hozzám egy felkérés, hogy legyek a Történelmi Magyar Családok Nemzetközi Szövetségének egyik elnöke. Ez a szövetség lett tulajdonképpen az az erkölcsi jóváírás, amit évtizedekig hiányoltunk. Az csak egy plusz, hogy ezeken az alkalmakon időről időre kiderül, hogy még több a közös szál, mint eddig gondoltuk, és nem egy nagy felismerés történt már, hogy bizonyos családok között milyen rokonság áll fenn.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Már ha ezek után még közülünk valónak tartod magad egyáltalán. Veczán Zoltán írása.
Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton
Hol marad a vízió, és mi lesz a nagy ígéretek teljesítésével? Kovács András írása.
Kuminetz Géza katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora jelentkezett egy kis könyvecskével, amely a keresztény antropológiát mutatja be, vitatkoztatva azt a rivális elképzelésekkel.
A kérdés, hogy az Országgyűlés hajlandó lesz-e tudomást venni arról, hogy van nemzeti minimum ebben az országban, s megteremti-e az ezt leképező politikai minimumot. Győri Enikő írása.
Ivan Krasztev a Partizán műsorában kijelentette, hogy egy ekkora váltás „rengeteg változást” tesz lehetővé. A kérdés az, hogy mennyi időt ad magának a magyar társadalom, hogy eldöntse mit akar.
Kemény, embert próbáló évek vannak mögöttünk.
Zéró korrupció, béke és tisztelet – íme, az új társadalmi szerződés!
Egy biztos, ahogyan a kő, és a magyarság, úgy a bocskai is megmarad.
Szívesen segítünk, mielőtt a végén még elhiszi a saját hazugságait!
Rekordközeli szintre emelkedett a cseppfolyósított energiahordozók behozatala.