Már ha ezek után még közülünk valónak tartod magad egyáltalán.
A nagy elődöknek az árnyéka is nagy, s kétségtelen, hogy gróf sárvárfelsővidéki Széchenyi István nem apró alak. Kétszáz évvel ezelőtt keresztül-kasul bejárta Európát, a legenda szerint olykor félig-meddig inkognitóban; a célja nem más volt, mint tanulmányozni a nyugati vívmányokat, s amit csak lehet, hazahozni és meghonosítani Magyarországon. Így lett nekünk lóversenyünk, balatoni gőzhajózásunk, Magyar Tudományos Akadémiánk, így lett Lánchíd és Nemzeti Kaszinó – és még sorolhatnánk. Amerika földjére, noha példaképként tekintett a kapitalizmus izmosodó, terebélyesedő birodalmára, nem léphetett: Metternich kancellár nem engedélyezte a fiatal katonatiszt utazását.
A sors iróniája, hogy kései leszármazottjai viszont a tengerentúlott vetették meg a lábukat; egyikük, Bence-X. Széchenyi pedig, hogy, hogy nem, visszafelé járta meg a nagy ős útját, idejött hát az óhazába.
Előbb Fulbright-ösztöndíjjal, majd a Hungary Foundation és az Mathias Corvinus Collegium (MCC) úgynevezett Budapest Fellowship Program ösztöndíjával megtámogatva, örömmel és szeretettel fogadva.
De nem csak ebben volt Bence következetesen Széchenyi ellenpontja: míg az ős „ipari kémkedése” arra irányult, hogy javítson hazája állapotán, az utód tevékenysége valami egészen más irányt vett: miután élvezte az MCC bizalmát és támogatását – értve ezalatt a kapcsolati hálót és az ösztöndíj anyagi vonzatait is, beleértve a „pompás vacsorákat” –, végül a magyarfóbiás svéd köztévét előző módon pakolta ki „tapasztalatait” a The Guardiannek, miszerint végig rettegett, pánikrohamai is voltak, hogy megfigyelik, ráadásul a mentorai meg akarták mondani neki, miről írjon, miről kutasson. Egy ösztöndíjprogram, ahol megállapodtok abban, mit fogsz kutatni, majd miután pénzt, paripát, fegyvert kapsz a munkádhoz, még azt is elvárják, hogy azt is csináld, amiben megállapodtatok?
Tiszta skandalum, maga Észak-Korea, kérem!
Ezt is ajánljuk a témában
„Washington D.C-ből érkezve Budapest egy rendkívül biztonságos város, ahol soha nem éreztem félelmet vagy az illető úriember által említett megfigyelést. Nevetséges az a gondolat, hogy az MCC-tagokat »megfigyelik«” –fogalmaz Stephen Sholl.
Az MCC-vel kapcsolatos vádjai – a szentséges Nyugaton való terjeszkedés, „befolyáskiterjesztés”, akadémikusok és tehetséges fiatalok támogatása, felkarolása – kapcsán érdemes picit elidőzni. Bence a bevett gyakorlattal összhangban ugyanis úgy mutatja be a nevezett intézményt, mintha egyébként lenne egy status quo, amelynek hatása alatt mindenki cukin semlegeskedik, erre jön a csúnya, gonosz jobboldali think-tank, és emiatt aggódni kell. Csakhogy ez a Nyílt Társadalom Alapítvány és a teljes NGO(-think-tank)-pókháló Európát átszövő gyakorlatai mellett körülbelül annyira hiteles, mint a honi haladó sajtó – Soros, Zuckerberg és Bill Gates kritikátlan filantrópozása után, sőt, ennek fenntartása mellett történt – hirtelen rádöbbenése Elon Musk legutóbbi lépései kapcsán arra, hogy egy senki által megválasztott milliárdos befolyása a világra nem minden esetben kívánatos.
Persze tudjuk, nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy haladóék a versenyt nem igazán szeretik, ezért a helyzetet is igyekeznek megelőzni, de ez már legyen az ő gondjuk.
Ami Bencének a gyakorlatot illető pankotaililizmusát illeti, az már izgalmasabb, különösen annak fényében, amit Szilvay Gergely kolléga írt, illetve más tanáraitól is hallani lehetett: hogy tudniillik egyáltalán nem volt ellenére, amit kapott, sőt. Ami az MCC esetében felróható, az éppen a disztingválatlan úriemberség (közbeszúrnám, az MCC-be sokszor jönnek baloldali és kormánykritikus véleményformálók, kíváncsi lennék, fordított helyzetekben ez mennyire igaz). Nem firtatták, hogy eltér az eredetileg megbeszélt témáktól, hagyták kibontakozni, szárnyalni.
Ennek a szárnyalásnak lett az egyik rendkívül dicstelen eredménye például az az igen kellemetlen szöveg, amit a saját projektoldalára írt Bence,
és amelyben többek között azt fejtegeti, hogy az ukrán oktatási törvény magyart visszaszorító jellege „hasznos lehet az ukránok által körülvett magyar lakosságnak”; illetve „érdekes” az a szelektív empátia is azon képzelt ukránok iránt, akik belépnek az egyik vendéglátója házába, és ott magyar szimbólumokkal találkoznak.
Bence nem igazán tűnt bátor embernek: állítása szerint eme utazásnál a határon rettegett, aztán amikor Beregszászott biztonsági őrrel találkozott, szintén kellemetlen érzései voltak, s magyarországi tartózkodása alatt, szintén állítása szerint, szóltak neki, hogy „figyelik” a tevékenységét, sőt, megfigyelik őt.
2023 Budapestjének elfogult pillanatképei – hogy a technika utólag színezett, vagy patchwork mások rettegésélményeiből, nehéz lenne eldönteni.
Különösen azután, hogy Bence egy félmondat erejéig elkottyintja a szintén ijedős „Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró barátja” nevét, akiről természetesen senki nem gondolja, hogy amerikai kém, csak véletlenül rendszeresen járkál ösztöndíjakkal az amerikai Külügyminisztériumba, hogy az amerikai pénzekkel kistafírozott Telexen fáradozzon a magyar kormány megdöntésén, ami természetesen belföldi forrásból s igényre legitim cél lenne, ha program nélkül önmagában nem is valami magasztos (azt éppen magyar ellenzéki politizálásnak hívják mondjuk, nem oknyomozásnak) – így viszont cseppet érdekes háttérelem. Még ha nem is izgalmas, mert annak azért nehéz lenne nevezni. Sosem az, amikor annyiból áll a Nagy Leleplezés, hogy
mindent, amivel nem értünk egyet, lepropagandázunk, illetve szálkagyűjtősdit jásztunk más szemében, a gerendákról meg nem veszünk tudomást a sajátunkban;
ez kevés, nemcsak a fényesre koptatott babzsákú haladó sajtó régi üldöncei, de újdonsült Guardian-szerzőként Bence részéről is. Ez ment volna otthonról, ingyen is; ilyen szellemi teljesítményre nemhogy a Columbia Egyetem tandíjkedvezménye, de egy sörmeghívás sem igen jár a hetedik kerületi kocsmákban, legfeljebb egy baráti Panyi-tweet.
No persze, ha azt vesszük, hogy a legnagyobb magyarnak Wesselényi Miklós jutott barátul és útitársul, akkor szavunk sem lehet: az arányok stimmelnek.
Kapcsolódó vélemény
Hogyan lehet innentől kezdve egy szavát is elhinni az ifjú újságírónak? Az MCC ösztöndíjasa utólag váltott álláspontot.
(Nyitókép forrása: Bence-Xavier Széchenyi LinkedIn-oldala)
Hol marad a vízió, és mi lesz a nagy ígéretek teljesítésével? Kovács András írása.
Orbán Balázs reagált Magyar Péter karmelitás akciójára: azok nem a volt kormánytagok, hanem a magyarok épületei.
Sikerült Magyarországot bekapcsolni a nemzetközi oktatási vérkeringésbe, és hazai szinten is új diskurzusok indultak el.
A nyugati lapok elaléltak az új kormányfő személyétől, de azért pár kritikát is megfogalmaztak.
Az MCC és a Richter vezetése megállapodott az osztalékkifizetés elhalasztásáról.
A leköszönő miniszterelnök politikai igazgatója leszögezte, a Fidesz nem tűnik el, továbbra is a képviseli azokat, akik a nemzeti, konzervatív jobboldalt választják.
Rubovszky Ritához képest lényegesen liberálisabb oktatási minisztert választott Magyar Péter, akire ráadásul az MCC elleni hadjáratában is számíthat majd.
A rendező Christopher Nolan tökéletesen tisztában van a történelmi tényekkel, de inkább az ideológiát választotta.
Oroszország 2026-ban is hatalmas mennyiségű földgáz kitermelésével számol, mivel az exportpiacokon továbbra is erős kereslet mutatkozik. A vezetékes szállítások mellett az LNG is kulcsszerepet játszik, amelyből európai országok is jelentős mennyiséget vásárolnak.
