György László

Mandiner.makronóm
2021. november 30. 19:20
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár egy Facebook-posztban mutatott rá, hogy amíg a baloldali intézkedések miatt munkahelyek százezrei szűntek meg 2008-2009-ben, addig a koronaválság alatt a jobboldali kormányzás nem csak megvédte a munkahelyeket, de újakat is teremtett.
Mandiner.makronóm
2021. november 24. 17:25
A vállalkozások versenyképességét növelő, az elmúlt évtizedben teremtett egymillió új munkahelyet megőrző felnőttképzéseket támogat a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Szegeden.
Mandiner.makronóm
2021. november 18. 19:38
Védekezve támadt a magyar gazdaságpolitika a vírusválság idején – ösztönözte a beruházásokat, a meglévő munkahelyeket megvédte és újakat is teremtett. Míg más nemzeteket a járványtól való félelem megbénított, addig Magyarország felkészült a kanyarban előzésre, vállalkozásait csatarendbe állította, hogy a járvány után megnyíló piacokon újult erővel terjeszkedjenek. Ebben nagy segítséget nyújtott a Technológiaváltó program, amely olyan népszerű volt, hogy az első körben kiszabott keret pár perc alatt betelt. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár csütörtökön bejelentette a Technológiaváltó program újbóli bővítését.
Mandiner.makronóm
2021. november 13. 19:46
Századik vállalkozásként csatlakozott az NCT Ipari Elektronikai Kft. a Modern Mintaüzem Programhoz, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Taksonyban.
Mandiner.makronóm
2021. november 10. 7:34
György László a Mathias Corvinus Collegium szervezésében mutatta be Branko Milanovic Egyedül a kapitalizmus című könyvét, amelyben a sztárközgazdász a neomarxistáknak azt üzeni, hogy lehetnek hibái a kapitalizmusnak, de még mindig százszor jobb a kommunizmusnál. Az eseményről Facebook-posztot is készített az államtitkár, ahol felfedte, hogy szerinte miért káros a baloldal adópolitikája az országra nézve.
Mandiner.makronóm
2021. november 7. 13:30
A minimálbér 2010 és 2022 között reálértéken duplájára nőtt – hívta fel a figyelmet György László államtitkár a Facebookon.
Mandiner.makronóm
Az önrendelkezés az első és legfontosabb
2021. november 4. 17:13
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szerdán egy Facebook-posztban fedte fel a Világbank adataira hivatkozva, hogy a szocialista kormányzás eredményeként 2006-ra a világ 7. legeladósodottabb országává vált Magyarország. Az államtitkár rámutatott arra is, hogy ezzel Sierra Leona mögé kerültünk az eladósodottsági rangsorban. Innen hozták vissza Magyarországot az Orbán-kormányok az elmúlt 11 évben, húzta alá az államtitkár.
Mandiner.makronóm
2021. október 25. 7:05
Az MIT híres közgazdász professzora, Daron Acemoglu kiebrudalná hazánkat az unióból, de ezt György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár nem hagyta szó nélkül.
Mandiner.makronóm
2021. október 21. 13:57
A Bajnai kormány volt pénzügyminisztere bőségesen öntötte a savat az ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, de a maró anyagból korábban jutott a Momentumnak is, miközben a kormány még dicséretet is kapott.
Mandiner.makronóm
2021. október 21. 10:50
Varga Mihály bejelentette: 210 milliárd forint fejlesztési forrásról döntött a Pénzügyminisztérium a Technológiaváltó támogatási program keretében, ezzel segítve 1700 hazai kisvállalkozást az újraindításban. György László államtitkár Facebookon összegyűjtötte, miért is egyedi ez a támogatási forma.
Mandiner.makronóm
2021. október 13. 18:40
A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult Evolúció - megújuló vállalkozások programja néven, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mandiner.makronóm
2021. október 13. 18:38
A kormány hét pontba foglalta össze, hogy mit gondol a harmonikus növekedésről-gyarapodásról, hogyan képzeli el a harmonikus Magyarországot 2030-ra; ezek a környezetet, az előrelépés lehetőségét, a munka tiszteletét, az utódokat, a szépkorúakat, a pénzügyi stabilitást és a technológiát érintik – ismertette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 10. makrogazdasági konferenciáján.
Mandiner.makronóm
2021. október 11. 19:15
„2010 előtt mi, munkaszerető magyarok szégyenszemre a legalacsonyabb foglalkoztatottsági szinttel rendelkeztünk az Unióban. Mára messze meghaladja a magyar foglalkoztatás az EU-országok átlagát” – írta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár hétfőn egy Facebook-posztban, rámutatva az Eurostat foglalkoztatottsági adataira.
2021. október 7. 16:25
A magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére 587 milliárd forint áll annak érdekében, hogy a technológiaváltást megvalósíthassák, és képesek legyenek „kanyarban előzni”.
Mandiner.makronóm
2021. szeptember 30. 14:45
A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti, jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mandiner.makronóm
2021. szeptember 30. 8:52
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szerdán a saját Facebook oldalán mutatta be egy ábrán keresztül, hogyan alakult a minimálbér a baloldali és a jobboldali kormányzás idején.
Mandiner.makronóm
2021. szeptember 28. 19:14
György László Helsinkiben ismertette a hazai, fenntarthatóságra törekvő gazdaságpolitikát.
Mandiner.makronóm
2021. szeptember 26. 12:51
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap Facebook-bejegyzésben részletezte, hogy milyen indokok alapján minősítette fel Magyarországot a nemzetközi hitelminősítő.

összesen: 252 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó