„A mai modern közgazdaságtan tézisei nem válságban csontosodtak dogmákká, hanem békeidőben és konjunktúrában. Ez bajaink egyik legfőbb forrása” – írta György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtöki közösségi média bejegyzésében. A kezdőmondat ott válik érdekessé, hogy mindez megmagyarázza, miért is nem találta meg eddig a világ elitje a megoldást napjaink válságára. Pedig mindig voltak messiások, akik ígérték a jó és olcsó válaszokat, eredmény nélkül.
György László írása elején idézi Dani Rodrikot, a Harvard University professzorát, aki még az 1990-es években híres inga hasonlatával mutatta be, hogy mi a legfőbb problémája a modern közgazdaságtannak.
„Szabad értelmezésben a közgazdaságtan nem tudomány, hanem téziseken alapuló hittan”
– írja az államtitkár, és innentől válik érdekessé a bejegyzés, már azok számára, akik hajlandóak „józan paraszti ésszel” is gondolkodni. Mert azért valljuk be, éreztük ennek a mondatnak az igazságát, láthattuk azt, amikor a tudományos tézisek mögött gyakran csak ürességet találtunk. Azért már az is valami, ha akad olyan közgazda, aki ki meri mondani a bírálatot saját tudományáról; bár ez nem egyedi eset, számtalan novátor ökonómus igyekezett megújítani a szakmát – általában nem nagy sikerrel.
A Rodrik idézet következő mondatai szerint
a közgazdászok hajlamosak hinni a piac mindenhatóságában bizonyos időszakokban.
Ezért olyan szabályok meghozatalára ösztönzik a döntéshozókat, amelyek túl sok teret engednek a magánérdeknek, a magánérdek pedig megfelelő szabályozás hiányában felszámolja a piaci viszonyokat.
Mindezt nem is olyan régen a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk. Elég visszakérdezni nagy öregjeinket, és elmondják, miként uralta le a közgazdasági gondolkodást a szabad piac eszméje már a rendszerváltozás előtti időkben, megvezetve a politikai döntéshozókat számtalan káros lépés megtételére. A baj ebben csak annyi, hogy következményeit a kisemberek viselték.
Rodrik szerint tehát
az inga lényege abban áll, hogy mihelyst a hittani alapok buknak, a közgazdászok hirtelen a cselekvő állam beavatkozása iránt kezdenek vágyakozni.
György László következtetése tehát az, hogy célként egyensúlyi állapotban kell tartani az ingát.
Az ingát márpedig azért kell egyensúlyban tartani, mert kétséges az, hogy
valóban létezik-e az Adam Smith-i értelemben vett szabad piac, ahol, ha van verseny, vagyis van piac, és működik az önérdek mozgató ereje, akkor a láthatatlan kéz a közjó irányába terel bennünket.
Márpedig, mint György László írja, a tökéletes piachoz 6 feltétel egyidejű teljesülése szükséges:
1. Sok kicsi vevő
2. Sok kicsi eladó
3. Ne legyen belépési korlát
4. Ne legyenek tranzakciós költségek
5. A termékek egyformák, homogének legyenek
6. A piaci szereplők informáltsága tökéletes legyen.
Belegondolva, nem sok minden teljesül a világ gazdaságában ezekből a feltételekből. Elég csak a legutóbbi időszak inflációs történéseit tekinteni, amikor a monopolhelyzetű vállalatok kényükre-kedvükre emelik áraikat és profitjukat, akkor valóban nehéz kimondani, hogy fennállnak a piaci verseny feltételei.
Ezért tényleg szükség van állami szabályozó tevékenységre, azaz az államnak arra kell törekednie, hogy legyen egy látható kéz, mely ezen premisszák megteremtését szolgálja.
Persze ezekre a gondolatokra tekinthetnénk akár válság szülte friss tézisekként is, bár ez nem így van. György László Egyensúlyteremtés című, a magyar gazdaságstratégiáról szóló könyve 2017-ben jelent meg, melyben ezeket a gondolatokat már lehetett olvasni.
Persze akkoriban a magyarnak nem volt igaza, és az már kicsit unalmas, hogy megint igaza lett.
Ezekből kiindulva egyet kell érteni azzal, hogy a közgazdaságtan kontextusfüggő. Magyarországon nem jelent „ad hoc kapkodást” a válság kezelése. Azonban látszik, hogy a krízis hatásai az egész világgazdaságban kisebbek lennének, ha a közgazdászok nem tértek volna le a józan gondolkodás útjáról, és nem adtak volna rossz tanácsokat a politikusoknak.
György László bejegyzése szerint a szabályozó hatóságnak, a gazdaságpolitikának és a gazdaságstratégiának egyaránt az a feladata, hogy a lokális hozzáadott értéket maximalizálja, azaz a feladat, amire a piaci tevékenység irányul, legyen ellátva, ne keletkezzen holtteher-veszteség.
Ezt sikerült a gyakorlatban a legjobban megvalósítani 2010 után Magyarországon az unortodox gazdaságpolitikai beavatkozásokkal,
amikor az oligopol- és a monopol, vagyis korlátozott piacokon tevékenykedő vállalatokra különadót vetett ki a kormányzat, és az ebből befolyt bevételeket odaadta a dolgozó és gyermeket vállaló családoknak. Évente több mint 1000 milliárd forintot csoportosít így át a személyi jövedelemadó csökkentésen, szociális hozzájárulási adó csökkentésen, a családtámogatásokon keresztül a különadókból és a kamatmegtakarításokból.
A magyaroknak persze ekkor nem volt igazuk a világ szerint, de mára jól látható, hogy megint igazuk lett. Ma már a világ vezető közgazdászai is a járadékvadászó globális cégekre kivetett adókat javasolnak, és az abból befolyt bevételek szétosztását a dolgozó családok között. Továbbá a sokat bírált rezsicsökkentést vezetik be szinte mindenhol Európában – Németországtól kezdve Ausztrián, Anglián át egészen Spanyolországig.
Persze az igazi kérdés az, hogy mikor jön el az az időszak, amikor végre a magyaroknak igazuk van, és nem pedig csak lesz. Talán akkor, ha meggyőzzük a világot, hogy érdemes a józan észre, a pragmatizmusra alapozni, mert az ideológiákhoz való ragaszkodásnak súlyos következményei lehetnek. Az elmúlt száz évben ezt megtapasztalhattuk.
A kormánybiztos visszavágott Pogátsa Zoltánnak: „Az államadósság nem játék – a jövő terhére él, aki így gondolja.” György László szerint a pénzügyi fegyelem és a munkaalapú társadalom nélkül nincs középosztályi felemelkedés.
A kínaiak nem csupán tőkét hoznak, hanem hozzáférést biztosítanak a legmodernebb technológiákhoz, és ablakot nyitnak a világpiacra.
Egy gyermekklinika megközlíthetőségét is megnehezítették.
Berlin beadta a derekát, és nem áll többé a nukleáris energia megújulóként való elfogadásának útjába. Ennek Párizs is örülhet, hiszen az atomenergiával előállított rózsaszínhidrogént a németek az ipar zöldítésének kulcsaként látják. A döntés lendületet adhat a nagy európai hidrogénálomnak is, azonban rengeteg a bizonytalanság. Megéri kockáztatni?
A németeknél soha nem lehet tudni, meddig lendül vissza az inga. Ez a rettegés.
A szervezett utak nem olcsók a németországi Eb-meccsekre, a magyar–svájci mérkőzésre a last minute ajánlatok repülővel 450 ezer, busszal pedig 190 ezer forinttól érhetők el. Ebben azonban a ma már borsos árú belépőjegy és a szállás is benne van. Ha valaki tud jegyet szerezni még, és egyénileg utazik, jó, ha tudja, a meccsek estéjén az adott város olcsóbb szállásainak az árai jellemzően megduplázódnak, és az utazási időbe a helyi dugókat is érdemes belekalkulálni.
Björn Höcke a jobboldali formációt Putyin kémjeinek tituláló szocialista belügyérnek is üzent.
Nem ért véget a székely csapat veretlenségi sorozata.
