A láthatatlan inga – a magyarnak nem igaza van, hanem igaza lesz

György László írása elején idézi Dani Rodrikot, a Harvard University professzorát, aki még az 1990-es években híres inga hasonlatával mutatta be, hogy mi a legfőbb problémája a modern közgazdaságtannak.

– írja az államtitkár, és innentől válik érdekessé a bejegyzés, már azok számára, akik hajlandóak „józan paraszti ésszel” is gondolkodni. Mert azért valljuk be, éreztük ennek a mondatnak az igazságát, láthattuk azt, amikor a tudományos tézisek mögött gyakran csak ürességet találtunk. Azért már az is valami, ha akad olyan közgazda, aki ki meri mondani a bírálatot saját tudományáról; bár ez nem egyedi eset, számtalan novátor ökonómus igyekezett megújítani a szakmát – általában nem nagy sikerrel.

A Rodrik idézet következő mondatai szerint

Ezért olyan szabályok meghozatalára ösztönzik a döntéshozókat, amelyek túl sok teret engednek a magánérdeknek, a magánérdek pedig megfelelő szabályozás hiányában felszámolja a piaci viszonyokat.

Mindezt nem is olyan régen a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk. Elég visszakérdezni nagy öregjeinket, és elmondják, miként uralta le a közgazdasági gondolkodást a szabad piac eszméje már a rendszerváltozás előtti időkben, megvezetve a politikai döntéshozókat számtalan káros lépés megtételére. A baj ebben csak annyi, hogy következményeit a kisemberek viselték.

Rodrik szerint tehát

György László következtetése tehát az, hogy célként egyensúlyi állapotban kell tartani az ingát.

Az ingát márpedig azért kell egyensúlyban tartani, mert kétséges az, hogy

1. Sok kicsi vevő

2. Sok kicsi eladó

3. Ne legyen belépési korlát

4. Ne legyenek tranzakciós költségek

5. A termékek egyformák, homogének legyenek

6. A piaci szereplők informáltsága tökéletes legyen.

Belegondolva, nem sok minden teljesül a világ gazdaságában ezekből a feltételekből. Elég csak a legutóbbi időszak inflációs történéseit tekinteni, amikor a monopolhelyzetű vállalatok kényükre-kedvükre emelik áraikat és profitjukat, akkor valóban nehéz kimondani, hogy fennállnak a piaci verseny feltételei.

Ezért tényleg szükség van állami szabályozó tevékenységre, azaz az államnak arra kell törekednie, hogy legyen egy látható kéz, mely ezen premisszák megteremtését szolgálja.

Persze ezekre a gondolatokra tekinthetnénk akár válság szülte friss tézisekként is, bár ez nem így van. György László Egyensúlyteremtés című, a magyar gazdaságstratégiáról szóló könyve 2017-ben jelent meg, melyben ezeket a gondolatokat már lehetett olvasni.

Ezekből kiindulva egyet kell érteni azzal, hogy a közgazdaságtan kontextusfüggő. Magyarországon nem jelent „ad hoc kapkodást” a válság kezelése. Azonban látszik, hogy a krízis hatásai az egész világgazdaságban kisebbek lennének, ha a közgazdászok nem tértek volna le a józan gondolkodás útjáról, és nem adtak volna rossz tanácsokat a politikusoknak.

György László bejegyzése szerint a szabályozó hatóságnak, a gazdaságpolitikának és a gazdaságstratégiának egyaránt az a feladata, hogy a lokális hozzáadott értéket maximalizálja, azaz a feladat, amire a piaci tevékenység irányul, legyen ellátva, ne keletkezzen holtteher-veszteség.

amikor az oligopol- és a monopol, vagyis korlátozott piacokon tevékenykedő vállalatokra különadót vetett ki a kormányzat, és az ebből befolyt bevételeket odaadta a dolgozó és gyermeket vállaló családoknak. Évente több mint 1000 milliárd forintot csoportosít így át a személyi jövedelemadó csökkentésen, szociális hozzájárulási adó csökkentésen, a családtámogatásokon keresztül a különadókból és a kamatmegtakarításokból.

A magyaroknak persze ekkor nem volt igazuk a világ szerint, de mára jól látható, hogy megint igazuk lett. Ma már a világ vezető közgazdászai is a járadékvadászó globális cégekre kivetett adókat javasolnak, és az abból befolyt bevételek szétosztását a dolgozó családok között. Továbbá a sokat bírált rezsicsökkentést vezetik be szinte mindenhol Európában – Németországtól kezdve Ausztrián, Anglián át egészen Spanyolországig.

Persze az igazi kérdés az, hogy mikor jön el az az időszak, amikor végre a magyaroknak igazuk van, és nem pedig csak lesz. Talán akkor, ha meggyőzzük a világot, hogy érdemes a józan észre, a pragmatizmusra alapozni, mert az ideológiákhoz való ragaszkodásnak súlyos következményei lehetnek. Az elmúlt száz évben ezt megtapasztalhattuk.