ami különösen problémás lehet a szülők számára. További gond, hogy a környék több utcája – például a Thaly, a Pávasor vagy a Bokréta utca – már eleve le van zárva, így a lakók élettere tovább szűkül.
A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a lakókat nem vonták be a döntéshozatalba, nem kaptak kérdőíveket, és semmilyen előzetes tájékoztatást nem nyújtottak számukra. Gyurákovics szerint a „zöldítés” és „sétálóutca” jelszavak üres ígéretek, miközben a környéken szeméthegyek, kosz és omladozó homlokzatok maradtak megoldatlanul.
Az önkormányzat szerint a Tűzoltó utca elejének sétálóutcává alakítása a Sétáló Budapest program része, amely 2019-ben Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti kampányának egyik eleme volt. A projekt célja egy élhetőbb, zöldebb városi környezet létrehozása, ám a kritikusok rámutatnak, hogy a programot sem a főváros, sem a kerület lakói nem támogatták szavazatukkal.
Különös egybeesés, hogy a sétálóutca éppen Puzsér Róbert érdekeltségébe tartozó Inga nevű hely előtt valósul meg, amely nemrég nyitott a Tűzoltó utcában.
Deák Dániel politikai elemző Facebook-bejegyzésében több dühös lakó hozzászólását is idézte: „Azért megpróbálhattatok volna kevésbé átlátszóan is ingyenteraszt generálni Puzsér Ingájának” – írta egyikük, utalva arra, hogy