Rozsdától mállik a fővárosi híd, de Karácsonyék pénzhiányra panaszkodnak

A Budapest Műhely alapítója lapunk megkeresésére elmondta, hogy gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, hogy az emberi életek megóvása miatt le kelljen zárni a Petőfi hidat.

A Budapest Műhely alapítója lapunk megkeresésére elmondta, hogy gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, hogy az emberi életek megóvása miatt le kelljen zárni a Petőfi hidat.
Továbbra sem indult el az összeférhetetlenségi eljárás Kollár Kinga, Magyar Péter képviselője ellen, noha a jogszabályi határidők szerint ezt a főpolgármesternek már meg kellett volna tennie.
Megvonta a bizalmat a Fővárosi Közgyűlés a gyurcsányista cégvezetőktől, ám kérdés, hogy Karácsony Gergely védelmébe veszi-e a DK elnökének embereit.
Amennyiben nem így tesz, jogszabálysértést követ el, bár már nem először – fogalmazott Sára Botond.
A városvezetés kormányzati kivéreztetést emleget, mégis százmilliók vándorolnak ki Budapestről, és egyesek tetemes összegeket tehettek zsebre.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője reagált a kedd este kialakult közlekedési káoszra.
Budapest első embere kezd türelmetlenné válni Rákosrendező sorsát illetően.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a budapestieknek joguk van tudni, hogy a főváros együttműködött-e külföldről pénzelt szervezetekkel.
A színész szerint a főpolgármester indokolatlanul támadja a Tisza Pártot.
A városvezető kijelentette, hogy egy ilyen negyed megvalósításával „Budapest még sokszínűbb város lehetne”.
Számtalan téma napirendre kerül a szerdai közgyűlésen, de a törvénytelen állapot megszüntetése nem került közéjük.
Rákosrendező vételárának fedezete és a szükséges kármentesítés összege nem szerepel a főváros idei költségvetésében.
Baranyi bejegyzésében ezúttal sem bánt kesztyűs kézzel a főpolgármesterrel.
A fideszes képviselő szerint Vitézy Dávid számára ez csak egy kampányfogás.
„Budapest megvédi mindazokat, akiknek volt is, van is bátorságuk kiállni az önbecsülésükért” – fogalmazott a főpolgármester.
A terület felvásárlásával a főváros olyan pénzügyi kockázatot vállalt, amelyre a baloldal szerint sincs jelenleg megfelelő forrás.
Interjút adott a főpolgármester a Pride kapcsán.
A Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezésére félbeszakadt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése.
Miközben a főváros újabb milliárdos hitelfelvételről dönthet, Karácsony Gergelynek az USAID-botrány és a baloldali üzleti körök támogatásának kérdéseire is választ kell adnia a közgyűlésben.