Cseh Tamás

2019. augusztus 9. 20:28
„Úgy énekeltünk, ahogy a sasok repülnek a levegőben, időnként keresztezik egymás útját, és mégis jól kerülnek ki az egészből” – emlékezik vissza Másik János a Cseh Tamással közös alkotásaikra. Az ezerarcú zeneszerző három évtizedes barátságuk alatt többször dolgozott együtt Cseh Tamással. Fejükben összekeveredtek a féldecik s kormányzatok; a szerelmek közt, albérletekben írt dalaikat néha tűrte, néha tiltotta a hatalom. Cseh Tamás halálának tizedik évfordulóján kérdeztük Másik Jánost a régi és az örökké vele maradó emlékekről. Interjúnk.
2019. augusztus 7. 20:56
„Nem a múltat kell énekelni, hanem a dalt. Lehet, hogy az most veled történik, ami velem 30 évvel ezelőtt.” Egy kocsma volt a Fő utcában, Budán – ott találkoztunk. Szívélyes és jókedvű volt, egyik cigiről gyújtott a másikra.
2019. augusztus 7. 15:07
Tíz éve hunyt el a dalnok.
2019. március 5. 8:13
Minden olyan alkotást levetítenek, amelyben közreműködött.
2018. október 16. 12:23
A műsor ezúttal október 31-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban látható.
2018. május 2. 16:17
Ráadásul a píszí termelte liberálisok az elfogadás több dimenziójában is korlátozottan működnek, mostanában táblán hirdetik, hogy nem szexelnek fideszessel.
2018. március 5. 6:29
Stop, Guterres?! Nos, ez viccnek is rossz.
2018. január 22. 9:12
Hetvenöt éves lenne Cseh Tamás, aki született és énekelt Magyarországon.
Ez szóljon szilveszterkor :)
2017. december 31. 10:00
Szilveszter napján mivel is tudná jobban szórakoztatni magát a politikára fogékony Mandiner-olvasó, mint hogy meghallgatja a Top 10 (szerintünk) legjobb magyar politikai slágert? Vigyázat, erősen szubjektív tartalom következik.
2017. szeptember 14. 10:23
„Tőled úgy félek, hogy elrontod, te marha magyar szavazó!” Sokan osztják ma is a művész félelmét.
2017. szeptember 4. 10:41
Épp tegnap őrjöngtem, amikor elolvastam ennek – az egyébként épp török származású – német integrációs miniszter asszonynak a mondatát, hogy márpedig olyan, hogy német kultúra, nem létezik. Ha ő integrációs miniszter, de nincs mihez integrálódni, akkor miért megy be reggel dolgozni? Interjú.
Mandiner.fesztivál
2017. március 5. 10:21
Tamás azt mondta, valljam be, hogy azokat, amiket beleírok a dalszövegekbe, még a kocsmában sem merném elmondani. Őt állítom ki, hogy vigye el a balhét, mert én gyáva ember vagyok. Interjú.
2016. szeptember 10. 15:16
Csőstől adódnak a bajok, mióta Valóság nagybátyja eltávozott Angela Merkeltől. Nem a tényekhez akar ragaszkodni, hanem a saját – egy év alatt csúfosan megbukott – rögeszméihez.
Mandiner.fesztivál
2016. augusztus 19. 14:12
Cseh Tamás Corvin-köziek című száma egy 1997-es, hét perces film zenéje.
Mandiner.fesztivál
2016. augusztus 18. 16:53
Erről a dalról semmi nem jut eszembe. Illetve dehogyisnem. Maga a komcsi rendszer. És a nagy semmi.
Mandiner.fesztivál
2016. június 16. 17:48
A 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tiszteleg a Duna Karnevál a Margitszigeten, szombaton: '56 Egy nép kiáltott… címmel nagyszabású tánc-, és zenei produkciót mutat be, Ferenczi Györggyel közösen, emlékezve Cseh Tamásra is.
2016. június 2. 19:01
Legkésőbb most ráébredhettünk, hogy nincs többé képviseleti demokrácia e honban és ha nem akarunk putyinista vezetést, balkáni-ukrán korrupciót és háborút, akkor nem várhatunk másokra.
2016. február 17. 16:34
Most szóltak az NKA-tól, hogy Bereményi Géza tévedett egy dologban, amikor a Cseh Tamás Programról beszélt nekem ebben az interjúban.

összesen: 53 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó