Álomnak vége van

„»Álomnak vége van, világnak nincs vége« – énekli Cseh Tamás egy dalában, és bár a dal évtizedekkel ezelőtt született, de ma is csak reménykedünk abban, hogy bár az álomnak valóban vége van (efelől ma már annyi kétség sincs, mint akkoriban volt), de talán a világnak nincs vége. Ám, hogy sohasem álltunk olyan közel a világnak végéhez, mint ma, az se nagyon lehet kérdés.

Arra sajnos, hogy »miért hagytuk, hogy így legyen« egyelőre nincs megnyugtató válasz, ahány megszólaló annyi narratíva, és nem nagyon látszik esély arra, hogy az egymást kölcsönösen kizáró elbeszélési módok egy kicsit közeledjenek egymáshoz. E közeledés már csak azért is elképzelhetetlen, mert ugyan miképpen lehetne »közös nevezőre hozni« azt az elbeszélési módot, mely szerint az emberi világ alapját a létezés anyagi-fizikai talapzata képezi, és minden »más«, vagyis a lelki, erkölcsi, szellemi »felépítmény« az csupán »ornamentika«, olyan »karácsonyfadísz«, aminek igazából csak hangulati jelentése van. Szóval, hogy miként lehetne ezt közelíteni ahhoz a narratívához, amely viszont éppen az ellenkezőjét vallja, azt, hogy minden emberi létszerveződési mód legvégső alapja lelki, erkölcsi, szellemi természetű, amely, ha ép és egészséges, akkor az adott emberi közösség anyagi újrateremtési folyamatai is egyensúlyban vannak. Ha viszont, mint ma, e szellemi talapzat romokban hever, akkor hiába áltatja magát az ember azzal, hogy »majd csak lesz valahogy«. Mert ugyan persze valóban lesz majd valahogy, csak az emberi létezés szempontjából nem egészen mindegy, hogy miként is néz majd ki az a »valahogy«.

Lassan harminc éve már, hogy elkészült Martin Scorsese megrendítő filmje, a Casino, amelynek bevezetőjében a főhős (Robert de Niro játsza) így elmélkedik. »Különös lények vagyunk mi emberek, mert miközben pontosan tudjuk, hogy mire is vágynánk, leginkább arra, hogy ölbe vegyenek, megsimogassanak, hogy nyugalomban, békességben, szeretetben éljünk, ehhez képest egész életünk során perverz kéjjel mi magunk verjük szét azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tennék, hogy úgy éljünk ahogyan szeretnénk.« Feltehetőleg nagyon mélyre kellene hatolni az ember legbelső szellemi lényegébe ahhoz, hogy e drámai paradoxon legvégső okait megtaláljuk, márpedig enélkül aligha marad esély a megmenekülésre.

Nyitókép: Képernyőfotó