Nem bírta a történelemórát Magyar Péter: Gyurcsányt és Bajnait idézve rúgott öngólt
Az idei augusztus 20-i tűzijáték történetében felbukkant az áruló Orseolo Péter figurája is. Magyar Péter pedig nem bírta ki, és klaviatúrát ragadott.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Mire fel ünneplik István királyt, miközben köpnek az örökségére?

„Az ünnepi tűzijáték alatt előadott történelemóra keretében a mesemondó a dölyfös és felfuvalkodott Péterről beszélt, aki sok szenvedést okozott a magyar népnek: tanácsait idegenek súgták, így Magyarországot csakhamar a német-római császár hűbérbirtokává tette, s a béke ennek nyomán felbomlott, mígnem a magyarok aztán megelégelték ezt, és Pétert elüldözték.
Bizonyára valamennyi néző jól értette, hogy miközben a történeti visszatekintés álságosan Orseolo Péterre vonatkozott, az ő alakja mindössze apropó volt, hogy a szerzők a rezsim narratíváját történelmi analógiába ágyazzák, és az illiberális uralmat kihívó Magyar Péterre rásüssék.

Augusztus 20-a az ország születésnapja – minimum méltatlan a magyar államisághoz ez az ócska és alattomos rendszerkampány, afelől pedig kétségem sincs, hogy nem Rogán Antal adott rá utasítást: ez azoknak a teljesítési kényszeres rendszerszolgáknak a műve, akik pontosan értik, miért jár hála és hűbér a mai Magyarországon.
Már csak az a kérdés, hogy ha Orbán Viktort uralmának hódolói annyira Szent Istvánnak érzik, hogy az esetleges utódját máris az ő örökösével vonják párhuzamba, akkor miért nem követelik meg tőle az istváni államszervezés legfőbb tartalmát, Magyarország nyugati elkötelezettségét?
Úgy tűnik, az Orbán-rendszer hívei bálványukat mindössze az államalapító hatalmával azonosítják, politikájának az ellenkezője viszont pont jól kielégíti őket. Ugyan mire fel ünneplik István királyt, miközben köpnek az örökségére?”
Nyitókép: Puzsér Róbert Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában
Az idei augusztus 20-i tűzijáték történetében felbukkant az áruló Orseolo Péter figurája is. Magyar Péter pedig nem bírta ki, és klaviatúrát ragadott.
