„Nincs bennem bosszúvágy” – mondta Magyar Péter, majd megfenyegette korábbi legjobb barátját
Az exbarátnő, az újságírók és a miskolci gyermekotthon dolgozói után most éppen Kruchina Vince volt soron.
A zenéd az irodalom és a magyar kultúránk miatt fontos, ahogy a személyiséged is, az viszont, amit most csinálsz az egy árulás.
„Tesó…
Akkor vegyük a tényeket! Mi egészen pontosan ősidók óta az egyetemről ismerjük egymást. Még egy házibuliba cinkeltél is engem, mert a Hungarikumokkal a világ körül című TV2-es műsor producere vagyok, én sose cinkeltelek semmivel, pedig voltak, akik megtették. Akkor se cinkeltelek, ha az egy politikailag motivált munkahelyed volt, akkor se, ha nem. Talán ezért is rendeztem neked az években klippet. Nem? Amit ráadásul rég nagy álmom volt megvalósítani. Full tiszteletből!
Mivel cinkeltél engem a HVK-val nyilván letagadhatatlan, hogy mindent tudtál rólam, basszus, ne már… Danival kedélyesen elbeszélgettetek a Tottenhamről és Cseh Tamásról az adás felvétele előtt – Tehát tudhattad, hogy ez a Dani a Köztérben az a Dani, a meghívóban is benne volt, amit kaptál. Láttad, hogy ő a HVK-ban is a társam.
Majd lenyomtál vele egy 2 órás interjút, akivel/aki miatt már évekkel ezelőtt viccelődtél velem. De lapozzunk.
Mint mondtam, kaptál tőlünk meghívót, 2024. március 12-én. Az interjú pedig hetekre rá volt április 23-án – másfélhónap! Közben kijött az az aljas és rosszhiszemű HVG cikk, amire a kocsmai stílusú emailetekben hivatkoztok, szóval innen is tudhattad volna, hogy a »jóakaróink« mit gondolnak rólunk – anélkül, hogy egy szót hallottak volna a műsorból. De te ezeket is tudod.
Az az aljas támadás kb. 40 embertől – 161 kamu profilt generálva – barátom, testvérem Márk ellen bizonytalanított el téged csak augusztus 6-án – három és félhónap!!! Akkor sem azért, amit Dani kérdezett, vagy, amit te mondtál, mert ez a beszélgetés kultúráról, rólad, zenéről szól.
Tudod az e-mailetekben is leírtátok, hogy titeket az »üzlet« zavar csak, hogy a rajongóitok a HVG cikk alapján még a végén azt hiszik, hogy képes vagy leülni egy nemzeti érzelmű arccal beszélgetni, ami nem propaganda. Fú, hát hogy néznél ezek után tükörbe, nem? Ezt fontos ízlelgetned, mert a propaganda az épp az, amit te csinálsz most.
Aláírtad, jóváhagytad és egy remek interjút készítettél, majd mit ad Isten hónapokkal később hírtelen bajod lett, miközben eddig nem volt.
Ja kiemeltétek, hogy a csúnya kommentelők »így meg úgy«, tisztában vagy azzal, hogy több mint 60k ember látta? Tisztában vagy azzal, hogy 1100 like és 200 unlike érkezett a Márkós interjúra, de te mégis propagandázol minket? Ez a liberális hozzáállás? Ferdíteni a tényeket?
Baszki ez tré, kikérem magamnak és minden kollégámnak…
Mi értékes interjúkat csinálunk értékes emberekkel – és eddig azt gondoltam, te is az vagy. A zenéd az irodalom és a magyar kultúránk miatt fontos, ahogy a személyiséged is, az viszont, amit most csinálsz az egy árulás. Árulása az értelmiségnek, a barátságnak, haverságnak, a zenész társadalomnak, de legfőképpen árulása a tisztességnek.
Nem egy szimpatikus dolog amúgy sem letagadni egy beszélgetést, hát még úgy, ahogy te csinálod – nem csak nekem, senkinek sem az, függetlenül attól, hogy hány kamu profillal leptek majd el minket. Csináljátok csak, megszoktuk. Attól még a gondolat és a szó szabad marad.
Reakció 6363 sztorijára,
a KözTér kreatív producereként.”
6363 Facebook-sztorija: