„Ez egy tévedés” – Orbán Viktor nem hagyta szó nélkül a HVG vezérigazgatójának kritikáját

A miniszterelnök a Mandiner cikkét osztotta meg a közösségi oldalán.

A Szauer család szekere már az átkosban megindult, és azóta sem állt meg, így a HVG Kiadó vezetését Szauer Tamás saját apjától, a szocializmusban kitüntetett Szauer Pétertől vehette át nemrég. De előtte még egy ideig kulcspozíciót töltött be a szélsőségesen liberális Momentumnál.
Ahogy arról korábban beszámoltunk,
Szauer Tamás, a HVG Kiadó Zrt. vezérigazgatója egy TikTok-videóban azt hangoztatta, hogy a fixen háromszázalékos kamatozású lakáshitel a fiataloknak és a kevésbé tehetőseknek rossz,
mivel szerinte Magyarországon nagyon kevés új lakóingatlan épült az elmúlt években, ezért a hitellel csak az árak fognak emelkedni.
Szauer állításait Orbán Viktor hamar cáfolta. A miniszterelnök ugyanis rámutatott:
az Otthon Start programba beépítették az áremelkedés elleni fékeket, a vételárat és a négyzetméterárat maximalizálták”.
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök a Mandiner cikkét osztotta meg a közösségi oldalán.
Szauer Tamás nem csak úgy belepottyant a médiába, a HVG kiadójának ugyanis apja, Szauer Péter a többségi tulajdonosa. A Heti Világgazdaság című lapot még ő alapította társaival az állampárti diktatúra idején, 1979-ben.
Az idősebb Szauernek nemcsak megengedték a szocializmusban, hogy lapot alapítson, de még kitüntetést is kapott.
Ahogy arra az Origo egy korábbi cikkében rámutatott, a Pest Megyei Hírlap 1986. április 2-ai cikke szerint Szauer Péter megkapta a Kiváló Munkáért elnevezésű kitüntetést, amit egyébként a „felszabadulás” évfordulója alkalmából osztogattak az újságíróknak.
Szauer Péter 1989-ben a lapot megjelentető HVG-cégcsoport vezérigazgatója lett. A család szekere tehát már az átkosban megindult, és azóta sem állt meg.
Az idősebb Szauer 2003-ban a társaság elnök-vezérigazgatója lett. Az Origo a már említett cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy
Szauer Péter sikeresen hozta helyzetbe családtagjait.
Felesége, Gyimesi Zsuzsa az újságnál kapott állást a gasztro rovatnál. Lánya, Szauer Judit szintén kapott szereplési lehetőséget a baloldali lapban: 2018-ban a „Meghekkeltük a Balatont” címmel jelent meg vele egy interjú, ahol gasztrokommunikációs szakértőként mutatták be.
A legjobb falatokat azonban fiának tartogatta.
2019-ben Szauer Péter fiát, Tamást nevezte ki a HVG Zrt. marketing- és terjesztési részlege igazgatójának.
Az Origo cikke szerint a HVG „tulajdonosa elitiskolákban taníttatta gyermekét, aki a londoni Class Business Schoolban, az Imperial College London menedzsment szakán szerzett mesterdiplomát.
Később olyan nemzetközi cégeknél dolgozott, mint a Bloomberg és a Deloitte.
A fiatalabb Szauer egy rövid időre kipróbálta magát a politikában is:
2017 környékén a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója volt.”
A portál szerint ebben az időben gyakran jelentek meg a radikális baloldali pártot támogató cikkek a HVG-n.
2024-ben pedig Szauer Péter 35 év után átadta a vállalat operatív irányítását fiának. Szauer Tamás azóta a HVG Kiadó Zrt. vezérigazgatója. Bár Szauer Péter évtizedek óta kerüli a nyilvánosságot,
apjával ellentétben az új cégvezető szeret szerepelni.
Szintén tavaly csatlakozott ugyanis a magyar kormánnyal ellenséges RTL egyik műsorához mint visszatérő szereplő.
Most pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a HVG által rendre hangoztatott objektivitás látszatát is félredobva nekiment egy kedvezményes hitelkonstrukciónak, amely a kormány szándékai szerint nagyban megkönnyíti majd a magyarok lakástulajdonossá válását.
Nyitókép forrása: Szauer Tamás Facebook-oldala