centralizáció

Mandiner.precedens
2019. április 30. 9:33
A központosított döntéshozatal Amerikában nem örvend osztatlan népszerűségnek, míg a törvényhozás helyébe lépő bürokrácia demokratikus deficithez vezet – mondta Ilya Shapiro, a neves amerikai jogász, akivel Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója beszélgetett.
2018. január 27. 10:13
A fejlődéshez szükséges „agilis állam” működését gátolja az Európai Unió centralizációja – mondta Csath Magdolna közgazdász a davosi Világgazdasági Fórumon elhangzottak kapcsán.
2017. június 11. 9:54
Dzsudzsákéknak az a pechük, hogy menetrendszerűen kénytelenek találkozni a valósággal. Orbán, Parragh, Matolcsy lehet, hogy ezt megússza, és nem fog összefutni a valósággal. Csak a gyerekeink meg az unokáink.
2016. szeptember 22. 12:38
Mindezek bőven indokolják azt, hogy az Orbán-kritikus liberális és baloldali szavazók most nemmel szavazzanak. Ha nem tetszik az orbáni centralizáció, akkor a brüsszeli központosítást sem kellene támogatni.
2016. augusztus 5. 8:00
Mit javasolt a francia kutatócsoport 2002-ben az EU felkérésére készített tanulmányban? Tömeges bevándoroltatást és egyre központosítottabb európai döntéshozatalt.
Túl „jól” sikerült a központosítás
2016. július 19. 10:48
„Túl jól sikerült” az oktatás központosítása, ezért korrekcióra van szükség. A jövő útja a decentralizáció az alapelvek fenntartása mellett, az iskola igazi vezetőinek az igazgatóknak kell lenniük – mások mellett erről beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a KLIK állománygyűlésén.
2016. július 9. 9:14
A britek kiválásával nem maradt olyan nagyhatalom, amelyik komolyan ellen akarna vagy merne állni Merkelék globalista koncepciójának.
2016. március 11. 8:31
Volt már Magyarországon központi irányítású és tisztán költségvetési forrásból („előirányzatból”) működő állami egészségügy, de (...) nincs semmi okunk visszavágyásra… És hogy ez nem a szocializmus, hanem a centralizált, államosított rendszer hibája, arra napi példa a Klik működése.
2016. február 9. 7:34
Amiket mostanában a legkülönbözőbb tiltakozó szervezetek írtak problémaként, azok mind megállják a helyüket. Az viszont nem biztos, hogy látják a folyamatok mélyét. Interjú.
2016. január 26. 11:55
Nem bürokráciacsökkentést, hanem csak centralizációt és megszorítást jelent a közigazgatás tervezett átszervezése az LMP szerint. A párt úgy véli: a kormánynak először magán kellene kezdenie a bürokráciacsökkentés, ugyanis korábban soha nem dolgozott még annyi miniszteri biztos, államtitkár, helyettes államtitkár és más különleges státuszú és juttatású ember a közigazgatásban, mint most.
2014. szeptember 29. 12:01
Hatalomtechnikai szempontból egyes városok elengedésével még jól is járna a jelenlegi kormánypárt.
2014. április 1. 14:48
Orbán Viktor nincs egyedül azok között, akik szerint az erős és kevéssé korlátozott végrehajtó hatalom a gazdasági siker kulcsa. De vajon igaza van?
2014. január 30. 10:54
Ha az objektivitásnak csak a szele is megérintette valaha a hazánkat oly nagy előszeretettel ostorozó bértollnokokat, akkor most nekimennek a washingtoni mini-Führernek.
2013. június 13. 15:42
Sokkal egyszerűbb lenne az állam kritikusainak a dolga, ha be tudnák mutatni, hogy az állam mögött hús-vér emberek, személyes érdekek és rossz döntések garmadái állnak.
2013. február 5. 12:09
Az iskolák állami kézbe adásának folyamata sorra produkálja az előkészítetlenség, majd az utólagos kapkodás tüneteit.
2013. január 21. 12:17
A Történelemtanárok Egylete állásfoglalásában tiltakozik „a rendszerváltás előtti állapotok egyes elemeinek restaurálása”, az állami, egy központból irányított iskolafenntartás, a kötelező ideológia bevezetése, illetve az egyetlen, a kötelező tankönyv alkalmazása miatt.
2012. május 3. 18:19
Idén júniusban újra kinyithat az Aquasziget Esztergom élményfürdő, mivel az önkormányzat átutalta az állagmegóvásra szánt összeget az üzemeltetőnek. De milyen előnye és hátránya származhat ebből a kormánynak?
2011. augusztus 22. 14:02
Az oktatási államtitkárság egy szuperközpontot hozna létre, ami megszüntetné a Magyarországon elérhető akkreditált nyelvvizsgák eltérő árait és nehézségi fokait.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó