Korszellemváltozás Európában

„A Brexit még inkább kiélezte, sőt már-már geopolitikai konfliktussá szélesítette a központosított unióban, vagyis a föderális Európai Egyesült Államokban, illetve a nemzetekre, a nemzetállamok szuverenitására épülő unióban hívők közötti ellentéteket. Angela Merkel kancellár összehívta az úgynevezett magországokat, a hatokat, ami szimbolikus lépésnek is tekinthető, hiszen ezzel visszamentek a gyökerekig, az 1951-ben megalakult Európai Szén- és Acélközösségig; akkor is ez a hat állam indította el az európai egyesülési folyamatot, amely mára, 65 év után súlyosan megbicsaklott. A magországok tehát ismét egymásra találtak, hogy újra ők döntsék el azt, hogy a jelenlegi krízisből milyen irányba kell elindulnia az uniónak. Ez, a többi tagállammal szembeni kifejezetten barátságtalan lépés joggal váltotta ki az ellenreakciót, azt, hogy tíz másik, főként közép- és kelet-európai tagállam Varsóban gyűljön össze és tárgyaljon a válságkezelés lehetséges módozatairól – önállóan és a magállamok befolyásától mentesen.

Jól látható, hogy a két (geo)politikai tábor filozófiája és világképe gyökeresen eltérő. A Merkel által irányított központi hatalmak abból indulnak ki, hogy a világ gazdasági, kulturális, demográfiai stb. gondjaira az egyre inkább globalizált, egyre inkább centralizált hatalmi struktúrák kiépítése az egyetlen lehetséges és jó válasz. Új világrend kell, globális világkormányzás, és egy központosított, hiperföderális Európai Unió az egyik legfontosabb lépés lenne ebbe az irányba.

A Brexit nekik valójában egy új lehetőség: kilépnek azok a britek, akik világgazdasági és világpolitikai súlyuknak megfelelően útját állhatták volna a központosító törekvéseknek. A britek kiválásával nem maradt olyan nagyhatalom, amelyik komolyan ellen akarna vagy merne állni Merkelék globalista koncepciójának. Francois Hollande súlytalan, Matteo Renzi pedig még Merkelnél is vadabb gondolatokkal áll elő.”