Az Európai Parlament szigorítaná a harmadik országokból származó befektetések ellenőrzésére vonatkozó szabályokat

„A javaslat legfontosabb újítása, hogy közvetlenül a Bizottságot is felruházná információgyűjtési, illetve kvázi-vizsgálati hatáskörrel. Ezen felül elmozdulna a fentebb hivatkozott azon szabálytól, miszerint a befektetést fogadó tagállam kizárólagos döntése lenne az engedélyezésről való döntés és az Európai Bizottság számára adna döntési jogosultságot olyan esetben, amikor az átvilágítást lefolytató tagállam és a Bizottság, vagy más tagállam között vita támad a tekintetben, hogy biztonsági, illetve közrendi érdekeket sértene-e egy tervezett rendelkezés. A Bizottság számára tehát hatósági hatáskört teremtene a javaslat arra, hogy a legfontosabb külföldi befektetések tekintetében döntést hozzon. Ez a jogkör kétségkívül a föderalizmus irányába tolná el az Uniót egy újabb ponton, s emellett beláthatatlan hatásai lennének a tagállamok külgazdasági kapcsolatai, illetve tőkevonzó képessége tekintetében is. Nem mellesleg a Bizottság egy ilyen hatáskörrel való felruházása a politikai nyomásgyakorlás lehetőségét is kiszélesítené.

Az elmúlt években a geopolitikai helyzetkép Európa körül is jelentősen megváltozott, s az EU – amint azt a Bizottság elnöke visszatérően hangsúlyozza – ebben a blokkosodó világban külön pólust kíván képezni. A pólusképzés egy eleme, hogy Brüsszel egyre erőteljesebb hatásköröket kíván magához vonni, illetve kialakítani, részben annak érdekében, részben pedig azzal érvelve, hogy az Unió biztonsága, működőképessége csak ezen centralizáció révén biztosítható. Látni kell ugyanakkor, hogy ez a hatáskör-centralizáció egyrészt politikai leadership hiányában történik, azt ugyanis a nagy tagállamok és az Európai Tanács nem vagy csak részben mutatnak fel. 

Ezt a leadership-hiátust igyekszik az Európai Bizottság kitölteni, amelynek azonban a Szerződések alapján nem ilyen jellegű feladata és felhatalmazása van. A Bizottság nem arra jött létre, hogy politikai irányt mutasson, hanem, hogy a »szerződések őre« legyen. Az operatív-adminisztratív eszközökkel (jogszabályalkotással) történő jogi értelemben vett centralizáció, azonban ahelyett, hogy világos irányt teremtene az Unió számára, csak a központi kontrollt és a tagállamok részéről az ezzel szemben támadó ellenérzéseket erősíti időről-időre. Mindezen zavar és kavarodás, az operatív és a politikai feladatok felcserélése szükségszerűen diszfunkciókhoz vezet az Unió szintjén, amelynek az egész közösség láthatja kárát.

Nem vitás, hogy a külföldi befektetések ellenőrzésére szükség van. Különösen igaz ez a kritikus ágazatokban. Ezeknek a védelme azonban jól felismerhetően a szuverének feladata, s nem az ilyen attribútummal nem rendelkező Unióé. Azt a veszélyt, amit egyes külföldi befektetések jelenthetnek, lehetséges, hogy nem a szuverenitásba való beleavatkozással kellene kezelni, hanem valamilyen más – lehetőség szerint nem az Uniót erőszakkal centralizáló és a tagállamok külgazdasági akció-képességét veszélyeztető – módon. Erre számtalan lehetőség kínálkozhat, a »veszélyesnek« ítélt gazdasági társaságok EU-n belüli mozgásterének bizonyos szűkítésével (támogatások, pályázatok, közbeszerzések), de nem a befektetések feletti teljes bizottsági kontroll intézményesítésével és mindig tekintetbe véve a szuverenitás és az arányosság elveit. Az uniós jogalkotás menetében most a Tanácsnál, azaz a tagállamoknál pattog a labda. Meglátjuk, mire jut a tagállami diplomácia az európai bürokrácia hatáskör-étvágyával.”

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka