A kérdés ezek után az, hogy ha a tendenciákat ilyen jól lehetett látni már 2002-ben, akkor az EU vezetői miért nem próbáltak tenni valamit a hanyatlás ellen? A másik előrejelzés a vártnál korábban beigazolódott. Az aktív, munkaképes korú lakosság csökkenését a 2002. évi 331 millióról 2050-re 243 millióra vetítette előre a francia intézet. De hogyan is állunk ezzel ma? A legutóbbi Eurostat-adatok szerint az EU 28 országában az aktív, munkaképes korú lakosság száma már 2014-ben 242 millióra csökkent. Mit javasolt a francia kutatócsoport 2002-ben az EU felkérésére készített tanulmányban? Tömeges bevándoroltatást és egyre központosítottabb európai döntéshozatalt intézményi és politikai szinten egyaránt. Mit tesznek ma az EU vezetői? Pontosan ezt: bátorítják és uniószerte szétosztani akarják a többségében muszlim bevándorlókat, és egyre több hatalmat akarnak központosítani Brüsszelben. Mit mondtak annak idején, 2002-ben a bevándoroltatási ötletre a britek? Azt, hogy szétzilálja a társadalom szövetét, szétzúzza a közösségeket. És mit mondtak a britek 2016-ban? Azt, hogy nem kérnek az egyre erőszakosabb centralizációból, sem a tömeges bevándoroltatásból, inkább kilépnek az EU-ból.
Az egyik nagy kérdés ezek után az, hogy vajon mi zajlott le 2002 és 2016 között EU-s vezetői körökben? Voltak-e előre eltervezett lépések, amelyek a mai helyzethez vezettek? Lehet-e a 2002. évi tanulmány ismeretében csodálkoznunk a hirtelen felgyorsult bevándorlás és az EU egyre agresszívabb központosító törekvései láttán?”