Na, ugye

„Az andorrai fiaskónak, annak, hogy a miénknél erősebb garnitúrák izzadtság nélkül gázolnak át a magyarokon, annak, hogy augusztusra már letakarítják az NB1-es klubokat az európai fociporondról és sok minden másnak igenis létezik a sporton túlmutató jelentősége. Mégpedig az, hogy az akarnok, központilag irányított és dotált szisztéma NEM MŰKÖDIK. Teljesen fölöslegesen pumpálják a nemzeti vagyont a versenysportba, ezzel csak kárt okoznak, mert éppen a versenyt szüntetik meg a helyezkedés, az erőforrásokhoz való odaférkőzés rovására. Egy kontraproduktív rendszer és felfogás erőltetésében fogynak el közös erőfeszítéseink.

És még ennél is fontosabb, hogy az egész futballkrízis mindannak a csődjét is mutatja, amit a nevelésről, a jövőbe való befektetésről gondolunk. Az akadémiai rendszer legalább 15 éves, mára már két profi generációnak kéne dörömbölnie a jegyzett nyugati bajnokságok kapuján. Nem is az a kudarc, hogy a válogatottunk vagy a klubcsapataink gyengék, hanem hogy mutatóban is alig van nívós bajnokságok középcsapatainál magyar játékos – akár csak a tartalékoknál. Ezeknek a janicsárképzőknek a hatékonyságát és a mögötte lévő botrányos szellemiség tarthatatlanságát ennél élesebben semmi nem világíthatja meg. Már megint az ellenkezőjét csináljuk, mint amerre a világ halad, és ezt apróbb-nagyobb sikerek csak elfedik.

Ennyiben a foci tünet, mert mindaz, amit róla elmondtunk, az igaz a teljes gazdaságra és az oktatásra úgy általában. Akinek valójában sírnia kéne az Parragh László és a többi kurzusszolga. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke két napja tartott egy előadást, amit bátran nevezhetnénk a gazdaságirányítás és oktatáspolitika Andorrájának. Parragh szerint a makrogazdasági adatok rendben vannak, ám a versenyképességet a fejlett gazdaságokhoz való fölzárkózást tekintve komoly probléma, hogy egy jelentősebb béremelést a vállalkozások nem bírnak, ha viszont az elmarad, akkor „kiürül az ország”. Magyarán: az egyensúlytartás érdekében beáldozott nyugdíj-megtakarítások, a piacot torzító, egészségtelen különadók, a válság utáni világméretű pénzbőség és a beömlő uniós pénzek (nevezzük ezt Eb-csodának) ellenére az alapproblémát illetően hét év alatt nem mozdultunk egy tapodtat sem előre (ezt meg Andorrának). No, de Parragh receptet is ajánl: szerinte gimnáziumokat kéne bezárni, hogy a szakmunkásképzők termeljenek ki alacsony képzettségű és bérigényű munkavállalókat (ezt pedig hívjuk akadémiai rendszernek). Hogy ebből miként lesz fölzárkózás, azt nem tudom, azt sem, hogy ha megborul az egyensúly, ha apadni kezd az EU-finanszírozás, akkor mi lesz ezzel az országgal, de ha Csányi Sándor bedobná a törülközőt, akkor van egy jelöltem MLSZ-elnöknek.

Szóval, még mielőtt nekiállnánk túlpocskondiázni a magyar focistákat, gondoljunk bele abba, hogy Dzsudzsákéknak az a pechük, hogy menetrendszerűen kénytelenek találkozni a valósággal. Orbán, Parragh, Matolcsy lehet, hogy ezt megússza, és nem fog összefutni a valósággal. Csak a gyerekeink meg az unokáink.”