„hvg.hu.: Mik azok a mély okok és folyamatok, amikről szó van?
N. I.: Centralizálás. Ez a követelésekben is felmerül problémaként, de itt egy alapvető filozófiáról van szó. Nem csak az oktatást centralizálja a kormány, hanem mást is, és tudjuk, ez milyen károkat okoz jelenleg. A tartalmi szabályozás lehetetlenségében is a túlcentralizálás érvényesül.
A fenntartás problémája is szorosan összefügg a centralizációval. De azzal is, hogy nem teljesítjük a szubszidiaritás elvét, tehát nem ott születnek a döntések, ahol a legjobb lenne, ha születnének. A régebbi megoldás sem volt megfelelő, az lenne a legjobb, ha egy járási szintű önkormányzati rendszert lehetne kialakítani és ott lenne az iskolák fenntartása.
Nem csak krétaproblémáról és naponta elkölthető pénzmennyiségről van szó, hanem arról, hogy Magyarországon 2003 óta 5,7 százalékról 3,9 százalékra csökkent az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Ez egy alapvető probléma.
Nagyon fontos a pedagógusok minősítésének és a tanfelügyeletnek a kérdése, ami tulajdonképpen a mostani tiltakozási hullámot kiváltotta. A belső értékelésre vonatkozó mindenféle útmutatók megjelenése volt az utolsó csepp a pohárban. És nagyon mélyen ott van az oktatás problémarendszerében az esélyegyenlőtlenség.
hvg.hu.: A centralizációs folyamatok mennyi különbséget hagytak iskola és iskola között?
N. I.: A rosszabb helyzetben levő iskolák nem mutatnak látványos fejlődést, tulajdonképpen egy változatlan helyzet látszik.
hvg.hu.: Tehát ami változás volt 2010 óta, az csak negatívumokban érhető tetten?
N. I.: Azt gondolom, igen. Nagyon erős lámpás kell ahhoz, hogy pozitív fejleményeket találjon az ember.”