Budapest-Belgrád vasútvonal

2020. május 23. 12:59
Feljelentést tettem a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával.
2020. május 21. 7:22
Válság idején elkötelezni a magyar adófizetőket egy, akár ezermilliárdos hitelvállalásra: több mint bűn, hiba.
2020. május 20. 16:54
Orbán nem híve az eladósodásnak, ez alól csak azt tekinti kivételnek, ha ő adósítja el Magyarországot.
2020. május 19. 16:34
Számos ügyben hozott döntést kedden az Országgyűlés.
2020. május 16. 12:54
Varju László aljasságnak nevezte, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta „gazdasági katasztrófa kellős közepén ragaszkodik az ország eladósításához”.
2020. május 15. 7:49
A Budapest–Belgrád-vasútvonal iratainak nyilvánosságáról a „a Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kezdeményezése szerint.
2020. május 14. 16:39
A külügyminiszter elmondta, hogy eddig 121 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket, maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, lélegeztetőgépeket Magyarországra Kínából.
2020. május 14. 14:57
A veszélyhelyzet március 11-i meghirdetése óta a kormány hihetetlen energiával tolja a neki ideológiai, gazdasági vagy hatalmi szempontból fontos témákat.
2020. április 30. 17:05
Magyarország elkötelezett a Nyugat-Balkán európai integrációja iránt – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
2020. április 17. 6:24
Fekete-Győrt tekinthetjük a mi saját, külön bejáratú, tragikus PISA-tesztünknek.
2020. április 14. 18:41
Hiába milliárdosok, Orbán Viktor, a strómanjai és a családtagjai nem fognak részt venni ebben a teherviselésben.
2020. április 9. 14:47
Ezenfelül a két fél megállapodott abban, hogy a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal megépítését felgyorsítják.
2020. április 8. 7:48
A hétfőn kezdődött ülés harmadik napja reggel 9 órakor kezdődik, a napirenden hat általános vita szerepel.
2020. április 6. 12:21
A birodalmi központok közti egyensúlyozást szolgáló beruházást a törvényjavaslat kiemelt jelentőségű beruházásnak minősíti.
2019. október 24. 17:47
A Belgrád-Budapest vasútvonal az első határon átnyúló projekt, amely Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország együttműködésének keretében jön létre.
2019. augusztus 5. 18:22
A projekt nem csak felesleges, hanem önmagában is megmagyarázhatatlanul drága.
2019. július 12. 11:18
Szijjártó célként nevezte meg a Budapest-Belgrád vasútvonalról szóló hitelszerződés megkötését még az idén.
2019. július 10. 19:32
Nem én vagyok az egyedüli, aki már alig várja, hogy megépítsék a Budapest-Belgrád gyorsvasutat, nem törődve a beruházás nagyságával, kifizetődésével, igazoltságával, a menetjegy várható árával.

összesen: 42 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó