A szerb külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország és Szerbia az elmúlt időben a jószomszédi viszonyt erős és kiváló baráti viszonnyá fejlesztette, a mostani találkozón pedig az együttműködés további lehetőségeiről beszéltek.
Több fontos kérdést érintettek, így a gázellátást és az infrastrukturális fejlesztéseket – mondta.
Közölte: országa hálás azért a támogatásért, amelyet Magyarországtól kap az európai integrációs folyamatban, és Magyarországnak köszönhetően az ő véleményük is jobban hallható Brüsszelben. Ugyancsak köszönetet mondott a járvány elleni védekezéshez adott segítségért.
A szerb tárcavezető kiemelte a kisebbségek fontosságát, hiszen ők - mondta - összekötő kapcsot jelentenek a két ország között. Szerbia célja, hogy a magyar kisebbség minden tagjának szavatolja a törvényben foglalt jogokat, és jó, hogy Magyarország erről minden európai fórumon szót emel – fogalmazott.
Nikola Selakovic arra is kitért, hogy aláírtak egy megállapodást, amely lehetővé teszi a szerb diplomácia számára, hogy jelen legyen ott, ahol Magyarországnak van képviselete, de Szerbiának nincs, és fordítva.