„A kihallgatásra készen állok, a nyomozati anyagokba betekintést fogok kérni. Kezdésnek kiemelem, már bőven fizetjük a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékát. A kormány épp 82 milliárd forintot csoportosít át a projektre az idén eredetileg betervezett 61 milliárd forintos kiadáson felül, vagyis csak 2020-ban a kormány csak erre a beruházása 143 milliárd forintot szán. És hol van még a vége — ha hagyjuk. De menjünk tovább, van itt még látnivaló. A Fidesz legyen szíves ne merjen minket szuverenitásból oktatni. A friss törvénymódosítás nyomán csak »A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve« dönthet a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás iratainak nyilvánosságáról. Az tehát a dolog egyik fele, hogy a kínai kommunista párt diktál a kormánynak, miközben ők minket tele szájjal hazaárulóznak, de mindeközben mi — a magyar adófizetők és választópolgárok — nem ismerhetjük meg a kínai hitel kondícióit, a beruházás indokoltságát, a megtérülés kilátásait. Mondom: fizethetünk, de nem kérdezhetünk.
Amit viszont tudunk, az több mint aggasztó: az botrány. A vasútvonal felújítása a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne (szakértői becslések szerint 3,6-4 milliárd forint körüli kilométer-árral), holott nem építésről, hanem felújításról van szó, azaz alig kell kisajátításokkal számolni, és a vonal kifejezetten könnyű, alföldi terepen halad, alagútépítésekre sem lesz szükség. Az eddig nyilvánosságra került, az ismert paraméterek alapján készült szakértői számítások 130 és 2400 (!) év közé teszik a projekt várható megtérülését. Ez a gyakorlatban a soha meg nem térülés kategóriája, ilyen kilátások mellett sem a magántőke, sem egy bank nem finanszírozná a beruházást. Ezért is tolják ránk, adófizetőkre, gondolván, hogy nekünk esélyünk sincs tiltakozni. Én meg azt mondom, ne hagyjuk ezt annyiban!
A feljelentés alap: Polt Péter nem most fogja bevenni a bátorságszérumot, de minden papír és információ értelmet nyer akkor, amikor fordul a kocka — és már csak azért sem maradhatunk csendben, mert ez a kormányfő álma: egy ország, ami tűr, némán és bénultan. Hát nem. Semmit nem tűrhetünk, főleg nem csendben. El kell mondani, hogy miközben százezret keres egy járványveszélyhelyzet frontvonalában, életveszélyben helyt álló egészségügyi dolgozó, a kormány önti a pénzt a semmibe. Mert ez a semmi. Maga a teljes értelmetlenség: a kormány konkrétan arra készül, hogy titkosított dokumentumok alapján egy iszonyú drága, soha nem megtérülő, külföldi — kínai — érdekeket szolgáló, kimutatható gazdasági haszonnal sem a magyar munkahelyteremtés volumene, sem a várható hazai vámbevételek révén nem járó, ugyanakkor az ország eladósodottságát jelentősen növelő beruházást hajtson végre, százmilliárdos kárt okozva a magyar adófizetőknek. Mindezt a világjárvány kellős közepén.”