Újabb mélypont

2020. augusztus 03. 14:35

Fizethetünk, de nem kérdezhetünk és nem kereshetjük a felelősöket sem.

2020. augusztus 03. 14:35
Szél Bernadett
Facebook

„Röviden: az Ügyészség a Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán gyakorlatilag kimondta, hogy sem a politikai döntéshozók, sem a döntés előkészítői nem vonhatók felelősségre a soha meg nem térülő, értelmetlen beruházás miatt. Vagyis hiába keressük a felelősöket, akiknek valamiért mégis megérte ez az üzlet. Poltnak bármi belefér, a Kínai Kommunista Párt meg kilóra megveheti az egész államapparátust és lefizetheti a fél kormányt — felelősök nincsenek.

A részletekről:

A Legfőbb Ügyészség most a benyújtott panaszomat utasította el a kínai érdekeket szolgáló Budapest-Belgrád vasúti beruházás kapcsán. Az előző körben a feljelentésemet nyomozás nélkül utasították el, arra hivatkozva, hogy a kormány a közpénzek tulajdonosaként, és nem idegen vagyon kezelőjeként jár el akkor, amikor — minden ésszerű indok nélkül — a költségvetésből költ vagy hitelt vesz fel a mi kontónkra. Én ez ellen nyújtottam be a panaszt, merthogy nyilvánvalóan vizsgálható a hűtlen kezelés vagy hivatali visszaélés gyanúja az egész döntéshozatali-előkészületi láncolatban.

A Kínai Kommunista Párt azonban nem így gondolja, ezért a magyar tagozatuk sem így gondolja, ezért a magyar kormány oszlopos tagja, Polt Péter sem így gondolja. Fizethetünk, de nem kérdezhetünk és nem kereshetjük a felelősöket sem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2020. augusztus 05. 07:01
Ostoba és végtelenül rosszindulatú csúfság! Hogy lépne már valaki a mocskos pofájába!
akiaki
2020. augusztus 03. 22:44
egyre nagyobb a baj ezzel a nénivel!
zolka50.50
2020. augusztus 03. 22:30
Hülye luvnya.
MrStokes
2020. augusztus 03. 22:03
Újabb mélypont Megint lepattan az ajtóról , hogy Istenem Ági, Istenem Ági. hazátlan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!