Új korszak kezdődik a legfőbb ügyészi hivatal élén – Nagy Gábor Bálint szakmai portréja

Sulyok Tamás széles körű tapasztalattal rendelkező, kiemelkedő szakmai múltú jogászként mutatta be Nagy Gábor Bálintot.

Sulyok Tamás széles körű tapasztalattal rendelkező, kiemelkedő szakmai múltú jogászként mutatta be Nagy Gábor Bálintot.
Polt Péter meghatározó figurája volt az elmúlt három évtized magyar igazságszolgáltatásának.
Egyúttal megválasztották helyére az új legfőbb ügyészt.
Jön az átláthatósági törvény vitája, titkos szavazás is lesz az Alkotmánybíróság új tagjairól.
Mutatjuk, mit lehet tudni Nagy Gábor Bálintról, a legfőbb ügyészi poszt várományosáról.
Polt Péter helyére olyan szakembert jelöltek legfőbb ügyésznek, aki a korábbi feltételeknek is megfelel.
A jelölésről Sulyok Tamás az Országgyűlést is értesítette.
A házelnök egy kapuvári fórum előtt nyilatkozott az ügyben.
Bár az Ügyészség korábban már megcáfolta azt a feltételezést, hogy elmozdítanák Polt Pétert a helyéről, ez az ellenzéki politikust nem érdekelte.
Magyar Péter bejegyzése a legfőbb ügyész elmozdításáról a szerző hiányos jogi ismereteit tükrözi – közölte az Ügyészség.
Most azzal nevetteti a népet, hogy ő aztán mindenről nagyon jól informált, oszt’ innen tudja, hogy Polt Péter bukik, Tuzson Bence meg legfőbb ügyész lesz.
Az ellenzéki erők évek óta akcióznak a T. Házban, voltak magányos és összehangolt rendbontások, ezeket vettük sorra. Baranya Róbert írása.
Derüljön ki az igazság, és a bűnösök bűnhődjenek, ne kapjanak se kegyelmet, se felfüggesztett büntetést.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője korábban kijelentette, „egy politikusnak ilyen esetekben vállalni kell a következményeket”.
Miközben az ellenzék azzal vádolja a Fideszt, hogy a kínaiak és az oroszok lekötelezettje, a héten tényleg „fogott” emberré vált egy magyar politikus. Magyar Péter sorsa, egészen konkrétan személyi szabadsága mostantól az Európai Parlament kezében van, hiszen a brüsszeli elit a mentelmi jogán keresztül tarthatja sakkban Magyart.
Deák Dániel szerint a Tisza Párt elnökétől láttunk már sok 180 fokos fordulatot: már önmagában az is annak tekinthető, hogy most EP-képviselő.
Ha az Európai Parlament felfüggeszti a Tisza Párt elnökélnek mentelmi jogát, akkor megkezdődhet ellene a büntetőeljárás lopás megalapozott gyanúja miatt.