Nyílt lapokkal játszanak: osztrák pénzügyi óriás indított támadást Orbán Viktor ellen

Bizonyára fáj az ERSTE-nek a bankadó.


Bizonyára fáj az ERSTE-nek a bankadó.


Radics Béla megüzente az „oknyomozóknak” és az ellenlábasainak is, hogy minden „disznóságot” fel tár majd róluk.



Sipos József, a kárpátaljai Tiszakeresztúr lelkésze és csapata egy évtizede szolgálja az árvák között a legárvábbakat, azokat a kis betegeket, akiket a szüleik hetekre-hónapokra a kórházakban hagynak. A háború miatt most még nagyobb szükség van a munkájukra.


Kérdésekkel fordultunk Szaniszló Sándorhoz.


A lehetséges vádak között a gyújtogatás, a terrorizmus anyagi támogatása és pénzügyi bűncselekmények szerepelnek a New York Times értesülése szerint.


Adria és Rizling messze több, mint két helyes zsemleszínű retriever: emberi életek rendíthetetlenül hűséges helyrebillentői ők. Velük és gazdáikkal a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolában találkoztunk, ahol erre a néhány órára úgy tűnt, nem is olyan rossz hely a világ.


Nyugatról importált kényszerítő politikai termék jogszabályellenes felvonultatását láthattuk június utolsó hétvégéjén a főváros utcáin.


Amennyiben a kormánytöbbség valóban el akarná sorvasztani a civil aktivitást és a kritikus hangokat, akkor eltörölné az 1 százalékos felajánlás intézményét.


Szemereyné Pataki Klaudia a Mandinernek azt mondta, az Optima és az MNB új vezetése partnerek abban, hogy a Neumann János Egyetem ne szenvedjen kárt.


Windisch László a 444-nek részletekbe menően ismertette a jelenleg is zajló vizsgálatot, és azt is elárulta, folyik-e olyan vizsgálat a Tisza Párt ellen, amelyről Magyar Péter beszélt.


A NER-esek nem kullancs módjára telepedtek rá a rendszerre, hanem éppen Orbán és a Fidesz telepítette őket oda.


Varga Mihály szerint az MNB-nek a fő feladatára kell koncentrálnia.


A Transzparens Újságírásért Alapítvány annak járt utána, hogy ki lehetne-e utasítani az országból az ellenzéki újságírókat.

Az elkövetkező hónapok meghatározó ügye lesz a USAID és Soros György nevével fémjelzett politikai botrány.

A magyar válogatott csapatkapitánya parádézott a Manchester City elleni győztes bajnokin, így nem csoda, hogy ilyen drágán kelt el a meze.


Teljesen véletlenül az ír kormány is ugyanazt a szervezetet támogatja, mint amit Soros György alapítványai.


Az alapítvány célja támogatni a nemzet határokon átívelő összetartozását, az egységes nemzetben való gondolkodást, valamint Tolna vármegye gyarapodását szolgáló kezdeményezéseket.


Egy új alapítványt hoztak létre, melyen keresztül támogatni lehet a Tisza Párt propagandaoldalát.


Az EU még mindig problémásnak látja a modellváltott egyetemek fenntartására közpénzből létrehozott alapítványok átláthatóságát.
