Tényleg kiszállt a Liverpool a bajnoki versenyfutásból? Íme, két csapat, amelyiknek sikerült a csoda

Úgy látszik, Torghelle Sándor tényleg konyít valamicskét ehhez a futball nevű dologhoz, és az angliai viszonyokat is elég jól ismeri. A magyar válogatott és a Crystal Palace korábbi kiválósága még a Premier League-idény rajtja előtt adott idénybeharangozó interjút lapunknak, amelynek már a címe is így szólt: „Aki előre kijelenti a liverpooli címvédést, vagy vakmerő, vagy elfogult.” A beszélgetés során az egykori csatár úgy fogalmazott, egyáltalán nem gondolja, hogy a címvédés papírforma lenne, több okból sem. Egyrészt mert a riválisok közül a Manchester City „szerintem a tavalyi kisiklás után idén megint komoly esélyes lesz, Pep Guardioláékat én mindenképpen visszavárom a bajnoki küzdelembe. Aztán ott az Arsenal, amely a legvégén valahogy mindig elcsúszik, de olyan egyszerűen nincs, hogy egy csapat örökké második legyen, egyszer nekik is ki fog jönni a lépés.” Másrészt szkeptikus volt a drága sztárigazolásokkal kapcsolatban is – pedig Alexander Isak akkor még hivatalosan nem is volt a Liverpool játékosa! –, a Bundesligából horrorpénzért szerződtetett Florian Wirtzről például azt találta mondani, „meglátjuk, mennyi idő kell, hogy teljesen megszokja az angol légkört – nem károgni akarok, de rekordigazolás ide vagy oda, láttunk már óriási pénzekért a PL-be igazoló sztárokat rútul lebőgni.” 

S mit ad isten, most, az első 12 fordulóval később, tehát a bajnokság kvázi egyharmadánál ott tartunk, hogy a PL-címvédő Vörösök siralmas, ötvenszázalékos mérleggel, 6 győzelemmel és 6 vereséggel, 20 kapott góllal és negatív gólkülönbséggel a húszcsapatos mezőny 12. helyén égnek, éppen a városi rivális Everton mögött. Úgy, hogy az előző hét bajnokijukból hatot elvesztettek – legutóbb már a kiesés elől menekülő Nottingham is felmosatta velük az Anfield padlóját. A tabella első két helyét pedig történetesen az Arsenal és a Manchester City foglalja el: előbbi hat ponttal vezeti a ligát, a liverpooliakhoz képest pedig már 11 pontos az előnyük…

Slot egyelőre nagyon nem találja a kulcsot az új Liverpoolhoz

Azért a képességeiket és az előéletüket alapul véve változatlanul fenntartjuk, hogy Isakkal és Wirtzcel kapcsolatban még bőven korai az ilyen mértékű pesszimizmus, de tény, hogy a kettejükért kicsengetett eszement, 225 millió fontos összegért cserébe nagyon nem ezt várta a szurkolótábor és a klubvezetés, már a korai liverpooli időszakukban sem. Az árcédulájuknak megfelelően őket ugyanis konyhakész világklasszisokként vette a klub, abban a reményben, hogy némi akklimatizálódás után, minimális átmenettel tudja majd bepattintani őket a rendszerbe Arne Slot – ugyanez igaz hátul Jeremie Frimpongra és Kerkez Milosra (bár a borzalmas védelem önmagában megérne egy misét az olyan rutinos klasszisok, mint a csapatkapitány Virgil van Dijk vagy a fejben talán már Madridban járó Ibrahima Konaté szörnyű teljesítményével az élen). Ezzel pedig el is érkeztünk a mostani Liverpool Achilles-sarkához:

Hogy az immár a Bayern Münchenben szárnyaló Luis Díaz elengedése valószínűleg történelmi baklövés volt, már most látszik, miközben Slot úgy próbálja betömködni a hajótesten keletkező lyukakat, hogy az újakat nem feltétlenül ott és úgy használja, ahol és ahogyan kéne, vagy legalábbis amire a fő erősségeik predesztinálnák őket. Erre az egyik legjobb példa sajnos éppen Kerkez Milos, akire rengeteg kritika zúdul, holott nyilvánvalóan nem felejtett el futballozni tavaly óta – s nem véletlenül csengettek ki érte is 40 millió fontot –, csakhogy helyette 

Csupán két csapatnak sikerült a csoda ekkora hátrányból

Hogy mennyire gyorsan lett mennyire váratlanul komoly a helyzet, jól mutatja az újabb hétvégi börleszk, és az arra érkező szurkolói és egyéb reakciók: számos szakértő érezte úgy, ezen a ponton ki kell mondani, hogy a Vörösök végleg kiszálltak a bajnoki címért folyó versenyfutásból, és lassan Slot alatt is inogni kezdhet a pad, álomszerű bajnoki címmel debütálás ide vagy oda (és akkor a hétközi, még súlyosabb hazai Bajnokok Ligája-égésről még nem is szóltunk...). Temetni persze még korai lenne bárkit is, elvégre az idény egyharmadánál járunk, és a középmezőny borzasztóan sűrű, a 12. és a 2. pozíció között csupán 5 pont a különbség. A listavezető, idén eddig valóban elképesztő magabiztosságot sugárzó Arsenallal szembeni 11 pontos hátrány viszont így is rengetegnek tűnik, főleg a Liverpool jelenlegi formája és „játéka” fényében. Hogy mekkora bravúrra, varázslatos feltámadásra lenne szüksége a Liverpoolnak, jól mutatja, hogy a PL-ben eddig csupán két csapat tudott legalább ekkora hátrányból visszakapaszkodni, és bajnoki címet ünnepelni. 

• Az egyik éppen a mostani trónkövetelő Arsenal volt, amely az 1997–1998-as bajnoki kiírásban, Arsene Wenger második londoni évében elképesztő hajrával 12 pontos deficitet dolgozott le Sir Alex Ferguson Manchester Unitedjével szemben, mindössze 13 meccsel a vége előtt – igaz, a Vörös Ördögöknek akkor már csak 10 mérkőzésük volt hátra.
• A másik eset két évvel korábban történt, amikor az 1927 óta böjtölő Newcastle United nagy generációja – akkor még pont Alan Shearer nélkül, Les Ferdinand vezérletével és Kevin Keegannel a kispadon – 15 fordulóval a vége előtt szinte már páholyban érezhette magát, 12 pontos előnye tudatában úgy tűnt, megtöri végre hét évtizedes átkát. Ehelyett történelmi összeomlás következett: a Szarkák február végén zuhanórepülésbe kezdtek, nyolc meccsükből ötöt elvesztettek, közte a Manchester United elleni kritikus összecsapást is, miközben Ferguson vörös hadserege utolsó 15 mérkőzéséből 13-at megnyerve kiénekelte a sajtot a szájukból. 

Szoboszlaiéknak emellett paradox módon éppen a másik nagy ligarivális, a Manchester City közelmúltbeli példája adhat még okot a bizakodásra. Pep Guardioláék két éve bizonyították, hogy az Arsenal számára adott esetben a nagy előny sem elég nagy előny, és komoly hátrányból sem lehetetlen az előzés. 

Egy, csak egy legény van talpon a Mersey partján: Szoboszlai Dominik

A mostani Liverpool helyzete sem reménytelen tehát, főleg, mert a minőség abszolút megvan a keretben, az összképet elnézve viszont nem kérdés, hogy lassan csodaszámba menő feltámadásra volna szükség, és valami egészen radikális szemléletváltásra. Slot persze van annyira intelligens, hogy felismerje, ez az áldatlan állapot nem tartható sokáig, egyúttal belássa, ő is hibás a dolgok ilyetén alakulásában. Olykor kellő önkritikát is gyakorol nyilvánosan, ám nagy kérdés, edzői pályafutása bevallása szerint is legkomolyabb krízisével hogyan tud megbirkózni, akár a tavaly bevált játékszisztéma drasztikus változtatása árán is, vagy adott esetben az eddig kirobbanthatatlannak gondolt klasszisok jegelésével, önérzetük kezelésével. 

A magyar játékmester nélkül egyszerűen nincs Liverpool, válogatott csapatkapitányunk a nyári hangulatkeltések ellenére lépett szintet az abszolút világklasszis kategóriába, hétről hétre a legkülönbözőbb szerepkörökben cipeli a hátán a szenvedő csapatot – a legnagyobb kérdés, hogy társai idővel fel tudnak-e nőni mellé, s ha igen, mikorra. 

Az elmúlt két évtizedben megszámlálhatatlan alkalommal elhangzott, hogy „ez már tényleg az Arsenal éve lesz, ha most nem nyerik meg a bajnoki címet, akkor soha!” Az eddig látottak alapján egyértelműnek tűnik, hogy idén is legfeljebb ők veszíthetik el. Arteta évek munkájával összerakta Anglia és talán a világ legjobb védelmét: a PL-t úgy vezetik 6 ponttal a megint leginkább Erling Haalandban bízó City előtt, hogy a 12 forduló alatt összesen kaptak hat gólt (ebből hármat a legutóbbi két meccsen…), míg a Bajnokok Ligájában egyedüli százszázalékos csapatként öt mérkőzés alatt egyetlenegyet, legutóbb a Bayern München legyőzése során. Ráadásul végre megvan a megfelelő keretmélység is, az Ágyúsok így simán elbírják az olyan klasszisaik hiányát, mint a csapatkapitány Martin Ödegaard, elöl Kai Havertz vagy Viktor Gyökeres. De Bukayo Saka is heteken át volt harcképtelen, míg a legutóbbi két mérkőzésen a brazil hátvédfenomén, a nemzetközi szünetben megsérülő Gabriel nélkül is simán gyalulták le a Tottenhamet az észak-londoni derbin – az új igazolás Eberechi Eze történelmi mesterhármasával –, majd a BL-ben az egyik favoritnak kikiáltott Bayernt. 

Most már tényleg-tényleg az Ágyúsok éve lesz?

S van itt még egy dolog, amit érdemes lehet megemlíteni. December 21-én elrajtol a január 18-ig tartó Afrikai Nemzetek Kupája (AFCON), amely számos Premier League-csapatot és játékost érint többé-kevésbé. A leginkább az újonc Sunderlandet, amelynek keretéből 7(!) alapember utazik el az afrikai kontinenstornára, de természetesen a Liverpool is elveszíti rövidebb-hosszabb időre klubikonját, Mohamed Szalahot. 

Nagy kérdés, az ő kiválása milyen hatással lesz a csapatra: még lejjebb löki Szoboszlaiékat, vagy épp ellenkezőleg, paradox módon pont az ő hiánya oldja fel a görcsösséget, mintegy bebizonyítva a sokáig elképzelhetetlent, hogy márpedig nélküle is van élet az Anfielden. 

Aztán más kérdés, hogy jelen állás szerint még az AFCON is az Ágyúsok malmára hajthatja a vizet: a londoni sztárcsapat, amely a Wenger-éra alatt hagyományosan az egyik legtöbb afrikai futballistát foglalkoztató klub volt, mára konkrétan egyetlen játékost sem ad a fekete kontinens tornájára. Mi több, addigra várhatóan visszatérnek a sérült kulcsemberek is, így pedig tényleg nagyon nehéznek ígérkezik lépést tartani a mostani Arsenallal, amely, a sors iróniája, eddigi egyetlen bajnoki vereségét éppen azzal a bizonyos szenzációs Szoboszlai-szabadrúgásgóllal szenvedte el...

A Liverpool legközelebb vasárnap 15:05-től a szintén vergődő West Ham United otthonában próbál meg elindulni felfelé, a mérkőzést a Match4 közvetíti élőben.

(Nyitókép: MTI/AP/Jon Super)