Az Oldboy rendezőjének új filmje egészen egyedi módon sokkol. A Nincs más választás nem a bevált panelek szerint kritizálja a kapitalizmust.
Amikor nemrég újra megnéztem az Oldboyt, beszélgetni kezdtem a ChatGPT-vel a lezárásáról, és két mondat között kitörölte a saját válaszát arra hivatkozva, hogy ez a téma nem felel meg az irányelveinek. Egy huszonhárom éves film esetében már nem illetlenség spoilerezni, de nem teszem meg, legyen elég annyi azoknak, akik még nem látták, hogy túlzás nélkül a filmtörténelem egyik legaberráltabb fordulatáról van szó.
Park Chan-wook mindössze negyvenéves volt a bemutató idején, egy rendező esetében ez még kifejezetten fiatal kornak számít, előtte már A bosszú urával komoly nemzetközi elismertséget szerzett. A nagy áttörést azonban az említett 2003-as modern kori klasszikusa hozta el: még Tarantino is áradozott róla, és olyan nézőkhöz is eljutott, akik alapvetően soha az életben nem néznének távol-keleti filmeket.
És annak ellenére, hogy az Oldboyt nem csupán a sokkoló végkifejlete miatt rajongták körbe, azért a finálé nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szájhagyomány útján terjedjen a híre. Számtalan alkotó pedig mindebből azt a tanulságot vonta volna le, hogy ha ez kell a népnek, akkor legközelebb tegyünk rá még három lapáttal. Chan-wook azonban jóval intelligensebb ennél, bár a későbbi művei is tartogatnak kiakasztó pillanatokat, a mondanivalóját sosem rendelte alá a hatásvadászatnak. A zsenialitása pedig abban érhető tetten, hogy még a leglerágottabb témában is képes újat mondani.
Minderre a Nincs más választás tökéletes példa, ugyanis kapitalizmuskritikát napjainkban megfogalmazni úgy, hogy ne tűnjön végtelenül közhelyesnek, önmagában művészet. Különösen a dél-koreai filmgyártásban, amelyben visszatérő elemet jelentenek az obszcén társadalmi különbségek, mindezt olyan megkerülhetetlen és nagyjából a világ csaknem minden háztartásába eljutó globális sikerű produkciók is bemutatták, mint az Élősködők vagy a Squid Game-sorozat.
A Nincs más választás egészen másként viszonyul a témához
A történet főszereplőjének zsíros állása van egy papíripari cégnél, boldogon él a takaros házában a feleségével és a gyerekeivel, míg egy nap elbocsátják. Nem szeretné magát más munkakörben kipróbálni, hasonló pozíciót igyekszik keresni, de folyamatosan elhasal az állásinterjúkon, a végkielégítését pedig hamar feléli a család. A nadrágot otthon az asszony hordja, aki úgy dönt, hogy a helyzethez alkalmazkodva egy kis lakásba költöznek, szerényebben étkeznek, lemondják a Netflix-előfizetésüket is, de még szegény kutyáikat is elajándékozzák, hogy kevesebb éhes szájat kelljen etetni. A férfi kétségbeesetten szeretne visszakapaszkodni a korábbi társadalmi státuszába, ezért úgy dönt, annak érdekében, hogy legközelebb ne mást vegyenek fel egy meghirdetett állásra, elkezdi likvidálni a nála esélyesebbeket.
Nyilván a nyugati világban sem ismeretlen a több körös interjúkon keresztül zajló élet-halál harc egy-egy kecsegtető multis pozíció betöltése érdekében, illetve a világ ezen szegletén is sok férfi kasztrálva érzi magát, ha elbocsátják, főleg, ha a feleségük válik a családeltartóvá. Dél-Koreában azonban a hagyományosan nemi szerepkörök jóval erősebben fennmaradtak, a munkához túlzás nélkül fetisiszta módon állnak hozzá.
A rendező tehát amellett, hogy az elnyomó és kizsákmányoló kapitalizmust kritizálja, az annak önként és dalolva nemcsak fejet hajtó, de azt minden igyekezetével kiszolgálni igyekvő kisemberből is gúnyt űz.
És a családapa ámokfutása bár sokszor erőszakba torkollik, Park Chan-wook ezúttal nem a brutalitással, hanem az abszurd humorával hökkent meg. Ami könnyen megfeküdheti a gyomrot, európai szemmel a távol-keleti színjátszás alapvetően szokatlanul harsánynak tűnik, de egy fekete komédia esetében sokszor a gesztusok még teátrálisabbak. Mások mellett ezért is éreztem jóval befogadhatónak Jórgosz Lánthimosztól a Bugoniát, mint annak dél-koreai eredetijét, a Mentsétek meg a zöld bolygót! . És a Nincs más választás esetében is eszembe jutott, hogy bár nem rajongok az amerikai remake-ekért, azért érdekes lenne megnézni ebből egy nyugati átiratot, amennyiben egy egyedi szemléletmódú rendező dolgozná fel.
Ezt is ajánljuk a témában
Összeesküvés-elmélet, paranoia és fekete humor. Lehet vitatkozni arról, hogy az Emma Stone főszereplésével leforgatott Bugonia lenne-e Jórgosz Lánthimosz eddigi legkiválóbb filmje, de hogy a legszórakoztatóbb és a leginkább letisztult, az biztos.
Nem azért, mert önmagában ne lenne kiváló, de a közel két és fél órás játékideje ellenére is rendkívül sűrű. A groteszk pillanatok töménységén könnyen be lehet sokallni. Emellett tipikusan olyan filmről van szó, amit nem elég egyszer megtekinteni, a vicces szegmensek ugyanis könnyen elterelhetik a figyelmet a mögöttük meghúzódó mély emberi drámáról és karakterrajzokról. Utóbbiak ráadásul olykor egy-egy egészen apró momentummal vannak árnyalva.
Az viszont önmagában vicces, hogy a kapitalizmus által meggyötört, illetve annak elvárásait önként túlteljesíteni igyekvő, a saját akaratából a vágóhídra kullogó főszereplőt az a Lee Byung-hun alakítja, aki a Squid Game-ben épp a szerencsétlen társadalmi helyzetű versenyzőket kizsákmányoló játék vezetője volt. Szemben a Netflix sikersorozatával, a Nincs más választást korántsem az a fajta, mindenki által könnyen befogadható stílus jellemzi, így leginkább azoknak ajánlható jó szívvel, akik alapvetően otthonosan érzik magukat az ázsiai filmek között. Őket azonban felesleges biztatni, Park Chan-wook neve épp elegendő hívószót jelent.
Nincs más választás – dél-koreai vígjáték. 2026. január 8-tól a Mozinet forgalmazásában országszerte a mozikban.
Erős újévi politikai rajt a Mestertervben: Kereki Gergő műsorában Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzi Magyar Péter újévi beszédét, Bajnai Gordon színre lépését, az Orbán–Magyar nemzetközi sajtócsatát, a közelgő választás forgatókönyveit, a világrendszerváltás jeleit és az év eleji gazdasági intézkedések politikai hatását.
Észak-Korea legújabb, nagy hatótávolságú fegyvereinek tesztjét személyesen felügyelte a diktátor.
Washington és Szöul lépése újabb fordulatot hoz a Koreai-félsziget geopolitikai feszültségeiben.
Ilyen brutális átalakulást ritkán látni a modern történelemben.
„Magyarországon sohasem tettünk különbséget az ideérkező beruházók között nemzetiségi alapon” – jelentette ki Szijjártó Péter Shinheung beruházásának átadásán.
Antal Botond jelenleg Kuvaitban, a Villarreal-akadémián és az olimpiai válogatott kapusaival dolgozik.
Az Európai Bizottság elnöke bízik a legjobbakban.
A bizonyítás veszélyeztetése és az ismételt bűnelkövetés lehetősége miatt döntöttek a hosszabbítás mellett.
Egyetlen állítással elérték, hogy azonnal szabadon engedjék őket.
