Nincs komolyan vehető bizonyíték, ami cáfolná Bertók Gábor és csapata eredményeit. A csata Majs környékén volt, a tudomány ízekre szedte a fizikai valósággal köszönőviszonyban sem lévő elméleteket.
Exkluzív interjúban elsőként a Mandinernek számol be Bertók Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója és a JPM Mohács 500 kutatóprogramjának vezetője arról, hogy
szinte teljes bizonyossággal kijelenthető: megtalálták a mohácsi csata helyszínét.
A feltételes mód csupán annak szól, hogy a tudományban ritkán állítunk valamit 100 százalékos biztonsággal.
A Mandiner végigkövette a kutatás stációit egy kusza ólomgolyótól egy puskacsövön át a csatatér és a tömegsír történetének szétválasztásáig. Később a feltételezett magyar táborhely is „elkezdett kirajzolódni” Mohácsnál és azóta újabb tömegsírokat is föltártak. Napra pontosan egy év múlva, 2026. augusztus 29-én jön a mohácsi csata 500. évfordulója.
*
Kijelenthetjük, hogy Majs környékén zajlott a mohácsi csata 1526-ban?
Személy szerint meg vagyok győződve róla, hogy az eseménysor fő összecsapása, ahol I. Szulejmán és II. Lajos is jelen volt, és amelyben az esemény helyszínét is leíró Brodarics István részt vett,
Majstól keletre, a síkot szegélyező dombok tövében, egy, a csata idején létező falu tágabb környezetében zajlott le.
Ez természetesen egyelőre még nem a teljes, tudományos alapú bizonyosság, hiszen van még előttünk feladat, de itt találkozik legjobban a mohácsi síkon a szemtanú beszámolója, földrajzi leírása és a régészeti módszerekkel megfogható, fizikai valóság egy mára már bizonyítottan 16. század eleji, nagy kiterjedésű, nagy számú hadileletet produkáló csatahelyszín és egy a 16. században létezett településnyom formájában. Más helyszíneken még csak hasonlóra sem bukkantunk.
Mi volt az „utolsó csepp a pohárban”? Mit találtak az elmúlt évben?
Mozgalmas időszak kellős közepén vagyunk. A térségben folyó munkálatok, fejlesztések miatt
több helyszínen végeztünk megelőző feltárást, még több alkalommal régészeti megfigyelést.
Ennek nyomán sikerült feltárnunk többek között bronzkori urnamezők, valamint római és középkori települések részleteit is, aminek eredményeit a közeljövőben mutatjuk be bővebben.
Tanulságos volt, hogy a Sátorhelytől délre eső területeken, amelyeket egy indokolatlanul nagy médiafigyelmet kapott földrajzos kutatócsoport a mohácsi csatatér részeként értelmez, és amelyeken vízvezeték-telepítés miatt több mint két méter mély árkot ástak, semmilyen régészeti jelenség nem volt megfigyelhető.
Majson sikeresen feltártuk Győrffy-Villám Zsombor régész kollégánk vezetésével a ma is messziről látható templom középkori előzményeit. Azért jelentős eredmény ez, mert
sikerült megtalálni annak a templomnak a fizikai bizonyítékát, amely a legfontosabb szemtanú, Brodarics István királyi kancellár által leírt látvány fontos eleme
lehetett.
Ezt is ajánljuk a témában
Eddig is minden jel erre utalt, az új tömegsír feltárásával nem igazán maradtak kérdések az 1526-os mohácsi csata helyszínével kapcsolatban, miközben a részletekről is egyre többet tudunk.
A roncsolásmentes módszerekről az ásatásokra került a hangsúly?
Korántsem, csupán kiegészül a kutatás olyan tervásatásokkal, melyekkel a korábbi, mohácsi csatával kapcsolatos feltételezéseket, illetve a roncsolásmentes vizsgálatok eredményeit teszteljük. Emellett idén további két négyzetkilométernyi területen végeztünk magnetométeres méréseket.
Mekkora területet vizsgáltak át?
A 2016 óta fémkeresőműszerrel bejárt területek nagysága elérte a
20 négyzetkilométert, ennek köszönhetően közel 13 ezer fémtárgy került a múzeumba,
aminek természetesen csak a töredéke hozható összefüggésbe a csatával. Mindebben kiemelkedő szerepe van a kutatóközösségünkhöz tartozó, lelkes múzeumi önkénteseknek, akik fáradtságot nem ismerve vettek részt a terepi kutatásokban, vagy segítették a JPM munkatársait a tárgyak elsődleges feldolgozásában.
Hogy állnak az eredmények feldolgozásával?
A terepi munkák mellett nagy lendületet vett a tárgycsoportok, elsősorban a fegyverleletek vizsgálata, de kiemelt feladatként kezeljük a mohácsi csata környezetének település- és tájrekonstrukcióját is, amelyben további korszakos régészeket és geográfusokat vontunk be. Fontos kiemelni tehát, hogy ebben az esetben – az eddigi külsős próbálkozásoktól eltérően – olyan tájrekonstrukció készül, amelyben szakszerűen értelmezzük az egykori táj, valamint a régészeti lelőhelyek és leletanyagaik adottságait.
A klasszikus régészeti módszerek mellett kiemelt szerep jut az archeometriai kutatásoknak:
a terepbejárások és ásatások során napvilágot látott tárgyakat különféle természettudományos módszerekkel is vizsgáljuk,
hogy információt nyerjünk anyagszerkezetükről, korukról vagy kémiai összetételükről. Az elmúlt időszakban főként mohácsi térségben talált ólomlövedékeken végeztünk ilyen jellegű vizsgálatokat, de a közelharci fegyverek töredékeiről is készült metallográfiai elemzés.
Külön érdekesség, és egyben fontos bizonyíték, hogy az általunk csatatérként azonosított majsi területen talált lövedékek egy része mind az űrméret, mind az anyagösszetétel alapján összefüggésbe hozható a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjaiban talált lövedékekkel.
Ez mit jelent?
Azt már sokszor elmondtuk, hogy a csatatéren talált egyes tárgyak többsége jellegénél fogva nem keltezhető pontosan 1526-ra, és hogy ezeknek a tárgyaknak a jelentős része ólom, vagy – mint épp az anyagvizsgálatoknak köszönhetően kiderült – ólom alapú fémötvözetből készült lövedék. Ez a vegyes anyagösszetétel eltért a várakozástól, és eltért egy, a 17. század második felében Új-Zrínyiváron lezajlott ostrom lövedékeitől is, amelyek tiszta ólomból készültek. Ugyanakkor
a szinte napra pontosan keltezhető tömegsírokban talált lövedékek ugyanezt a vegyes összetételt mutatták,
ami megerősíti a majsi helyszín keltezését.
A csatatér kutatásával kapcsolatban az elmúlt időben többször megnyilvánult egy másik kutatócsoport vezetője, Pap Norbert is. Mondhatni, hogy az új eredményekkel megdőlt a másik csoport majsi leletekre és a tömegsírokra vonatkozó álláspontja, miszerint máshol volt a csatatér?
Ez egyértelműen kijelenthető.
Régészeti szempontból sosem állt biztos lábakon az elméletük, amely a legutóbb gyűjtött terepi adatoknak is ellentmond.
A teória egy marad a sok eddigi, fizikai valósággal köszönőviszonyban sem lévő amatőr kutatói elmélet közül.
Miért?
Egész egyszerűen azért, mert egyrészt
az általuk felvetett helyszínen, amely érinti az ismert tömegsírok területét is, nem, hogy csata nyomai nem tapasztalhatók, de általában véve is szegényes a régészeti leletanyag,
nyoma sincs annak hogy ott egy százezres tömeg csapott volna össze.
Az egyéb régészeti és antropológiai bizonyítékok mellett ugyanakkor ez a hiány szintén erősen kétségbe vonja azt az állítást is, miszerint az ismert tömegsírokban a csata halottai lennének. És bár nem vagyok geográfus, az az egyszerű józan paraszti észnek is ellentmond, hogy a csatateret Brodarics szerint színházi nézőtér-szerűen szegélyező dombokat a Sátorhely vonalában észak-dél irányban húzódó, több száz méter széles, ugyanakkor másfél méter relatív magasságú, a terepen nehezen észrevehető Sátorhelyi-háttal azonosítsuk, a 2,5 kilométer távolságban futó, 20-25 méter magas tereplépcsővel szemben, bárhogy is lehet egy térinformatikai programban úgy színezni a domborzatot, hogy az a másfél méter látványosan kiugorjon a gyanútlan néző számára. És
ezek csak a főbb pontok, de a részletek terén is vannak gondok.
Egy-egy tévedés önmagában nem lenne felróható amatőr és természetesen nem amatőr kutatók esetében sem. Ezért is fogalmaztam például én is kissé körülírtan a beszélgetés elején saját meggyőződésemmel kapcsolatban. A téma közérdekű és inspiráló, azonban egy bizonyos területen szerzett doktori fokozat, sőt akadémiai doktori cím birtokában
illik alázattal közelíteni más szakterületekhez:
bármilyen magas szintre jutottak is a saját tudományterületükön, nem régészek és nem is antropológusok, nem ismerhetik kellő mélységben e szakmák módszertanát.
Csak hogy egy példát mondjak:
bár régészetből doktoráltam, roppant mód érdekel a csillagászat, és a Föld őstörténete, mégsem írok tanulmányt a Földtani közlönyben
vagy a Meteor című csillagászati szakfolyóiratban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mohácsi csata és csatatér kutatása csak a régészek és a tömegsírok kapcsán a régészek és antropológusok privilégiuma lenne, hiszen
mi magunk is bevontunk geográfusokat, geofizikusokat, fegyvertörténészt és numizmatát is a munkánkba, a tudományközi párbeszéd azonban csak a szakmai elvek betartásával valósulhat meg.
Röviden: az érdeklődők számára megtévesztő lehet, ha egy magát kutatócsoportként aposztrofáló, doktori címekkel ékesített társaság a saját szakmáján kívüli állításokat fogalmaz meg. Sőt, odáig is elmegy, hogy állításait olyan könyv formájában több nyelven is megjelenteti, amely kívülről nézve lábjegyzetelt tudományos műnek látszik, ugyanakkor a felszín alá nézve egyre inkább bebizonyosodik róla, hogy sok esetben
nem valós kutatásokon, összegyűjtött tényanyagon alapul.
Úgy tűnik, mintha nem is törekednének rá, mintha a látszat, a médiajelenlét, és a támogatások begyűjtése lenne a lényeg.
Hogyan történik a tényadatok szakszerű vizsgálata?
A majsi leletanyag jelentős hányadát teszik ki a mohácsi csata korszakára keltezhető érmék, köztük II. Lajos és Szulejmán uralkodása alatt kibocsátott címletek. Ezek és a korszakra tágabban keltezhető tárgycsoportok – például a lovasfelszerelések, a fegyverleletek vagy a viseleti elemek – tudományos feldolgozása egy folyamatban lévő munka, amelynek részeredményeit eddig is ismertettük.
Mivel azonban a Janus Pannonius Múzeum kutatócsoportja főként régészekből – Győrffy-Villám Zsombor, Neményi Réka, Talabér Ildikó, Bertók Gábor – egy elsősorban közelharci fegyverekkel foglalkozó fegyvertörténészből – Haramza Márk – , és a kutatásban a kezdetektől részt vevő Szabó Tibor történész-térinformatikusból áll,
feltételezéseinket más szakterületek képviselőivel is megvitatjuk:
kutatásunkhoz segítséget nyújt Nagy Balázs numizmata, Németh Balázs tűzfegyverek kutatására specializálódott történész, K. Németh András és Papp Adrienn középkori templomos helyekre és az oszmán időszakra specializálódott régészek. Ugyanígy jártunk el a tájrekonstrukció terén: a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársait hívtuk segítségül, Viczián István vezetésével, illetve a források értelmezésének tekintetében alkalmanként kikérjük a korszakkal foglalkozó történész barátunk, Varga Szabolcs véleményét is.
A korábban részlegesen feltárt öt tömegsírból kettőt teljesen feltártak, több száz ember földi maradványai kerültek elő. Mik a további tervek a tömegsírokkal kapcsolatban?
A 2020 és 2024 között folyó feltárások és utómunkák célja a tömegsírba eltemetett vázak szétválasztása, antropológiai vizsgálata és újratemetése volt, a Szegedi Tudományegyetem Pálfi György vezette Embertani Tanszékével együttműködésben végeztük a feltárást.
Jelenleg Szegeden zajlanak az antropológiai vizsgálatok, számunkra azonban a tömegsírok régészeti leletanyagának a feldolgozása jelenti a fő feladatot.
A kivégzettek a tervek szerint a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen kerülnek újratemetésre.
Hol találkozhatunk az új eredményekkel?
Ezeket igyekszünk mind a szakma, mind a nagyközönség számára is elérhetővé tenni. A tavaly decemberben megnyílt Genius Loci – Hely Szelleme című állandó kiállításunkon önálló
Mohács-terem várja a látogatókat, amely többek között válogatást tartalmaz a csatatéri leletekből, de megtekinthető a III. tömegsír virtuális 3D modellje is.
A szakmai közlés elsődleges területét a tudományos konferenciák és a megjelent kötetek, tanulmányok jelentik. A Királyi Napok keretében a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Székesfehérváron rendezett egy nagyszabású konferenciát, amelyen beszámoltunk a terepi kutatások jelenlegi helyzetéről, a tömegsírfeltárás tanulságairól és a fegyverleletek vizsgálatáról is.
Ezzel egyidejűleg kutatótársunk, Németh Balázs az Egyesült Államokban, az Arsenals of History című nemzetközi fegyvertörténeti konferencián mutatta be a lövedékvizsgálatok eredményeit.
Egy év múlva lesz a mohácsi csata 500. évfordulója. Mi várható addig?
Egy hatalmas hajrá és egy másfél évtizedes kutatás anyagának összeállítása, közzététele. Számos helyszínre, köztük Majs és Kölked külterületeire is készítettünk elő további tervásatásokat, ezek mellett egyre nagyobb hangsúly kerül a terepi kutatások tudományos feldolgozására és bemutatására.
Jelenleg több, a mohácsi csata történetét vagy korszakát érintő kiállításon is dolgozunk. Ezek közül talán a legnagyobb szabású a Mohács 500 program keretében a sátorhelyi Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen megvalósuló történeti kiállítás, ahol egy-egy teremben mód nyílik bemutatnunk munkánk eredményeit.
A tudományos munka, előadások és kiadványok mellett
fontosnak tartjuk, hogy a mohácsi csata korszakát testközelbe hozzuk az emberekhez, amit történelmi rendezvények és további interaktív programok szervezésével szeretnénk elérni.
Ennek keretében Pécsett tavaly először megrendeztük Kereszt és Félhold című hagyományőrző fesztivált is, amely idén újra megvalósul, és reményeink szerint idővel szerves része lesz Pécs kulturális életének.
Múzeumunk elvállalta egy nagyobb szabású kezdeményezés vezetését is. Ennek célja, hogy a korszakkal foglalkozó több száz –
reményeim szerint legalább 500 – hagyományőrző a helyszínen újrajátssza a mohácsi csatát.
Ha sikerül megvalósítani, a rendezvény Európa legnagyobb újrajátszó eseményeivel kerül egy szintre.
Nyitókép: a környéken (fotó: Mohács 500)
Kiderült, hogy találkozik a munkálatok során a múlt és a jövő Mohács városánál.
Hunyadi fia, Mátyás király bátyja katonaember volt, ám nem örökölte apja megalkuvást nem ismerő természetét. Közreműködött Cillei likvidálásában, majd őt is elérte a végzete.
A magyarok megölésére buzdítottak, mert „a magyarok nem emberek”.
Mátyás korszakos ellenfele, a leghosszabban uralkodó német-római császár elsőrangú képességekkel rendelkezett, Bécs ostroma sem ingatta meg, a „jók-rosszak” megközelítést pedig ideje elengednünk.
Brankovics Mara mostohafia a török történelem egyik legnagyobb alakja: meghódította Bizáncot, évszázadokra átformálta a térség hatalmi viszonyait, de Hunyadi végül legyőzte Nándorfehérvárnál.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Kijev és Varsó folyamatos koordinációja rendkívül fontos annak érdekében, hogy „az egységes európai álláspont világosan hallható legyen Moszkvában és Washingtonban is”.
Több ellenzéki meghívott is megfutamodott, de azért nem fognak unatkozni a résztvevők.
Tíz évvel ezelőtt hazánkat Európa mehurcolta, mert lezárta a déli határát. Akkor mindenki „embertelennek” nevezett minket – ma ugyanazok az országok kerítést építenek, határt zárnak és menekültkvótákat utasítanak vissza. Íme a 2015-ös migrációs válság története – magyar szemmel.
