Jönnek a mélybolsevikok megint, jönnek a szarból – aki nem hiszi, nézze meg ezt

2025. szeptember 12. 05:32

Az a helyzet, hogy ezekben a figurákban az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák.

2025. szeptember 12. 05:32
null
Ungváry Zsolt

Francis Fukuyama amerikai-japán filozófus, afféle Lengyel László-i váteszként, 1992-ben a történelem beteljesülését látta a liberális demokráciák győzelmében. 

Gyorsan kiderült – amit azért lehetett sejteni –, hogy egyetlen rendszer sem minősítheti magát a történelem végének, céljának. A kommunisták megpróbálták, igyekeztek ezt a fejünkbe is verni (olykor szó szerint), de ettől még ez az eszme is zsákutcának bizonyult. Fontos eleme az önhitt kiválasztottság-tudatnak, hogy aki nem azonosul vele, nem fogadja el a kizárólagosságát, azt megtámadják. Szóval, cselekedettel. Gondolattal csak módjával.

Ez így megy a távoli Amerikában egy ideje: egész mozgalmak fűződnek fel rá (mert ezek a típusok nagyon szeretik a mozgalmakat) a BLM-től a woke-ig.

Aki ezt az irracionális agresszív nyomulást nehezen tudja elképzelni, annak számos hazai illusztráció is a rendelkezésére áll.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nálunk szerencsére a szótól és a gondolattól még nem jutottak el a cselekedetig, de hogy az út mennyire egyenes, azt másutt már láttuk. Legújabb tragikus példája ennek a 32 esztendős Charlie Kirk meggyilkolása. A fiatalemberről idehaza viszonylag keveset hallottunk, noha

meghatározó alakja volt az amerikai konzervatív köröknek.

A „Turning Point USA nevű szervezet alapítójaként elsődleges feladatának szánta a fiatalok politikai érdeklődésének felkeltését konzervatív nézőpontból, de ösztönözte az érvekre épülő vitát is.” 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

A Trump-párti aktivista és hívő keresztény elleni merénylet a legújabb hibbant szélsőbaloldali elméletek és az általuk hiszterizált közállapotok következménye. Charlie Kirk halálára. Szilvay Gergely írása.

Egyfajta influenszer tehát, de nem olyan, aki otthoni készítésű videóin marhaságokat üvöltözik, majd ezeket megosztja önsorsrontó követőivel, hanem aki ténylegesen

az élet sűrűjében, vitákon és beszélgetéseken át térít, magyaráz, polemizál, jelen van. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Kirk elleni merénylet – ellentétben a Trumpot célkeresztbe állító tavalyival – „sikeres” volt, vagyis a megtámadott személy meghalt. Lehetne egy merénylet úgy is sikeres, hogy valakit megdobnak egy szotyis zacskóval, és ettől jó útra tér, de sajnos ez nem így működik.

Vannak, akik kizárólag a riválisok fizikai megsemmisítésével tudják elképzelni saját győzelmüket.

Ezt is ajánljuk a témában

Ez egyszerre árulkodik gyengeségről, gyávaságról, az igazunkba – és pláne az isteni gondviselésbe – vetett hit hiányáról. Sajnos, úgy fest, efféle Robespierre-ek tucatjával élnek köztünk a parlamentekben, az utcákon, a fegyverek mögött. S mi borzadozva kérdezzük: mi lesz még?

„Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve szívnák a vért”, írta Spiró 1987-ben a „mélymagyarokról”,

s utána jött egy hihetetlenül békés rendszerváltozás, haja szála sem görbült senkinek, gyilkosok és hazaárulók, tolvajok, politikai és köztörvényes bűnözők úszták meg felelősségrevonás nélkül, senki sem szívott itt hersegve vért. Ezek a sorok azonban sokkal inkább illenek a mindenkori balos, liberális, bolsevik, jakobinus, szamuelys, saint-just-ös kompániára. (Ha emlékezetem nem csal, maga Spiró is az „igazságbeszélőt” támogatta nyilatkozatával, miközben a Böszme és csatlósai ténykedése nyomán újra piros volt a vér a pesti utcán.)

Újra és újra azt halljuk, hogy a jobboldaliak a szélsőségesek, akiktől félni kell – s aztán újra és újra lecsap a bal.

Ezt is ajánljuk a témában

Ideológiai támogatásuk afféle tahóságokban is megnyilvánul, hogy sem Amerikában a demokraták, sem az Európai Parlament globalistái nem kapcsolódtak a meggyilkolt Kirk emlékére tartott néma tisztelgéshez.

Jó eséllyel köztük volt az az Ilaria Salis is, aki társaival Budapesten rendezett pogromot,

majd – hála a felvilágosult nyugatnak – beült az EU nagy konventjébe a hegypártiak közé.

Akinek kétségei volnának afelől, hogy csakugyan jönnek a mélybolsevik mélyliberálisok, jönnek a szarból megint, nézze meg az Európai Parlamenti közvetítést, ahol az arrogancia és a tisztelet állnak (előbbiek ülnek) egymással szemben, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy

ezekben az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák, csak a provokáláshoz, a felhecceléshez értenek.

Aztán jön valami tökös hülyegyerek, aki kétszáz méterről képes lelőni valakit, s azt hiszi, az elmebetegség haladás. Ezek a háttérből uszítók pedig elégedetten bólintanak. 

Mindig is voltak politikai merényletek Julius Caesartól Kennedyig, Sándor jugoszláv királytól Jichak Rabinig. Diktátorok, államfők, kormányfők. Mifelénk egyébként ezeket a politikai indíttatású halálos merényleteket manipulált, hamis bíróságok ítéletein keresztül működtették. Az se jobb. De egy demokráciában a véleményét bátran kinyilvánító közembert ölni valójában a szabadság és a demokrácia legszélsőségesebb elpusztítása.

Mert ki a fene fog részt venni a politikában (a polisz dolgaiban, vagyis a köz ügyeiben), ha az életét kockáztatja vele?

Átengedjük ezt egy agresszív, korlátolt, intoleráns kisebbségnek? Ez a terv? Egy ilyen merényletet tehát nem csak emberiességi okokból, de a szabadságjogokra épülő, demokratikus világrend nevében is el kell utasítani.

Az állatvilágban a hatalomról, a dominanciáról általában az erő, a fölény, a fizikai erőszak dönt. Az erkölccsel bíró, gondolkodó lénynél ez másként van. 

(Figyelem, esetleg most sunnyogó balos aktivisták: ha nem így lenne, soha nem kerülhetne nő vezető pozícióba.)

Ezt is ajánljuk a témában

Az öngyilkosságokról mondják, hogy divatot csinálnak, az egyik sokszor vonzza maga után a másikat. Most mintha a merényletekkel lenne így. Nem kell persze apokalipszist vizionálni, máskor is előfordult ilyesmi. Valahogy mindig a jókkal…

Erzsébet királyné, Tisza István, Gandhi, Martin Luther King, Roger testvér, Zoran Gyingyics… 

Történelmi tapasztalataink – 1919-től 1945-ön, az ötvenes éveken, 1956-on és 2006-on átívelően – alapján nehéz nem egyet érteni Horváth Tamás bejegyzésével: „S abban is biztos lehetsz, hogy ha nem lenne büntetőjogi következménye, a magyarországi elvtársak is zokszó nélkül megtennék ugyanezt. A Tanácsköztársaság szelleme velünk él, sőt – látva a belpolitikai folyamatokat – egyre csak erősödik.”  

Bejárta az internetet a fotó Kirkről és a családjáról. Két tündéri kisgyerek, szép feleség; nekünk csak újsághír, világpolitikai esemény, ürügy pro és kontra érvekre;

de annak a fiatal asszonynak a férje, a két kicsinek pedig az édesapja. Amiből csak egy van.

Volt.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kobi40
2025. szeptember 15. 07:14
“a két kicsinek pedig az édesapja. Amiből csak egy van. Volt.” Érdemes ebből a szempontból vizsgálni, hogy Poloska honnan jött, milyenek a felmenőinek, az apjának, anyjának az attitűdjei; milyen ERKÖLCSI - ÉRZELMI FOGYATÉKOS elmeháborodottat barkácsoltak össze ők ketten az Erőss nagypapával együtt. A Mádl házaspár alakjának, szerepének feltárása Mezőért kiált.
Válasz erre
1
0
kobi40
2025. szeptember 15. 07:03
Teljesen világos a platóról a hívőket fenyegető ordítozástól, az uszító beszédeken, újságírókat fizikai bántalmazásán, börtönnel , akasztással, családirtással fenyegetésen át a tömegek pszichózisos mocskos fideszezéséig az anarchiát, a Majdan-összecsapást, lecsapást készítik elő, arra TRÉNINGEZIK A CSŐCSELÉKET a Jobbiktól a Momentumon, Kétfarkú Kóbor sakálokon, DK-n, MSZP-n át a TISASEN pártig.
Válasz erre
1
0
Skulo
2025. szeptember 12. 16:25
"Ezek ugyan azok" 1919 ben "megcsapta az ősöket a mozdony füstje",ės ezeken is làtszik.Sőt ,màr lőnek is.
Válasz erre
6
0
snagyz
2025. szeptember 12. 10:44
És ezek most is meg akarják és fogják magyarázni, hogy amit nap mint nap elkövetnek az - szerintük - csak az ellenfeleiket jellemzi, de ha mégse, akkor egyébként nekik szabad (ahogy eddig is, mindent is). Na pont ezt nem szabad tűrni és véget kell vetni ennek, akár az ellenük fordított saját "gyúlöletkeltő" eljárásukkal. Ezenkivül célszerű "agyonhallgatás" és teljes, következetes kiközösítés legyen megérdemelt osztályrészük !!!!!!
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!