Jönnek a mélybolsevikok megint, jönnek a szarból – aki nem hiszi, nézze meg ezt

Francis Fukuyama amerikai-japán filozófus, afféle Lengyel László-i váteszként, 1992-ben a történelem beteljesülését látta a liberális demokráciák győzelmében. 

Gyorsan kiderült – amit azért lehetett sejteni –, hogy egyetlen rendszer sem minősítheti magát a történelem végének, céljának. A kommunisták megpróbálták, igyekeztek ezt a fejünkbe is verni (olykor szó szerint), de ettől még ez az eszme is zsákutcának bizonyult. Fontos eleme az önhitt kiválasztottság-tudatnak, hogy aki nem azonosul vele, nem fogadja el a kizárólagosságát, azt megtámadják. Szóval, cselekedettel. Gondolattal csak módjával.

Aki ezt az irracionális agresszív nyomulást nehezen tudja elképzelni, annak számos hazai illusztráció is a rendelkezésére áll.

Nálunk szerencsére a szótól és a gondolattól még nem jutottak el a cselekedetig, de hogy az út mennyire egyenes, azt másutt már láttuk. Legújabb tragikus példája ennek a 32 esztendős Charlie Kirk meggyilkolása. A fiatalemberről idehaza viszonylag keveset hallottunk, noha

A „Turning Point USA nevű szervezet alapítójaként elsődleges feladatának szánta a fiatalok politikai érdeklődésének felkeltését konzervatív nézőpontból, de ösztönözte az érvekre épülő vitát is.” 

Egyfajta influenszer tehát, de nem olyan, aki otthoni készítésű videóin marhaságokat üvöltözik, majd ezeket megosztja önsorsrontó követőivel, hanem aki ténylegesen

A Kirk elleni merénylet – ellentétben a Trumpot célkeresztbe állító tavalyival – „sikeres” volt, vagyis a megtámadott személy meghalt. Lehetne egy merénylet úgy is sikeres, hogy valakit megdobnak egy szotyis zacskóval, és ettől jó útra tér, de sajnos ez nem így működik.

Ez egyszerre árulkodik gyengeségről, gyávaságról, az igazunkba – és pláne az isteni gondviselésbe – vetett hit hiányáról. Sajnos, úgy fest, efféle Robespierre-ek tucatjával élnek köztünk a parlamentekben, az utcákon, a fegyverek mögött. S mi borzadozva kérdezzük: mi lesz még?

s utána jött egy hihetetlenül békés rendszerváltozás, haja szála sem görbült senkinek, gyilkosok és hazaárulók, tolvajok, politikai és köztörvényes bűnözők úszták meg felelősségrevonás nélkül, senki sem szívott itt hersegve vért. Ezek a sorok azonban sokkal inkább illenek a mindenkori balos, liberális, bolsevik, jakobinus, szamuelys, saint-just-ös kompániára. (Ha emlékezetem nem csal, maga Spiró is az „igazságbeszélőt” támogatta nyilatkozatával, miközben a Böszme és csatlósai ténykedése nyomán újra piros volt a vér a pesti utcán.)

Ideológiai támogatásuk afféle tahóságokban is megnyilvánul, hogy sem Amerikában a demokraták, sem az Európai Parlament globalistái nem kapcsolódtak a meggyilkolt Kirk emlékére tartott néma tisztelgéshez.

majd – hála a felvilágosult nyugatnak – beült az EU nagy konventjébe a hegypártiak közé.

Akinek kétségei volnának afelől, hogy csakugyan jönnek a mélybolsevik mélyliberálisok, jönnek a szarból megint, nézze meg az Európai Parlamenti közvetítést, ahol az arrogancia és a tisztelet állnak (előbbiek ülnek) egymással szemben, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy

Aztán jön valami tökös hülyegyerek, aki kétszáz méterről képes lelőni valakit, s azt hiszi, az elmebetegség haladás. Ezek a háttérből uszítók pedig elégedetten bólintanak. 

Mindig is voltak politikai merényletek Julius Caesartól Kennedyig, Sándor jugoszláv királytól Jichak Rabinig. Diktátorok, államfők, kormányfők. Mifelénk egyébként ezeket a politikai indíttatású halálos merényleteket manipulált, hamis bíróságok ítéletein keresztül működtették. Az se jobb. De egy demokráciában a véleményét bátran kinyilvánító közembert ölni valójában a szabadság és a demokrácia legszélsőségesebb elpusztítása.

Átengedjük ezt egy agresszív, korlátolt, intoleráns kisebbségnek? Ez a terv? Egy ilyen merényletet tehát nem csak emberiességi okokból, de a szabadságjogokra épülő, demokratikus világrend nevében is el kell utasítani.

(Figyelem, esetleg most sunnyogó balos aktivisták: ha nem így lenne, soha nem kerülhetne nő vezető pozícióba.)

Az öngyilkosságokról mondják, hogy divatot csinálnak, az egyik sokszor vonzza maga után a másikat. Most mintha a merényletekkel lenne így. Nem kell persze apokalipszist vizionálni, máskor is előfordult ilyesmi. Valahogy mindig a jókkal…

Történelmi tapasztalataink – 1919-től 1945-ön, az ötvenes éveken, 1956-on és 2006-on átívelően – alapján nehéz nem egyet érteni Horváth Tamás bejegyzésével: „S abban is biztos lehetsz, hogy ha nem lenne büntetőjogi következménye, a magyarországi elvtársak is zokszó nélkül megtennék ugyanezt. A Tanácsköztársaság szelleme velünk él, sőt – látva a belpolitikai folyamatokat – egyre csak erősödik.”  

Bejárta az internetet a fotó Kirkről és a családjáról. Két tündéri kisgyerek, szép feleség; nekünk csak újsághír, világpolitikai esemény, ürügy pro és kontra érvekre;

Volt.

***

(Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP)

***