Ami akár rendben lévő is lehetne, ha nem volna a fránya érzelmi elem. Ami furcsamód nem csak az embereket, de az intézményeket is áthatja, lévén, hogy a nevükben emberek járnak el. Szerződéskötéskor senki sem érez hálát, hogy szolgáltatást vagy bért kapott, mert ehhez szocializáció, önismeret és érzelmi intelligencia kellene. Úgyhogy egyre sivárosodik, szürkül a lelkünk, jön a depresszió, hogy minden bomlik, és az elidegenedés. Utóbbira jó példa az amerikai szociológia által Jóléti királynőnek nevezett embertípus. Nevét a kilencvenes évekbeli arról a színesbőrű hölgyről kapta, aki kiismerve a segélyezés rendszerét, egymillió dollárt gyűjtött össze a bankszámláján mint éhező. Vegyük észre, hogy kedves alakja mennyire is hasonlít a mi arcoskodó emberünkre.
A vallásos ember hálával tartozik Istennek és az egyháznak, Aquinói Szent Tamás szerint a gyermek is a szülőnek (pietas). Korunkban a hála hiányának nincs szomorúbb példája az utóbbinál.
Soha a történelemben nem volt még annyi magára hagyott idős, aki várta, hogy elteljen a hét, meg még egy, s magával vigye aztán a halál egy magányos kórházi ágyból valahová, ahol talán számítani fog megint.
Mindez arra is példa, hogy a szerződés vagy valamely más jogviszony sosem lesz képes pótolni a szereteten, hálán, tiszteleten alapuló, rendszerint családi kapcsolatokat.
Itt érdemes belegondolni, hogy hogyan is működik a dolog. A hinduknál étkezés előtt kötelező a hálaadás, az ima. Illik végiggondolni, hogy hogyan került az étel az asztalra, például hogy hány ember fáradtságos munkája van benne. Úgy tartják, ha az ételt csak úgy befalják, akkor nem lesz belőle az a személy, akik ők maguk, sőt a kárukra lesz az étel. Ez a fajta hála ezért napi boldogsággal tölti el őket. S innen van, hogy az ezotéria vagy az egészséges életmód újabban megint javasolja a szokás felvételét. Állítólag kevesebb étel is elég így, és a tápanyag jobban hasznosul.