A hála mint érzés és cselekedet mára teljességgel kiveszett, megannyi boldogtalanságot és bajt okozva

Egy kőbányai poszt azt kérdezi ma reggel, hogy karácsony ünnepére tekintettel nem lehet-e felfüggeszteni a politikát két napra?

Kezdve onnan, hogy karácsony háromnapos ünnep, ha a szenteste és az éjféli mise is számít, egészen addig, hogy mit szólnának ezen csodához az Európába betelepített tamil, kongói és muszlim testvéreink, akik mostanság nem a türelemről híresek?

Tamás Gáspár Miklós egykor úgy magyarázta a politikát, hogy az a közhatalom megszerzésének, működtetésének, megtartásának az eszköze. Az újkorban kialakult demokrácia pedig annak a biztosítéka, hogy egyes egyének és csoportok a megszerzett közhatalom birtokában legitim módon érvényesíthessék gazdasági, kulturális és más érdekeiket, méghozzá szabályozott, ellenőrzött módon és időlegesen. Vagyis politizálni semmivel sem alantasabb mulatság, mint popszámot vagy színdarabot adni elő egy egyébként nem létező diktatúráról.

Hadházy az a képviselő, aki hónapokig nem tett alkotmányos esküt az Országgyűlésben, érdemi képviselői munkát nem végez, ellenben egyik nap Positanoban fényképez női retikült, másnap teheneket Hatvanpusztán, majd harmadnaptól folytatólagosan lezebrázza ezen egyszerű, de kedves állatokat. Látszólag a két ügy független egymástól, holott korunk rákfenéje lappang a mélyükön. Az egyik semmibe veszi, hogy valaki békéért, alacsony benzinárért stb. dolgozik ünnepkor is. A másik, visszaélve a politikai szabadságot biztosító intézményekkel, fel-alá röpköd a parlamenttől messze, ki tudja, kinek a sugallatára. Fontos adalék, hogy Szent László szigorúan szabályozta a kötelező ünnepek megtartását, és ezek száma többszöröse volt a mainak. S hogy miért csökkent az ünnepnapok száma mostanra, arról meg Francis Fukuyama írt nagyszerű könyvet, a Nagy Szétbomlást.

Lázár János nyilatkozta a minap, hogy a mai gazdag magyar ugyan jóval többet ad annál a köznek, mint amit a sajtó megír és számon tart, de még mindig az értelmetlen pénzégetés, a kivagyiság jellemzi, a magánrepülő, a tengeri jacht, az autómotor-térfogat. Ennek ellenkezője a közösségi médiában arcoskodó szegény ember. Semmiféle önismerettel nem rendelkezik ő sem, így nem tudja, hogy valamely készség hiánya miatt nem tud magasabb grádicsra lépni, s hiába követelőzik alanyi jogon, hogy még jár, mert megszületett, nem fog kapni senkitől soha többet. Kedvenc esetköröm, amikor a bulizós család mentőt hív a 46 éves pater familiashoz, aki szívrohamot kapott és kiszenvedni készül. Hála helyett azonban elverik a mentőkocsi személyzetét, holott az orvosláshoz és a járulékfizetéshez egyikük sem ért.

Ami akár rendben lévő is lehetne, ha nem volna a fránya érzelmi elem. Ami furcsamód nem csak az embereket, de az intézményeket is áthatja, lévén, hogy a nevükben emberek járnak el. Szerződéskötéskor senki sem érez hálát, hogy szolgáltatást vagy bért kapott, mert ehhez szocializáció, önismeret és érzelmi intelligencia kellene. Úgyhogy egyre sivárosodik, szürkül a lelkünk, jön a depresszió, hogy minden bomlik, és az elidegenedés. Utóbbira jó példa az amerikai szociológia által Jóléti királynőnek nevezett embertípus. Nevét a kilencvenes évekbeli arról a színesbőrű hölgyről kapta, aki kiismerve a segélyezés rendszerét, egymillió dollárt gyűjtött össze a bankszámláján mint éhező. Vegyük észre, hogy kedves alakja mennyire is hasonlít a mi arcoskodó emberünkre. 

A vallásos ember hálával tartozik Istennek és az egyháznak, Aquinói Szent Tamás szerint a gyermek is a szülőnek (pietas). Korunkban a hála hiányának nincs szomorúbb példája az utóbbinál.

Mindez arra is példa, hogy a szerződés vagy valamely más jogviszony sosem lesz képes pótolni a szereteten, hálán, tiszteleten alapuló, rendszerint családi kapcsolatokat.

Itt érdemes belegondolni, hogy hogyan is működik a dolog. A hinduknál étkezés előtt kötelező a hálaadás, az ima. Illik végiggondolni, hogy hogyan került az étel az asztalra, például hogy hány ember fáradtságos munkája van benne. Úgy tartják, ha az ételt csak úgy befalják, akkor nem lesz belőle az a személy, akik ők maguk, sőt a kárukra lesz az étel. Ez a fajta hála ezért napi boldogsággal tölti el őket. S innen van, hogy az ezotéria vagy az egészséges életmód újabban megint javasolja a szokás felvételét. Állítólag kevesebb étel is elég így, és a tápanyag jobban hasznosul.

Jobban belegondolva a karácsony nem más, mint a legnagyobb hálaadó ünnepünk.

Nagyjából érthető is, hogy az ember ellenségei miért akarják ezt most már tiltani, valami másra cserélni.

Deutschék egyébként azt mondják, büntetőeljárás lesz. Ezt nem hálából mondják, épp ellenkezőleg – viszont erre is nagyon áll, hogy adni jobb, mint kapni.

Nyitókép: Pixabay