„Polgári erőszak”, hát ez elég lehetetlenül hangzik, nem igaz? – Pedig épp most van születőben

Fico, Trump, Babiš. Egy pisztoly, egy öntöltő puska és – a sorból némiképp kilógva – egy mankó, ugyebár

Talán nem is az eszköz a lényeg, és nem is az, hogy az elkövető hidegvérrel készült-e arra, hogy lepuffantsa a neki nem tetsző esélyes konzervatív politikust, mint Donald Trump amerikai elnök esetében Thomas Matthew Crooks vagy a szlovák Robert Ficóéban az őrült költő, Juraj Cintula; esetleg és feltehetőleg hirtelen felindulásból támadt, mint Andrej Babiš kampánygyűlésén a cseh Elégedetlen Polgárok Akciója elnökét ütlegelő férfi.

amely az indulatot az anyázós kommentek és a skandálós tüntetések medrében tartotta, és nem engedte az erőszak folyójaként áradni.

Indulat, sőt aktívan megélt, vélt és valós sérelmekkel, törzsi mantrákkal erősített gyűlölet – nem ismeretlen ez mifelénk sem, és még csak nem is új keletű. Ami inkább annak tűnik, az jócskán meghaladja a neotribalista – képzelt törzsi – populizmus eddig ismert szintjét. Mert az a mindennapi politizálás része, hogy a Jürgen Habermas német filozófus, szociológus által idealizált kávéházi nyilvánosság racionális vitái helyett

Az is, ha az egyik feltörekvő pártnak például így-úgy kiszivárognak bizonyos, a szélesebb nyilvánosság elől eltitkolt adótervei, amelyek alaposan megrángatnák az átlagember pénztárcáját – ám érdemi cáfolat helyett túlkiabálással próbálják elterelni a figyelmet a kényes témáról jóformán bármi másra. Láttunk már ilyet – Ernesto Laclau argentin teoretikus egyik értelmezése szerint a populizmus lényege, hogy a politikus a legkülönfélébb elégedetlen csoportok legkülönfélébb elégedetlenségeit egy platformra hozva kijelöli az ellenséget, azt az egy felelőst, akit ha sikerül „leszedni”, beköszönt a bőség kora.

Az erőszak elutasítása, az emberi élethez és méltósághoz mint fundamentális értékekhez való ragaszkodás s a mindezt jól-rosszul biztosító szabályok példamutató betartása, betartatása – demokratának, nyugatosnak lenni valami ilyesmit jelentett az emberek fejében, és az ekként pózoló szereplők is, legalább látszólag, igyekeztek közelíteni ehhez az ideához.

S persze ebben nagy része van a szomszédban zajló háborúnak, amely során a posztszovjet barbárság immár szövetségesi köntösben követelte ki a neki járó erkölcsi fedezetet a még nagyobb posztszovjet barbársággal szemben. Ekkor tanult meg a Nyugat és feltétlen hívei félrenézni, avagy igazolni az erőszakot, elfogadni, hogy az igenis megoldás, sőt kívánatos is, ha az elszenvedője éppen a közösnek hitt ellenség. Így született meg az új erkölcs a neofeudális bandériumok és a modern Banderák egymásra találásából. 

A morális gátak végső ledöntésében pedig oroszlánrésze volt az azt legitimáló véleményformáló értelmiségnek – amelynek 

azokét, akik akadályozzák a szép új világ megteremtését. Eközben falják a rajongók tapsait, akiknek vita meg előadás meg hasonló címmel szórakoztatóipari elemekkel tűzdelt álintellektuális eseményeken árulják az erőszak legitimációját jelszavak és kegytárgyak formájában. Ráadásul ezt a leginkább a törzsi sámánokéhoz hasonlítható tevékenységet

A polgári engedetlenség, a polgári ellenállás, sőt a polgári radikalizmus is létező fogalom. Olyan oximoronról, mint a polgári erőszak, azonban még nem hallottunk – most van születőben.

***

***

***

(Nyitókép: Népszava/Youtube)